62. felvonás - THE END!

Hát, elérkeztünk ide is. Tudom, hogy rengeteget késtem, bocsánat, de van élet a blogoláson kívül is =)

Kicsit szégyellem magam, megint szabadkoznom kell, mert úgy érzem, hogy kissé összekapott lett a felvonás, de sajnos időhiányában tömörnek kellett lennem.

A történet folytatása, vagyis a második könyv már a küszöbön van, csak rajtatok múlik mikor olvashatjátok az első fejezetet. 

Itt ugyanis, mivel ez az utolsó rész, legalább 40 komentárt szeretnék SZEPTEMBER 25-ig, azaz SZOMBATIG! xD

Igen! Jól látjátok, negyvenet!

Nem akarok paraszt lenni, de amíg nem lesz meg ez a szám, addig nem folytatom a történetet. És ha nem lesz meg, egyáltalán nem folytatom.... Nyugodtan utáljatok =D

Hát azt hiszem mást nem is fűznék hozzá.

Képek a felvonás végén!

(Ha valamiről még szeretnétek képet, akkor jelezzétek)

****

El fog venni... El fog venni...
Baszki! Alig húsz évesen férjhez megyek. Pedig már öt évesen azt mondogattam, hogy ötven évesen sem! És most mégis hozzá megyek Robert Pattinsonhoz.
Robhoz, aki még az esküvő előtt elmegy leforgatni egy filmet Mexikóban és Santa Barbaran.
Emlékszem, általánosban rengeteget beszélgettünk arról, ki milyen családot szeretne. Vagy szeretne-e egyáltalán. Néhány példán okulva, már akkor elhatároztam, hogy én bizony szingli maradok. Vagy legalábbis mellőzöm a papírformát.
Sosem gondoltam volna, hogy ez fog történni. Annyira... Ha ezt most tudná valamelyik régi osztálytársam, tuti képen röhögne.
És néha én is ezt szeretném. Ki röhögni saját magam. Mert az az igazság, hogy bármennyire is boldog vagyok a kislányommal és Robbal, úgy érzem mégis mellényúltam.
Várnom kellett volna. Ráért volna a házasság és a gyerekvállalás még vagy öt évet. Arról nem is beszélve, hogy a sorrend is így lett volna megfelelő...
De megbánni nem bántam meg, lehetetlenség lenne.
A csajok lánybúcsút akarnak, én nem. Mióta Mollie Sky megszületett, nem vonz annyira a vad buli gondolata. Na persze próbálja megúszni az ember, ha egy csapat örült, ijesztően mindenre elszánt tyúkkal lakik együtt...
Robtól kaptam egy csodálatos gyűrűt, ami mellesleg rohadt drágának is tűnik. Legalább be adhatom a zaciba ha meg kell húzni a nadrágszíjat. Mondjuk ezt szerelmem nem találta viccesnek. Pedig annak szántam.
Kicsit tartok viszont attól, hogy túl sok mindent fog viccesnek gondolni, mikor seggrészegen a legénybúcsúján, egy sztriptíz táncos mellei közé dugja a fejét.
Igen, számítok ilyesmire. Nem rózsaszín felhők közt élek, tisztában vagyok vele, milyen lehet egy legénybúcsú. Főleg Robert idióta, aberrált haverjait ismerve.
Egyetlen egy dolog van megtiltva, a szex! Azon kívül azt csinál amit akar. Végülis miért ne érezhetné jól magát az utolsó nőtlen estéjén?
Én viszont csendes relaxálással töltöm az időt. Fel kell készülnöm lelkiekben arra, amire soha nem akartam.
Rob már lassan egy hónapja lelépett arra a forgatásra, már nagyon kezdem hiányolni. Igazából teljesen üresek a napjaim nélküle. Az egyetlen kapaszkodót a kislányom jelenti.
Viszont holnap után haza jön, és végre elvégezhetjük az utolsó simításokat a szertartást illetően. Be kellett szervezni egy szimfonikus zenekart, annak ellenére, hogy mint minden mást, ezt is iszonyú túlzónak találtam. Na nem mintha sok beleszólásom lenne a dolgokba, még a ruhámat sem én választottam. Bár az is igaz, hogy eléggé rendhagyó a darab amit a lányok kinéztek.
Egy eredeti, gyönyörű Vivienne Westwood ruha, és egy cipő szintén tőle. A kedvenc tervezőm volt, mindig extrém göncöket alkotott. Imádtam! Bár ez most szolídabb volt.
-Kristen, gyere! El megyünk a Mangoliába! -szaladt fel Farrah a lépcsőn, és türelmetlenül topogni kezdett az ajtóban.
-Várj már egy kicsit! Még meg kell várnunk a bébicsőszt.
-Már itt van. -legyintett nővérem. És én ezt miért nem tudtam? Mindegy...
-Rendben, mindjárt megyek. -az ölemben Mollie-val sétáltam le az emeletről. Még adtam neki egy puszit, aztán Sarah kezébe adtam.
A Mangolia az egyik kedvenc éttermünk volt Hollywoodban. Gyakran jártunk oda, csak mi lányok, hogy ki eresszük a gőzt.
Mindannyian be pattantunk a range roverbe. Az úton végig kellemes zene szólt, és lehetőség szerint, a beszélgetést is kerülhettük.
Megérkezve a lefoglalt asztalunkhoz kísértek minket, majd rögtön fel is vették a rendelést. Csak valami könnyűt ettünk, leginkább ittunk, ami nem volt túl jó ötlet a vezetést illetően.
-Valakinek józannak kellene maradnia... -nyökögtem laposakat pislogva, mire a többiekkel együtt röhögőgörcs tört rám.
Hát, ha szabványos lánybúcsúm nem is lesz, ez mindenképp ellensúlyozza majd. Senki sem szólhat majd egy szót sem.
