62. felvonás - THE END!

Hát, elérkeztünk ide is. Tudom, hogy rengeteget késtem, bocsánat, de van élet a blogoláson kívül is =)

Kicsit szégyellem magam, megint szabadkoznom kell, mert úgy érzem, hogy kissé összekapott lett a felvonás, de sajnos időhiányában tömörnek kellett lennem.

A történet folytatása, vagyis a második könyv már a küszöbön van, csak rajtatok múlik mikor olvashatjátok az első fejezetet. 

Itt ugyanis, mivel ez az utolsó rész, legalább 40 komentárt szeretnék SZEPTEMBER 25-ig, azaz SZOMBATIG! xD

Igen! Jól látjátok, negyvenet!

Nem akarok paraszt lenni, de amíg nem lesz meg ez a szám, addig nem folytatom a történetet. És ha nem lesz meg, egyáltalán nem folytatom.... Nyugodtan utáljatok =D

Hát azt hiszem mást nem is fűznék hozzá.

Képek a felvonás végén!

(Ha valamiről még szeretnétek képet, akkor jelezzétek)

****

El fog venni... El fog venni...
Baszki! Alig húsz évesen férjhez megyek. Pedig már öt évesen azt mondogattam, hogy ötven évesen sem! És most mégis hozzá megyek Robert Pattinsonhoz.
Robhoz, aki még az esküvő előtt elmegy leforgatni egy filmet Mexikóban és Santa Barbaran.
Emlékszem, általánosban rengeteget beszélgettünk arról, ki milyen családot szeretne. Vagy szeretne-e egyáltalán. Néhány példán okulva, már akkor elhatároztam, hogy én bizony szingli maradok. Vagy legalábbis mellőzöm a papírformát.
Sosem gondoltam volna, hogy ez fog történni. Annyira... Ha ezt most tudná valamelyik régi osztálytársam, tuti képen röhögne.
És néha én is ezt szeretném. Ki röhögni saját magam. Mert az az igazság, hogy bármennyire is boldog vagyok a kislányommal és Robbal, úgy érzem mégis mellényúltam.
Várnom kellett volna. Ráért volna a házasság és a gyerekvállalás még vagy öt évet. Arról nem is beszélve, hogy a sorrend is így lett volna megfelelő...
De megbánni nem bántam meg, lehetetlenség lenne.
A csajok lánybúcsút akarnak, én nem. Mióta Mollie Sky megszületett, nem vonz annyira a vad buli gondolata. Na persze próbálja megúszni az ember, ha egy csapat örült, ijesztően mindenre elszánt tyúkkal lakik együtt...
Robtól kaptam egy csodálatos gyűrűt, ami mellesleg rohadt drágának is tűnik. Legalább be adhatom a zaciba ha meg kell húzni a nadrágszíjat. Mondjuk ezt szerelmem nem találta viccesnek. Pedig annak szántam.
Kicsit tartok viszont attól, hogy túl sok mindent fog viccesnek gondolni, mikor seggrészegen a legénybúcsúján, egy sztriptíz táncos mellei közé dugja a fejét.
Igen, számítok ilyesmire. Nem rózsaszín felhők közt élek, tisztában vagyok vele, milyen lehet egy legénybúcsú. Főleg Robert idióta, aberrált haverjait ismerve.
Egyetlen egy dolog van megtiltva, a szex! Azon kívül azt csinál amit akar. Végülis miért ne érezhetné jól magát az utolsó nőtlen estéjén?
Én viszont csendes relaxálással töltöm az időt. Fel kell készülnöm lelkiekben arra, amire soha nem akartam.
Rob már lassan egy hónapja lelépett arra a forgatásra, már nagyon kezdem hiányolni. Igazából teljesen üresek a napjaim nélküle. Az egyetlen kapaszkodót a kislányom jelenti.