Végül aztán Ashley felvállalta a mártír szerepét, és józan maradt. De Sandy sem vitte túlzásba az ivást. Aubrey is jelen volt agyilag, tehát Farrah és én voltam igazán kiütve. Pont mint a régi szép időkben... Milyen nagyszerű is volt gondtalan tininek lenni. Aztán hirtelen fel kellett nőnöm, és most feleségül megyek a lányom apjához...
Bassza meg! Koravén lettem!

~~~~Két héttel később~~~~

Egész éjjel nem aludtam. Folyamatosan egy görcsben voltam, ugyanis ma férjhez megyek.
Hihetetlen módon, összehoztunk egy esküvőt nagyjából három hónap alatt.
Mondjuk azt nem értem mire ez a nagy sietség, de ki vagyok én, hogy beleszóljak? Végülis "csak" a menyasszony, vagy mi...
-Hé, jó reggelt! -jött be Rob az ajtón, Mollie-val a kezében. Arcán egy édes, boldog mosoly terült el, jó kedve pedig kis hercegnőnkre is átragadt.
-Jó reggelt! -köszöntem én is álmosan dörzsölgetve a szemem. Feltámaszkodtam az ágyban, egyből megéreztem a friss kávé és tojás illatát. A ruhám egy hatalmas zacskóval leborítva feküdt a hintaszékre terítve, s szinte kiáltott, hogy rajtam lehessen. Gyönyörű!
Gyorsan adtam egy puszit életem értelmeinek, majd a szó szerint bevágódtam a fürdőajtón, és azonnal neki láttam készülődni.
Vagyis inkább csak zuhanyozni, mert még a ruhát sem egyedül fogom felvenni. Egy pillanatra megállva hihetetlennek találtam Rob nyugalmát. Kevesebb mint tizenkét óra múlva házas ember lesz, de ő csak vigyorog mint a vadalma.
-Oké, kész! -sóhajtottam kilépve a fürdőszobából. Időt sem hagytam, hogy szerelmem megszólaljon, már el is tűntem a konyhába, hogy legurítsam a túlságosan is forró kávét. Miután leszőrtelenítettem a nyelőcsövem, vissza szaladtam a szobámba, és felkaptam egy maci nacit, meg egy atlétát, a vizes hajam miatt pedig egy sapkát is a fejembe húztam.
Felszedtem a kocsikulcsot, majd pár újabb gyors puszi után, már a kocsiban is ültem és ezerrel tepertem a fodrászhoz. A ruhámat és a többi szarságot Ashley a helyszínre szállította nekem.
Még az volt a szerencse, hogy a vendéglista teljesen az én döntésem volt. Nem hiányzik a pofavizit...
A kezem remegni kezdett, hirtelen a szunnyadó kétségeim is felszínre törtek. Egy pillanatig azt éreztem, hogy el akarok menekülni a picsába. Nem kell nekem házasság, meg hasonló szarok!
De aztán észhez tértem. Viszont iszonyú fáradt voltam. Hat és fél hét alatt dobtunk össze egy, az időhöz képest elég nagyszabású esküvőt. Ráadásul Rob az idő nagy részét valami forgatáson töltötte.
Kimerültem, s lassan kezdtem valami kötelesség félének tekinteni az esküvőt, amin jobb minél előbb túlesni, hogy aztán a nászutat végigalhassam.
De fáradtság ide vagy oda, semmiképp nem hátrálok meg. És most megyek, és végig ülök két szenvedéssel teli órát.
Nem szerettem fodrászhoz járni, mert gyakran előfordult, hogy véletlenül megszaladt az ollójuk... De szerencsére most szó sem volt vágásról. Festésről ellenben... Szőke leszek. Mondjuk ez komolyan nem hittem volna. Ha valaki azt mondja nekem, hogy egy hónap múlva szőkére festetem a hajam, tuti pofán röhögöm.
Nem volt épp a kedvenc hajszínem, túlzottan sok volt belőle, én meg nem szeretek tucat lenni.
De most mégis bevállaltam, végülis baj nem lehet belőle. Talán...
~~Másfél órával később~~
Festés kész, formázás és fixálás kész. Gyors volt, meg kell hagyni!
Gyorsan felhívtam Farrah-t.
-Minden rendben? -kérdeztem, közben a táskámban turkáltam a slusszkulcsért.
-Persze. Mollie kicsit sokat hadakozik a ruhával. Ez a gyerek tutira focizni fog ha felnő.
Nem akartam megszakítani a gondolatmenetét, inkább beültem a volán mögé, és ráadtam a gyújtást.
-Vigyázz a lányomra, majd még dumálunk. -hadartam, és egy éles kanyarral kifaraltam a parkolóból.
Ash a helyszínen vár Sandy-vel, Aubrey-val és Ruthival. Mindannyian ott öltözünk át, hogy segíthessünk egymásnak. De mielőtt oda indultam volna, el kellett ugranom a reptérre a családomért.
Istenemre mondom, fogalmam sincs miért nem jó nekik a taxi... Úgy szlalomoztam a kocsik közt mint egy igazi profi, bár kissé féltem, hogy a mai napot esküvő helyett a hűvösön töltöm, ezért lassítottam.
Megláttam anyámat a bejáratnál.
-Szia anya! -nyomtam puszit arcára, majd elvettem az egyik csomagját -Apáék? -néztem körbe, mert sehol nem láttam őket.
-Ingyen World of Warcraft figurákat adnak  büfében a menü mellé -forgatta anyu szemeit, majd beült a hátsóülésre. Én a kocsinak támaszkodva idegesen dobogtam a lábammal, sőt, kis híján a fényezést is taccsra vágtam, mire végre megérkezett apám és a tesóim.