Viszont holnap után haza jön, és végre elvégezhetjük az utolsó simításokat a szertartást illetően. Be kellett szervezni egy szimfonikus zenekart, annak ellenére, hogy mint minden mást, ezt is iszonyú túlzónak találtam. Na nem mintha sok beleszólásom lenne a dolgokba, még a ruhámat sem én választottam. Bár az is igaz, hogy eléggé rendhagyó a darab amit a lányok kinéztek.
Egy eredeti, gyönyörű Vivienne Westwood ruha, és egy cipő szintén tőle. A kedvenc tervezőm volt, mindig extrém göncöket alkotott. Imádtam! Bár ez most szolídabb volt.
-Kristen, gyere! El megyünk a Mangoliába! -szaladt fel Farrah a lépcsőn, és türelmetlenül topogni kezdett az ajtóban.
-Várj már egy kicsit! Még meg kell várnunk a bébicsőszt.
-Már itt van. -legyintett nővérem. És én ezt miért nem tudtam? Mindegy...
-Rendben, mindjárt megyek. -az ölemben Mollie-val sétáltam le az emeletről. Még adtam neki egy puszit, aztán Sarah kezébe adtam.
A Mangolia az egyik kedvenc éttermünk volt Hollywoodban. Gyakran jártunk oda, csak mi lányok, hogy ki eresszük a gőzt.
Mindannyian be pattantunk a range roverbe. Az úton végig kellemes zene szólt, és lehetőség szerint, a beszélgetést is kerülhettük.
Megérkezve a lefoglalt asztalunkhoz kísértek minket, majd rögtön fel is vették a rendelést. Csak valami könnyűt ettünk, leginkább ittunk, ami nem volt túl jó ötlet a vezetést illetően.
-Valakinek józannak kellene maradnia... -nyökögtem laposakat pislogva, mire a többiekkel együtt röhögőgörcs tört rám.
Hát, ha szabványos lánybúcsúm nem is lesz, ez mindenképp ellensúlyozza majd. Senki sem szólhat majd egy szót sem.
Végül aztán Ashley felvállalta a mártír szerepét, és józan maradt. De Sandy sem vitte túlzásba az ivást. Aubrey is jelen volt agyilag, tehát Farrah és én voltam igazán kiütve. Pont mint a régi szép időkben... Milyen nagyszerű is volt gondtalan tininek lenni. Aztán hirtelen fel kellett nőnöm, és most feleségül megyek a lányom apjához...
Bassza meg! Koravén lettem!

~~~~Két héttel később~~~~

Egész éjjel nem aludtam. Folyamatosan egy görcsben voltam, ugyanis ma férjhez megyek.
Hihetetlen módon, összehoztunk egy esküvőt nagyjából három hónap alatt.
Mondjuk azt nem értem mire ez a nagy sietség, de ki vagyok én, hogy beleszóljak? Végülis "csak" a menyasszony, vagy mi...
-Hé, jó reggelt! -jött be Rob az ajtón, Mollie-val a kezében. Arcán egy édes, boldog mosoly terült el, jó kedve pedig kis hercegnőnkre is átragadt.
-Jó reggelt! -köszöntem én is álmosan dörzsölgetve a szemem. Feltámaszkodtam az ágyban, egyből megéreztem a friss kávé és tojás illatát. A ruhám egy hatalmas zacskóval leborítva feküdt a hintaszékre terítve, s szinte kiáltott, hogy rajtam lehessen. Gyönyörű!
Gyorsan adtam egy puszit életem értelmeinek, majd a szó szerint bevágódtam a fürdőajtón, és azonnal neki láttam készülődni.
Vagyis inkább csak zuhanyozni, mert még a ruhát sem egyedül fogom felvenni. Egy pillanatra megállva hihetetlennek találtam Rob nyugalmát. Kevesebb mint tizenkét óra múlva házas ember lesz, de ő csak vigyorog mint a vadalma.
-Oké, kész! -sóhajtottam kilépve a fürdőszobából. Időt sem hagytam, hogy szerelmem megszólaljon, már el is tűntem a konyhába, hogy legurítsam a túlságosan is forró kávét. Miután leszőrtelenítettem a nyelőcsövem, vissza szaladtam a szobámba, és felkaptam egy maci nacit, meg egy atlétát, a vizes hajam miatt pedig egy sapkát is a fejembe húztam.