-Na végre! -puffogtam. Tudtam, hogy lehettem volna kedvesebb is, de ha miattuk kések az esküvőről, egyesével dugom fel a hátsójukba azokat a rohadt figurákat!
-Neked is szia kicsim... -ölelt meg apám, aztán Cameron és Taylor, majd végre begyömöszöltem őket a kocsiba, és padlógázzal nyomtam hazafelé.
Láttam a rémületet az arcukon.
-Nyugi, jó a gumi tapadása, és a fékek is most lettek cserélve.
Hazáig mindenki kussba volt, aztán betolattam a ház elé, de még a motort sem állítottam le.
-Na, jól van. Akkor... Sziasztok. -alig vártam, hogy kiszálljanak, és húzhassak végre a templomba.
Bár csak tizenöt perc az út odáig, mégis vagy egy órának tűnt odaérni.
Még le sem parkoltam a kocsit, már félig bent is voltam a templomban.
Mikor a benyitottam a hátsó bejáraton csak Ashley volt ott, de ő eléggé idegesen fújtatott.
-Bocs... -nyögtem, aztán már húztam is magammal a szemben lévő motelbe, ahol mi is el fogunk készülni. A ruhám már ott várt, ahogy a csokor és a többi szarság is.
Meglepődtem mikor fel kellett ráncigálnom a ruhám, mert elvileg méretre lett szabatva.
-Ez direkt szűk, hogy karcsúbbnak hass... -Ashley úgy nézett rám, mintha a világ legalapvetőbb dolgát nem tudtam volna.
-Jól van na...! -fintorogtam, majd hagytam, hogy kisajtolja belőlem a reggelimet.
A cipzárral is akadt némi probléma, be kellett hívni egy erős férfit az épület elől, hogy segítsen felhúzni.
Kezdtem nagyon idegbeteg lenni. Egyszerűen nem bírtam megérteni, miért nem tud legalább egy rohadt dolog simán menni!
-Khm... Ashley, a cipő... -doboltam csípőre tett kézzel, mezítláb a hideg padlón, merthogy a cipőm valahol útközben nyilván eltévedt.
Annyira ideges voltam! A létező összes értelemben. Kóvályogni kezdett a fejem, és lassan levegőt is nehezen szedtem. Izzadni kezdtem, és épp készült kitörni rajtam a sírás.
-Nem akarom... -nyöszörögtem, igazából csak magamnak, de Ash is meghallotta.
-Mit? -kérdezte a cipőmet keresve. Amikor nem válaszoltam, hirtelen leállt, és halálra révedten meredt rám.
-Ugye tutod, hogy nem teheted? -értettem mire gondol. Kristen Stewart nem teheti meg, hogy lelép az esküvőjéről, hogy aztán a szégyenbe temetkezve, örök száműzetésbe vonuljon egy lakatlan szigetre.
Nem voltam képes egyéb reakcióra, egy intenzív szempárbaj után barátnőmmel, egyszerűen kitört belőlem a sírás.
-Hé, nyugi szívem! -szorosan megölelt, majd ujjával letörölgette a könnyeim, nehogy baja essen a profi vakolatomnak. Utána a táskájába nyúlt, és egy kis üvegecskét vett elő belőle.
-Vegyél be egyet. -lökte elém a sötét üveget -Jáj, meg van a cipőd! -örvendezett közben, de én csak a bogyókra tudtam koncentrálni.
-Mi ez? -én magam sem tudom minek kérdeztem, hisz tudtam, de Ashley megerősített.
-Nyugtató. De nem kell aggódnod, nagyon enyhe, inkább csak olyan feszültség oldó... -tekintete a távolba meredt, mint aki erősen próbál emlékezni.
-Hát... Jól fog jönni. -rántottam meg vállam, majd bekaptam egy szemet.
Mire felvettem a cipőm, és a kezembe adták a csokrot, már éreztem is, hogy lassan felengedek.
Megkönnyebbülten léptem ki az ajtón. Gyakorlatilag inkognitóban kellett elsétálnom a puccos limuzinig, majd szinte be tuszkoltak rajta a testőrnek szánt gorillák.
Nem értettem mire ez a nagy elővigyázatosság. Végülis nem az elnök vagyok...
Képtelen voltam eldönteni, hogy az út a templomig túl rövid, vagy túl hosszú volt-e.... És azt sem, melyiket szerettem volna jobban. De aztán öt perc volt az út, még túlozva is.
A gyomrom összeugrott, és az agyam folyamatosan a lehetséges eltaknyoláson kattogott. Milyen ciki lenne már...
De nagy levegőt vettem (már amennyire a ruha megengedte), és kiléptem a vörös szőnyegre, amit a templom bejárata elé terítettek.
Hihetetlen, hogy el szállt a nap, és máris itt állok.
A hatalmas faragott faajtó, apró, gyönyörű fehér virágokkal volt teleaggatva.
Még el sem merülhettem teljesen a látványba, egy kart éreztem a derekam köré fonódni.
Apám volt az, egy büszke, s meghatott kifejezéssel arcán.
-Gyönyörű vagy kislányom! -mondta elégedetten, majd megfogta a kezem.
-Már el is kezdődött? -a leghülyébb kérdés volt, hisz ez az én esküvőm is, tudnom kéne mikor kezdődik.
-Hát, talán elképzelhető... -nevetett apám, majd szemebe nézve tette meg velem az első lépéseket a gyönyörű templom felé.
Még jó, hogy a cipőmnek pici volt a sarka...
Minél közelebb értünk a bejárathoz, annál inkább kezdett felengedni a gombóc a torkomban. Vagyis inkább csak átadta a helyét egy másik, jóleső gombócnak. A boldogság könnyei készültek kiserkenni szememből, de gyorsan kipislogtam őket, mielőtt bohócként kellene megjelennem.