Felszedtem a kocsikulcsot, majd pár újabb gyors puszi után, már a kocsiban is ültem és ezerrel tepertem a fodrászhoz. A ruhámat és a többi szarságot Ashley a helyszínre szállította nekem.
Még az volt a szerencse, hogy a vendéglista teljesen az én döntésem volt. Nem hiányzik a pofavizit...
A kezem remegni kezdett, hirtelen a szunnyadó kétségeim is felszínre törtek. Egy pillanatig azt éreztem, hogy el akarok menekülni a picsába. Nem kell nekem házasság, meg hasonló szarok!
De aztán észhez tértem. Viszont iszonyú fáradt voltam. Hat és fél hét alatt dobtunk össze egy, az időhöz képest elég nagyszabású esküvőt. Ráadásul Rob az idő nagy részét valami forgatáson töltötte.
Kimerültem, s lassan kezdtem valami kötelesség félének tekinteni az esküvőt, amin jobb minél előbb túlesni, hogy aztán a nászutat végigalhassam.
De fáradtság ide vagy oda, semmiképp nem hátrálok meg. És most megyek, és végig ülök két szenvedéssel teli órát.
Nem szerettem fodrászhoz járni, mert gyakran előfordult, hogy véletlenül megszaladt az ollójuk... De szerencsére most szó sem volt vágásról. Festésről ellenben... Szőke leszek. Mondjuk ez komolyan nem hittem volna. Ha valaki azt mondja nekem, hogy egy hónap múlva szőkére festetem a hajam, tuti pofán röhögöm.
Nem volt épp a kedvenc hajszínem, túlzottan sok volt belőle, én meg nem szeretek tucat lenni.
De most mégis bevállaltam, végülis baj nem lehet belőle. Talán...
~~Másfél órával később~~
Festés kész, formázás és fixálás kész. Gyors volt, meg kell hagyni!
Gyorsan felhívtam Farrah-t.
-Minden rendben? -kérdeztem, közben a táskámban turkáltam a slusszkulcsért.
-Persze. Mollie kicsit sokat hadakozik a ruhával. Ez a gyerek tutira focizni fog ha felnő.
Nem akartam megszakítani a gondolatmenetét, inkább beültem a volán mögé, és ráadtam a gyújtást.
-Vigyázz a lányomra, majd még dumálunk. -hadartam, és egy éles kanyarral kifaraltam a parkolóból.
Ash a helyszínen vár Sandy-vel, Aubrey-val és Ruthival. Mindannyian ott öltözünk át, hogy segíthessünk egymásnak. De mielőtt oda indultam volna, el kellett ugranom a reptérre a családomért.
Istenemre mondom, fogalmam sincs miért nem jó nekik a taxi... Úgy szlalomoztam a kocsik közt mint egy igazi profi, bár kissé féltem, hogy a mai napot esküvő helyett a hűvösön töltöm, ezért lassítottam.
Megláttam anyámat a bejáratnál.
-Szia anya! -nyomtam puszit arcára, majd elvettem az egyik csomagját -Apáék? -néztem körbe, mert sehol nem láttam őket.
-Ingyen World of Warcraft figurákat adnak  büfében a menü mellé -forgatta anyu szemeit, majd beült a hátsóülésre. Én a kocsinak támaszkodva idegesen dobogtam a lábammal, sőt, kis híján a fényezést is taccsra vágtam, mire végre megérkezett apám és a tesóim.
-Na végre! -puffogtam. Tudtam, hogy lehettem volna kedvesebb is, de ha miattuk kések az esküvőről, egyesével dugom fel a hátsójukba azokat a rohadt figurákat!
-Neked is szia kicsim... -ölelt meg apám, aztán Cameron és Taylor, majd végre begyömöszöltem őket a kocsiba, és padlógázzal nyomtam hazafelé.
Láttam a rémületet az arcukon.