-Boldog vagy kicsim? -kérdezte apu, két képéssek a küszöb előtt.
Csak rá néztem, mire elmosolyodott, és nyugtázta a nyilvánvalót. Hisz ennyire boldog csak a lányom születésénél voltam.
Hihetetlen mennyi kétség gyötört ma, és az elmúlt pár napban. Most meg itt lépkedek, hallom felcsendülni Wagner nászindulóját, és a boldogságtól legszívesebben szaladnék az oltárig.
Amint átléptem a küszöböt két apró kislány tipegett elém, kosárkákkal kezükben. Telis tele voltak virágszirmokkal, amiket el is kezdtek lassan széthinteni a mélyvörös szőnyegen. Előléptünk a függöny mögül, s az a sok ember felállt, és csodálattal néztek rám, ami hihetetlen jóérzés volt.
Rob szülei is itt voltak, akiket pár hónapja látogattunk meg, a testvérei, az én családom, barátok, és pár számomra nem annyira ismerős arc is.
De csak egy pillanatig pásztáztam a többieket, pár másodperc után csak egyetlen dologra tudtam fókuszálni, a vőlegényemre aki az oltár előtt vár rám.
Túl lassú volt a tempó, így kicsit gyorsabban kezdtem lépdelni, majdnem beelőztem a virágszóró kislányokat is, de nem érdekelt.
Aztán végre! Célba értem, s Rob azonnal megfogta a kezem, és szerelemittasan nézett szemembe.
-Káprázatos vagy! -suttogta, mosolyától elszédültem.
-Szóhoz sem jutok -mondtam aztán én is, célzatosan végigmérve öltözékét. Csak legyintett, mi pedig a pap felé fordultunk.
A szokásos "akarod-e" szöveg után, végre eljutottunk a csókig. Finom volt, gyengéd, de túl rövid. Viszont ekkor már tényleg kicsordult egy könnycsepp, amit Rob mosolyogva csókolt le arcomról.
-Az örökké valóságig együtt... Garantálom. -mondta, majd még egyszer megcsókolt, s az emberek hangosan tapsolni kezdtek. Szerelmem megragadta a kezem, de a szívem még mindig ezres fordulatszámon verdesett, így nehezemre esett futni.
Amint kiléptünk a kapun, jött a szokásos rizs-eső, az ölelések, puszik és gratulációk egész, végeérhetetlen sorozata, majd beszálltunk a limoba, és lassan egymásra fordítottuk tekintetünket.
Rob szeme tele volt sokat sejtető, kecsegtető dolgokkal; az enyém pedig valószínűleg hatalmas boldogsággal, vággyal...
Hosszú és forró csókban forrtunk össze, majd Rob ajkaimba suttogta:
-Ugye bugyit nem vettél... -egy pillanatra elöntöttem arcomat a pír. Majd megnyaltam szám, s újra az övéire tapasztottam.
-Nézz utána... -mosolyogtam, majd tovább téptük egymás csókoktól duzzadt ajkait.
A ruha miatt sajnos ott helyben többre nem voltunk képesek, de a limuzinba már be voltak készítve a csomagjaink.
Nem választottunk célt a nászútra, úgy döntöttünk, hogy arra a gépre szállunk fel, aminek s nevét legelőször meglátjuk a reptéren.
Ez a gép pedig Japánba ment.
Wow, hát nem lesz semmi, az biztos! Már előre imádtam. Spontaneitás és szex kifulladásig. Ezek vagyunk mi, és nem hinném, hogy ez változna.
Megvettük a jegyeket, majd még egyszer végig pásztáztam szememmel a napfényes L.A.-t, mielőtt az egyik legőrültebb országba indulnék három hétre.
Viszont Mollie-t nem szívesen hagytam itthon. Csak az vigasztalt, hogy anyu és a lányok vele lesznek és vigyáznak rá.
Miután helyreállítottam a lelki békém, máris inkább a nászéjszaka körül pörögtek a gondolataim.
Reméltem, hogy nem a hagyományos földön fekvős ágyat kapjuk Japánban, hanem egy tisztességes, hatalmas franciaágyat, amit majd szanaszét téphetünk, pont ahogy egymást...
Azt hiszem ha az életem továbbra is így, vagy hasonlóan alakul, nem lesz okom panaszra.
Bármit kibírok, ha Rob és a lányom velem lesznek.
Hosszú, egész életen át tartó boldog családi élet.
Igen! Szinte biztos vagyok benne...

The End

Kattints a nagyításért!!!

61. felvonás - Egy új korszak kezdete...

Nos hát... Ez a RS Hot utolsó előtti része! Yesssss xD

De! Nem kell aggódni, mint meg ígértem jön a "második könyv" ami nem kis meglepetést fog tartogatni...

Azt még nem tudom, hogy ezen a blogon, vagy egy új blogon írom-e majd, de ez most nem is számít.

Nem tudom mikor jön a következő rész, mivel hosszú lesz, hogy minden lényeges dolog beleférjen. 

De ezen a héten valószínűleg felkerül. Talán hétvége felé...

Véleményezzetek, aztán készítsétek fel magatokat a sokkra, ami a Hot folytatásában fogad majd titeket =Đ

Komi!

Néma csend.
Már az asztalt kaparásztam kínomban, mikor Rob hirtelen felált, megfogta a kezem, majd mikor már én is álltam, finoman megcsókolt.
Viszonoztam, de nem lettem nyugodtabb. Aztán a fülemhez hajolt, párszor végig cirógatta ajkaival, majd olyat suttogott a fülembe, amitől az összes vér kiszállt az arcomból.
-Gyere hozzám! -megborzongtam.Most ha nagyon vicces kedvemben vagyok, be nyögöm, hogy "már itt vagyok", de nem volt kedvem viccelni.