-Nyugi, jó a gumi tapadása, és a fékek is most lettek cserélve.
Hazáig mindenki kussba volt, aztán betolattam a ház elé, de még a motort sem állítottam le.
-Na, jól van. Akkor... Sziasztok. -alig vártam, hogy kiszálljanak, és húzhassak végre a templomba.
Bár csak tizenöt perc az út odáig, mégis vagy egy órának tűnt odaérni.
Még le sem parkoltam a kocsit, már félig bent is voltam a templomban.
Mikor a benyitottam a hátsó bejáraton csak Ashley volt ott, de ő eléggé idegesen fújtatott.
-Bocs... -nyögtem, aztán már húztam is magammal a szemben lévő motelbe, ahol mi is el fogunk készülni. A ruhám már ott várt, ahogy a csokor és a többi szarság is.
Meglepődtem mikor fel kellett ráncigálnom a ruhám, mert elvileg méretre lett szabatva.
-Ez direkt szűk, hogy karcsúbbnak hass... -Ashley úgy nézett rám, mintha a világ legalapvetőbb dolgát nem tudtam volna.
-Jól van na...! -fintorogtam, majd hagytam, hogy kisajtolja belőlem a reggelimet.
A cipzárral is akadt némi probléma, be kellett hívni egy erős férfit az épület elől, hogy segítsen felhúzni.
Kezdtem nagyon idegbeteg lenni. Egyszerűen nem bírtam megérteni, miért nem tud legalább egy rohadt dolog simán menni!
-Khm... Ashley, a cipő... -doboltam csípőre tett kézzel, mezítláb a hideg padlón, merthogy a cipőm valahol útközben nyilván eltévedt.
Annyira ideges voltam! A létező összes értelemben. Kóvályogni kezdett a fejem, és lassan levegőt is nehezen szedtem. Izzadni kezdtem, és épp készült kitörni rajtam a sírás.
-Nem akarom... -nyöszörögtem, igazából csak magamnak, de Ash is meghallotta.
-Mit? -kérdezte a cipőmet keresve. Amikor nem válaszoltam, hirtelen leállt, és halálra révedten meredt rám.
-Ugye tutod, hogy nem teheted? -értettem mire gondol. Kristen Stewart nem teheti meg, hogy lelép az esküvőjéről, hogy aztán a szégyenbe temetkezve, örök száműzetésbe vonuljon egy lakatlan szigetre.
Nem voltam képes egyéb reakcióra, egy intenzív szempárbaj után barátnőmmel, egyszerűen kitört belőlem a sírás.
-Hé, nyugi szívem! -szorosan megölelt, majd ujjával letörölgette a könnyeim, nehogy baja essen a profi vakolatomnak. Utána a táskájába nyúlt, és egy kis üvegecskét vett elő belőle.
-Vegyél be egyet. -lökte elém a sötét üveget -Jáj, meg van a cipőd! -örvendezett közben, de én csak a bogyókra tudtam koncentrálni.
-Mi ez? -én magam sem tudom minek kérdeztem, hisz tudtam, de Ashley megerősített.
-Nyugtató. De nem kell aggódnod, nagyon enyhe, inkább csak olyan feszültség oldó... -tekintete a távolba meredt, mint aki erősen próbál emlékezni.
-Hát... Jól fog jönni. -rántottam meg vállam, majd bekaptam egy szemet.
Mire felvettem a cipőm, és a kezembe adták a csokrot, már éreztem is, hogy lassan felengedek.
Megkönnyebbülten léptem ki az ajtón. Gyakorlatilag inkognitóban kellett elsétálnom a puccos limuzinig, majd szinte be tuszkoltak rajta a testőrnek szánt gorillák.
Nem értettem mire ez a nagy elővigyázatosság. Végülis nem az elnök vagyok...
Képtelen voltam eldönteni, hogy az út a templomig túl rövid, vagy túl hosszú volt-e.... És azt sem, melyiket szerettem volna jobban. De aztán öt perc volt az út, még túlozva is.