Most tényleg azt mondta amit hallottam, hogy mondta? Kissé hátradőlt, és várakozóan nézett rám. Arcáról le rítt az idegesség.
-Mit mondasz? -kérdezte halkan, majd csókot lehelt kézfejemre.
-Rob... -nem találtam megfelelő szavakat. Most ugorjunk bele egy házasságba? Á, de ki nem szarja le?! Ez a félisten megkérte a kezed Stewart!
-Igen! -suttogtam, majd lassú, érzéki csókkal pecsételtem meg szavam. Rob boldogan szorított magához, az én szívemről pedig felszállt a borús ködfelhő.
-Gyere, sétáljunk -kézen fogva indultunk neki a sötét éjszakának. Rob egy kis parkba vezetett amelyre gyönyörű aranyfátylat borított a lámpák narancs fénye.
Csendben andalogtunk, ízlelgettük egymás ajkait, még mindig sokkos állapotban voltam egy kicsit. Alig hittem el, hogy ez az állat megkérte a kezem.
Kezdtem fázni, ezért megkértem szerelmemet, hogy sétáljunk vissza az autóhoz.
De kedvesemnek nem a hazamenetel körül jártak a gondolatai. Hevesen és szenvedélyesen csókolni kezdett, majd' felfalt. Az autónak döntött, és felfelé gyűrte feszes szoknyámat. A gyomrom összerándult, a vérem ismételten forrni, vagy inkább lángolni kezdett. Teljes erőmmel húztam arcát magamhoz a tarkójánál fogva.
Keze a derekamról fenekemre simult, majd fel emelt, hogy combjaim közé zárhassam.
-Neh... itt... - nyögtem szájába, de csak cinkosan elmosolyodott.
-Nem várok hazáig -jelentette ki, rögtön a mondat végeztével már éreztem is tövig belém fúródni. Szám elé kaptam tenyeremet, hogy minél halkabb legyen kéjtől elfúlt nyögésem.
Gyorsan és pontosan kezdett mozogni bennem. De úgy tűnt nem megfelelő a pozíció, ezért lassan leszálltam az öléből, majd egy csók kíséretében megfordított, én pedig készséggel álltam kis terpeszbe, és toltam ki a fenekem. Adott rá pár csókot, majd ismét magára húzott.
Édes morgás remegtette meg ajkait, keze bebarangolta egész testem. Folyamatosan remegtem lökéseitől, újra és újra, másodpercenként merült el bennem teljesen. De ez nem volt elég. Még akartam, ezért megfogtam mellemet kényeztető kezét, és két ujját a számba véve nyaltam egy kicsit, aztán elengedtem, és hagytam, hogy tegye a dolgát. Szerencsére nem kellett kétszer kérni. Fáradhatatlan férfiassága mellé, még két ujját is magamban tudhattam. Tökéletes volt.
Most már a teljes extázis határán voltam. Kétszer olyan intenzíven pumpált, bőrünk hangosan csattant a másikén, nyögéseink pedig egyre messzebb szálltak.
Aztán éreztem Rob ujjait csípőmbe fúródni, majd kitört testem mélyén. De még pár lökés volt hátra, s én is ismerősként köszönthettem a totális flash-t.
Tenyerem párás lenyomata még az üveget díszítette. Lassan megfordultam, a bugyimat visszaigazítottam a helyére, majd egy gyors puszit adtam Rob szájára, utána beültem végre a meleg autóba. Bár így a vége felé már nem is fáztam annyira...
-Olyan gyönyörű vagy -suttogta Rob ahogy be ült mellém, és combomat simogatta. Nem volt jó ötlet, lassan kezdtem megint felizgulni, ezért inkább megkértem, hogy menjünk ha lehet.
Ezek után amúgy is szerettem volna zuhanyozni. Azt nagyon bírtam, hogy Rob mindig tartott törlőkendőket a kocsiban. Ilyen alkalmakra, meg persze a zsebhokihoz...
Mikor hazaértünk, kislányomnak való köszönés után első dolgom a forró zuhany volt.
Rob szeretett volna csatlakozni, de határozottan nemet intettem. Ha most belép mellém, holnapig nem jövünk ki innen...
Mikor végeztem, szorosan testem köré csavartam a törölközőt, és rá vettem még a fürdőköpenyt is. Szerettem volna ha a testem őrzi még egy kicsit a meleget.
Aubrey eddigre már visszaadta Mollie Sky-t, aki épp az ágyon csócsálta a szokásos nyuszi, szokásos fülét.
Olyan édes volt. Apró puszit adtam ajkacskáira, majd mellé feküdtem, karommal a fejem alatt, és csak néztem őt. Az én tökéletes kis porontyomat. Gyönyörű... Mindig büszkeséggel töltött el ha rá néztem, és tudtam milyen sokan irigyelnek miatta. Persze, hisz nem csak a kis hercegnőm, de a maker-je is kifogástalan karosszériával rendelkezik.
Hallottam ahogy Rob is belép az ajtón, majd fölénk támaszkodva először Mollie kap egy puszikát, majd hirtelen elkapja és tépni kezdi ajkaim.
Természetesen hasonló, -ha nem nagyobb- hévvel viszonoztam, de egyszer egy pillanatra kinyílt a szemem, és édes tündérkém kíváncsi, figyelmes pillantásával találtam szembe magam.
Úgy gondoltam még korai a felvilágosítás, ezért inkább elszakadtam apuci ajkaitól.
-Ne a gyerek előtt... -suttogtam.
-Most mé'? Kicsi Sky úgysem fogja mi ez! -emelte égnek tekintetét.
-Sky? -kérdeztem mosolyogva, miközben kicsusszantam alóla.
-Igen. A Sky szép, ezt jobban szeretem.
-Nekem mindegy. Úgy szólítod ahogy akarod... rántottam meg vállam. Végülis Mr. Zéro Fantázia rám hárította a névválasztást. Egyértelmű, hogy nekem mind két név bejön, mivel az én ötleteim voltak.
Rob telefonja vad rezgésbe kezdett az éjjeliszekrényen.
Érte nyúlt, felvette majd hümmögött egy darabig. Aztán egyszer csak elsápadt és tátva maradt a szája.
-Mi van? -tátogtam felé, de nem reagált.
Még kábé tíz percig csak passogott, aztán lerakta végre.
-Na mi van? Miért vagy úgy lesokkolva?
-Kristen... Bébi, kaptam egy filmszerepet! -ölelt meg szorosan, és idiótán röhögcsélt.
-Tessék?
- Brad most mondta. Látták a reklámfilmjeimet, és felajánlottak egy szerepet egy független filmben.
-Hé, ez tök jó! -örültem meg én is. Ez tényleg szuper.
-A jövő hónapban kezdődne a forgatás... Mexikóban. A film az illegális bevándorlók sanyarú sorsáról szólna.
-Érdekesnek hangzik. -mondtam lelkesen -De most húzz már el zuhanyozni!
Huh, egy film szerep. Volt némi rossz érzésem ezzel kapcsolatban, bár nem tudtam volna megmagyarázni miért.
Addig is, jól jön egy kis plusz pénz a konyhára...

60. felvonás

Bocsi, kicsit rövid, de majd honlap hozom a következőt, mert elég szépre sikeredett a vége...

Ne utáljatok (nagyon)

Rob egész nap nagyon szórakozottnak tűnt. Mintha teljesen másutt járna.
Az ebédnél kétszer bökte képen magát a villával, mert nem talált be a szájába... A lányokkal együtt csak némán ültünk az asztalnál, és próbáltunk úgy tenni, mintha nem őt bámulnánk folyton. Még Mollie is síri csendben volt.
Kezdtem komolyan aggódni.
-Neked meg mi a fene bajod van? -szegeztem neki a kérdést, mikor már komolyan kezdett idegesíteni.
-Mi? Mire érted? Minden rendben. -dadogott idiótán, annyira felbőszített, hogy inkább ott hagytam. Ráadásul mikor vissza pillantottam, még mintha meg is könnyebbült volna, hogy lekoptam.
Most vagy van egy eltitkolt családja, vagy megcsal, vagy... Áh! Ötletem sincs...
A baba ruhákat hajtogattam, mikor meghallottam az ajtó csapódást. Azt hittem valamelyik csajom volt az, de mikor le mentem a konyhába ők mondták, hogy Rob sietősen távozott.
Aha... Most kezdhetek pánikolni? Megpróbáltam el terelni a figyelmemet, este úgy is vacsizni visz, szóval legkésőbb akkor a szemembe kell néznie.
Épp uzsonnáztunk a többiekkel. Ott volt mindenki, csak Sandy hiányzott, mert melózni ment.
-Na és milyen a társaság mostanában? -tette fel  kérdést Farrah, amin szemmel láthatóan nagyon jól mulatott. Ash felkapta a fejét mikor rájött, hogy a szavakat neki címezték.
-Mármint? -kérdezett vissza, és a salátáját bökdöste.
-Sandy. -forgatta Farrah szemeit. Majd célzatosan tekintett Ashley-re.
-Jó. Sandy kedves lány, miért?
-Vigyázz vele -kuncogott Farrah -Nagyon izgága nyelve van... -itt már majdnem röhögött. Ash viszont félrenyelte a falatot, de mint a jól nevelt lányok többsége, ügyesen sikerült a szájában tartania.
-Nem kéne így beszélned róla -kelt védelmére Ash, már majdnem meglepődtünk, hogy tudja, mikor folytatta -Én is rengeteget tudok csacsogni. Úgyhogy... -azzal békésen eszegette tovább a cézár saliját.
-Édes szívem, naivitásod végtelenül elbűvölő... De úgy tűnik egyértelműbben kell fogalmaznom. Sandy kapura játszik kedvesem.
Ashley keze megállt ugyan a levegőben, de arcán nem látszott semmi. Már készültem a hajam ritkítására, ha Ash most benyögi, hogy Sandy biztos focizik; de akkor végre koppant a tantusz.
-Oh... -ennyi volt. Semmi egyéb -Odaadod a majonézt? -kérdezte tőlem, és átnyúlt az asztalon az irányomba.
Odaadtam neki, majd miután továbbra sem láttuk kiborulni a tény miatt, hogy veszedelmes személlyel van egy hálóban, elszállingóztunk a saját dolgunkra.
Miközben gyönyörű kislányommal foglalatoskodtam, megint Rob, meg az idióta viselkedése jutott eszembe. Kissé görcsbe rándult ugyan a gyomrom ahogy számításba vettem a lehetséges alternatívákat, de elhessegettem a borús gondolatokat.
Éppen most zártunk le úgy ahogy egy szar korszakot, nem hiányzik még egy.
Aztán egyszer csak ki nyílt az ajtó, és Rob lépett be rajta, továbbra is kerülve a tekintetem.
-Kész vagy? -kérdezte aztán, és belekortyolt a kólába.
-Mire? -kérdeztem vissza kisé ingerültebben mint kellett volna. Látszott rajta, hogy ez nem tetszett.
-Hát a vacsorára. Indulnék ha lehet... -válaszolt fagyosan, s ekkor már tudtam, hogy sikerült magammal együtt őt is felhúznom.
-Mindjárt, addig légyszi fogd meg Mollie-t -a kezébe nyomtam kislányunkat, majd amíg ő kis tündérkéjével játszott, felöltöztem.