A gyomrom összeugrott, és az agyam folyamatosan a lehetséges eltaknyoláson kattogott. Milyen ciki lenne már...
De nagy levegőt vettem (már amennyire a ruha megengedte), és kiléptem a vörös szőnyegre, amit a templom bejárata elé terítettek.
Hihetetlen, hogy el szállt a nap, és máris itt állok.
A hatalmas faragott faajtó, apró, gyönyörű fehér virágokkal volt teleaggatva.
Még el sem merülhettem teljesen a látványba, egy kart éreztem a derekam köré fonódni.
Apám volt az, egy büszke, s meghatott kifejezéssel arcán.
-Gyönyörű vagy kislányom! -mondta elégedetten, majd megfogta a kezem.
-Már el is kezdődött? -a leghülyébb kérdés volt, hisz ez az én esküvőm is, tudnom kéne mikor kezdődik.
-Hát, talán elképzelhető... -nevetett apám, majd szemebe nézve tette meg velem az első lépéseket a gyönyörű templom felé.
Még jó, hogy a cipőmnek pici volt a sarka...
Minél közelebb értünk a bejárathoz, annál inkább kezdett felengedni a gombóc a torkomban. Vagyis inkább csak átadta a helyét egy másik, jóleső gombócnak. A boldogság könnyei készültek kiserkenni szememből, de gyorsan kipislogtam őket, mielőtt bohócként kellene megjelennem.
-Boldog vagy kicsim? -kérdezte apu, két képéssek a küszöb előtt.
Csak rá néztem, mire elmosolyodott, és nyugtázta a nyilvánvalót. Hisz ennyire boldog csak a lányom születésénél voltam.
Hihetetlen mennyi kétség gyötört ma, és az elmúlt pár napban. Most meg itt lépkedek, hallom felcsendülni Wagner nászindulóját, és a boldogságtól legszívesebben szaladnék az oltárig.
Amint átléptem a küszöböt két apró kislány tipegett elém, kosárkákkal kezükben. Telis tele voltak virágszirmokkal, amiket el is kezdtek lassan széthinteni a mélyvörös szőnyegen. Előléptünk a függöny mögül, s az a sok ember felállt, és csodálattal néztek rám, ami hihetetlen jóérzés volt.
Rob szülei is itt voltak, akiket pár hónapja látogattunk meg, a testvérei, az én családom, barátok, és pár számomra nem annyira ismerős arc is.
De csak egy pillanatig pásztáztam a többieket, pár másodperc után csak egyetlen dologra tudtam fókuszálni, a vőlegényemre aki az oltár előtt vár rám.
Túl lassú volt a tempó, így kicsit gyorsabban kezdtem lépdelni, majdnem beelőztem a virágszóró kislányokat is, de nem érdekelt.
Aztán végre! Célba értem, s Rob azonnal megfogta a kezem, és szerelemittasan nézett szemembe.
-Káprázatos vagy! -suttogta, mosolyától elszédültem.
-Szóhoz sem jutok -mondtam aztán én is, célzatosan végigmérve öltözékét. Csak legyintett, mi pedig a pap felé fordultunk.
A szokásos "akarod-e" szöveg után, végre eljutottunk a csókig. Finom volt, gyengéd, de túl rövid. Viszont ekkor már tényleg kicsordult egy könnycsepp, amit Rob mosolyogva csókolt le arcomról.
-Az örökké valóságig együtt... Garantálom. -mondta, majd még egyszer megcsókolt, s az emberek hangosan tapsolni kezdtek. Szerelmem megragadta a kezem, de a szívem még mindig ezres fordulatszámon verdesett, így nehezemre esett futni.
Amint kiléptünk a kapun, jött a szokásos rizs-eső, az ölelések, puszik és gratulációk egész, végeérhetetlen sorozata, majd beszálltunk a limoba, és lassan egymásra fordítottuk tekintetünket.
Rob szeme tele volt sokat sejtető, kecsegtető dolgokkal; az enyém pedig valószínűleg hatalmas boldogsággal, vággyal...