Persze nem vittem túlzásba. Egyszerű mégis csinos ruha volt, és persze erősen testhez simulós, mert az a majom azt szerette. Ezt is csak miatta. Ha ezek után kinyögi a vacsin, hogy szeretőt tart, de bocsássak meg... bla bla... Esküszöm lelövöm.
Mielőtt még inkább felspannolnám saját magam, inkább megfogtam a kézi táskám, majd kiléptem apuciékhoz.
Rob elismerően mért végig, mire az én arcomra is halvány mosoly kúszott. Mollie-t Aubrey-ra bíztuk, mi pedig autóba ültünk.
Rob vezetett, és egész úton csendben volt. Nem akartam ezt megszakítani, gondolván hátha van oka a némaságnak...
Egy elegáns étterem előtt álltunk meg, és teljesen ledöbbentem mikor Rob úriemberekhez méltón, kinyitotta nekem a kocsi ajtót, sőt, még ki is segített rajta.
Elképedtem. Tényleg szörnyű lelkifurdalása lehet. A gyomrom ismételten görcsbe rándult.
Bent már foglalt helyünk volt, így rögtön az asztalunkhoz is vezettek minket.
A behűtött pezsgő már az asztalon volt. Remek! Bejelenti, hogy félrekefél, megint, és elvárja, hogy meg is ünnepeljük? Ez tutira nem normális!
Nyugi Kristen! Nyugi!
Mélyeket lélegeztem, és inkább szép dolgokra próbáltam gondolni. Virágos rét, vattacukor, kék ég, Mollie Sky... rózsaszín nyuszi... Mi?! Rózsaszín nyuszi?! Oké, én sem vagyok komplett az fix.
Már felvették e rendelést, én pedig idegesen kezdtem rángatni a lábam az asztal alatt. Minek ez a pucc ha úgy is szakítani akar? Vagy még utoljára szeretne jót tenni szegény hülye gyerekkel? Na azt benézted!
-Elegem van! -fakadtam ki -Mondd már meg mit akarsz!
-Majd... majd vacsora után. Szeretném ha előtte tudnál még enni. Utána úgysem tudsz majd... -hajtotta le fejét.
Lassan már a bőgés kerülgetett. Ez a marha aztán tudja, hogy kell be görcsöltetni az embert!
Síri csendben fogyasztottuk el a desszertet is. De Rob még mindig hallgatott.
-Mondd már! -rivalltam rá aztán.
Ekkor elszántan emelte rám szemeit, majd hangosan fújta ki a levegőt.
A tenyerem már nagyon izzadt, és az ajkaimat is szanaszét harapdáltam. De végre megmukkant.
-Kristen... Remélem tudod, hogy a világot jelented nekem, és nagyon szeretlek... -itt elhallgatott.
Csodás! Mégis igazam lett...?

59. felvonás

Hát még 1x bocs =)

Remélem tetszik majd, kaptatok egy tök állati befejezést xP Szóóval...

Jó olvasást Szörnyecskék   >♥-♥<

Lihegve öleltem magamhoz Robot, aki ölében vitt az ágyba.
-Azért... Meg is beszélhetnénk a dolgot... -motyogtam aztán. Végül is nem ártana. Csak arra kel figyelnem nehogy hozzám érjen, és máris semmi probléma. Hah! Mintha olyan könnyű lenne, főleg, hogy alig harminc centi volt köztünk...
-Tőlem! -rántotta meg vállát hetykén, ami nem igazán tetszett. Igenis vegye komolyan!
-Kicsit érdekelhetne jobban is... -morogtam sértődötten -De nem számít -felálltam, hogy összeszedjem a megmaradt ruháim. De a blúzom helyett Rob egyik pólóját kellett elcsennem.
-Most hová mész? -kérdezte rögtön, s már pattant is fel, hogy utánam nyúljon.
-Csak felöltözöm -elfintorodott, amiből rögtön egyértelmű lett, hogy még számított egy kis hancúrra.
Amint magamra kaptam épen maradt ruháim, vissza huppantam szerelmem mellé.
-Rob, szeretném ha tudnád, hogy eszemben sincs megkötni a kezed. Nem várhatom el tőled, hogy minden szabadidőd velünk töltsd, szeretném ha el mennél szórakozni. -egy darabig csak csendben vizsgálgatta arcom, majd mikor elég biztosnak talált lelkileg, megszólalt.
-Hé, kicsim... A feltételezés is sért, hogy azt gondolod nem élvezek minden percet, amit a két leggyönyörűbb nővel tölthetek, akit életemben láttam. Te vagy az életem, a lányomról nem is beszélve. És természetesen nem várok az engedélyedre, ha szórakozni akarok... anyuci! -bökött oldalba, mire kedvesen egy párna landolt az arcában.
-Mondd el kikkel voltál! -kezdte aztán hirtelen. Nem voltam felkészülve a kérdésre, hogy is lehettem volna.
Azért bele kezdtem, és én magam is megkönnyebbüléssel szívemben nyugtáztam, hogy nem ezer pasinak raktam szét a lábam. Visszagondolva egyáltalán nem tűnt olyan soknak. Összesen hat volt.
Gondosan végig vettünk mindent amit akkoriban el csesztünk, és a jövőre nézve is próbáltunk reális, és érett döntéseket hozni.
Rob gondolkodott egy darabig, majd a konyhába ment, én pedig követtem.
-Minden oké? -karoltam át hátulról, és szorosan hozzádörgölőztem.
-Persze. Akkor most már kérsz kávét? -fordult hátra mosolyogva, s ha nem lenne remek az alakítása, azt mondtam volna, hogy csak megjátsza könnyedségét. De így egyenlőre hittem neki.
Megittuk a kávét, amit én természetesen jegesen kaptam, mivel úgy szeretem; majd kocsiba gyömöszöltem szerelmem, és végre haza vittem.
Visszaérve első dolga volt, hogy kicsi lányának köszönhessen.
Jól is jött, mert a lányok már erősen haj híján voltak... Aubrey-n kívül, senki sincs hozzá szokva a csecsemőkhöz.
Mollie ablak repesztő sírással adta a nyilvánosság tudtára, hogy valami nem fekszik, de amint az apukája magához ölelte elhallgatott. Hangosan szuszogva bújt kedvenc papájához, miközben mutatóujját szájába vette.
-Szia kislányom! Hiányzott apu mi? Nem is csodálkozom, kinek ne hiányoznék... -szememet forgatva léptem közbe Mr. Egohoz, és a kezébe adtam a már előkészített anyatejet a cumisüvegben.
Rob leült a kis hercegnőjével a kanapéra, s miközben Mollie szétterülve gügyögött és kalimpált apja mellkasán, Rob odaadta neki az üveget.
Olyan édes volt ahogy evett, s közben szuszogva babrálta apukája pólóját.
Mikor végzett, Rob mint egy igazi veterán büfiztette meg, majd miután alaposan összecsókolgatta, ezzel édes kacajokat ki csalogatva belőle, a bébihintába fektette, és addig mellette térdelt, amíg el nem szenderült.
-Annyira tökéletes... -mondta teljes áhítattal, miközben Mollie apró kezével éppen csak körbe tudta szorítani Rob mutatóujját.
-Már előre félek, hogy mennyire el fogod kényeztetni! -hüledeztem, majd odahajoltam csöppségemhez, s egy puszit adtam arcocskájára, közben jólesően kúszott orromba a mindennél finomabb babaillat.
-Nem hinném, hogy probléma lenne -húzta fel orrát Rob, előző kijelentésemen.
-Erről majd akkor nyilatkozz, ha már tud járni, főleg ha már beszélni is... -már láttam is lelki szemeim előtt, hogy mi lesz Mollie-ból, Rob nevelése mellett... Nem tudtam sírjak-e vagy nevessek. -Főleg mikor eléri a kamaszkort.
Itt azért látszott némi ijedtség az arcán, de aztán elszántan tekintett rám, s már el is kapta derekam, hogy ledöntsön a kanapéra.
Forró nyelve édesen ízlelgette enyémet, én pedig egyre közelebb és közelebb akartam szorítani magamhoz. Sosem elég belőle!
-Khm... -hallottuk meg a kitartó torokköszörülést a fejünk felől. Rögtön felkaptuk tekintetünket, és Farrah fáradt, gyilkos pillantásába ütköztünk.
-Na jó... Idefigyeljetek! Egy teljes napig próbáltam megnyugtatni egy síró, visító csecsemőt, arról nem is beszélve, hogy a számtalan büdi pelenka cserénél, kétszer! Az az kétszer -mutatta ujjával -pisilt le! Le tört három körmöm, tönkre ment a kedvenc blúzom, ráadásul kijöttek a szarkalábaim! -hangosan kifújta a levegőt, és rendezte vonásait- Tehát a lényeg... Soha többé ne merjétek rám hagyni Mollie-t! Erre én még nem vagyok felkészülve... -nyöszörgött, majd elkeseredetten túrt hajába. Utána a fotelba rogyott, és arcát tenyerébe temette.
-Hát a többiek nem segítettek? -kérdeztem felülve, s megigazítva ruhám.
-Segíteni?! Hah! Ha csak azt nem nevezzük segítségnek, hogy amikor épp nem bömbölt, hajlandóak voltak játszani vele, dögönyözni, aztán mikor görbült a pici szája, le is passzolták nekem, akkor de! Nagyon sokat segítettek... -fejezte be finom éllel és irróniával hangjában.
-Ne haragudj -ültem a karfára, megölelve durcás nővérkém -Szeretlek, akkor is ha őrült és egoista vagy! -mosolyogtam, majd megpusziltam feje búbját.
-Nem vagyok őrült... -most komolyan ez a végszó? Majdnem felnevettem.
A továbbiakban laza szórakozással, és persze Mollie-val töltöttük a napot.
Felszabadultnak éreztem a lelkem, most, hogy mindent megtárgyaltunk Robbal, és, hogy úgy tűnik rendben van a családi helyzetünk is.
Este épp végeztünk esemény dús zuhanyzásunkkal, felvettem a kényelmes pizsimet, be toltam két nagy tál csokis pelyhet, elláttam a kislányom, és már a meleg ágyikómban feküdtem, mikor Rob kissé idegesnek kezdett látszani.
-Mi bajod? -kérdeztem félig felé, félig a tévé felé fordulva - A popcorn sajtos, nem sós ha esetleg ezen rágódsz -mosolyognom kellet ahogy eszembe jutott, mennyit problémázik ilyesmin.
De továbbra is csak idegesen fújtatott és tátogott. Már kezdett felhúzni.
-Mondjad már, baszki! -néztem rá, de csak nem nyögte ki... Áh! Nem igaz!
-Kristen... -na végre -Mi lenne ha holnap el mennénk enni valamit? - kezdtem kételkedni az ép elméjét illetően...
-Ezt tartott ilyen sokáig megkérdezni? -nevettem fel, majd a kezébe nyomtam a kukoricát, hogy hozhassak vizet a fürdőből.
-Mit mondasz? -kérdezte mikor visszaértem.
-Persze, menjünk! De Mollie-t le kell adnunk... Aubrey-nak. - fejeztem be helyesen a mondatot.
-Oké -fújta ki hangosan a levegőt. Arcáról sütött a megkönnyebbülés. Pf, ezek a pasik egyre furábbak.
Azért érdekelne miért ilyen ideges...

15 kommentár! =)