Hosszú és forró csókban forrtunk össze, majd Rob ajkaimba suttogta:
-Ugye bugyit nem vettél... -egy pillanatra elöntöttem arcomat a pír. Majd megnyaltam szám, s újra az övéire tapasztottam.
-Nézz utána... -mosolyogtam, majd tovább téptük egymás csókoktól duzzadt ajkait.
A ruha miatt sajnos ott helyben többre nem voltunk képesek, de a limuzinba már be voltak készítve a csomagjaink.
Nem választottunk célt a nászútra, úgy döntöttünk, hogy arra a gépre szállunk fel, aminek s nevét legelőször meglátjuk a reptéren.
Ez a gép pedig Japánba ment.
Wow, hát nem lesz semmi, az biztos! Már előre imádtam. Spontaneitás és szex kifulladásig. Ezek vagyunk mi, és nem hinném, hogy ez változna.
Megvettük a jegyeket, majd még egyszer végig pásztáztam szememmel a napfényes L.A.-t, mielőtt az egyik legőrültebb országba indulnék három hétre.
Viszont Mollie-t nem szívesen hagytam itthon. Csak az vigasztalt, hogy anyu és a lányok vele lesznek és vigyáznak rá.
Miután helyreállítottam a lelki békém, máris inkább a nászéjszaka körül pörögtek a gondolataim.
Reméltem, hogy nem a hagyományos földön fekvős ágyat kapjuk Japánban, hanem egy tisztességes, hatalmas franciaágyat, amit majd szanaszét téphetünk, pont ahogy egymást...
Azt hiszem ha az életem továbbra is így, vagy hasonlóan alakul, nem lesz okom panaszra.
Bármit kibírok, ha Rob és a lányom velem lesznek.
Hosszú, egész életen át tartó boldog családi élet.
Igen! Szinte biztos vagyok benne...

The End

Kattints a nagyításért!!!

61. felvonás - Egy új korszak kezdete...

Nos hát... Ez a RS Hot utolsó előtti része! Yesssss xD

De! Nem kell aggódni, mint meg ígértem jön a "második könyv" ami nem kis meglepetést fog tartogatni...

Azt még nem tudom, hogy ezen a blogon, vagy egy új blogon írom-e majd, de ez most nem is számít.

Nem tudom mikor jön a következő rész, mivel hosszú lesz, hogy minden lényeges dolog beleférjen. 

De ezen a héten valószínűleg felkerül. Talán hétvége felé...

Véleményezzetek, aztán készítsétek fel magatokat a sokkra, ami a Hot folytatásában fogad majd titeket =Đ

Komi!

Néma csend.
Már az asztalt kaparásztam kínomban, mikor Rob hirtelen felált, megfogta a kezem, majd mikor már én is álltam, finoman megcsókolt.
Viszonoztam, de nem lettem nyugodtabb. Aztán a fülemhez hajolt, párszor végig cirógatta ajkaival, majd olyat suttogott a fülembe, amitől az összes vér kiszállt az arcomból.
-Gyere hozzám! -megborzongtam.Most ha nagyon vicces kedvemben vagyok, be nyögöm, hogy "már itt vagyok", de nem volt kedvem viccelni.
Most tényleg azt mondta amit hallottam, hogy mondta? Kissé hátradőlt, és várakozóan nézett rám. Arcáról le rítt az idegesség.
-Mit mondasz? -kérdezte halkan, majd csókot lehelt kézfejemre.
-Rob... -nem találtam megfelelő szavakat. Most ugorjunk bele egy házasságba? Á, de ki nem szarja le?! Ez a félisten megkérte a kezed Stewart!
-Igen! -suttogtam, majd lassú, érzéki csókkal pecsételtem meg szavam. Rob boldogan szorított magához, az én szívemről pedig felszállt a borús ködfelhő.
-Gyere, sétáljunk -kézen fogva indultunk neki a sötét éjszakának. Rob egy kis parkba vezetett amelyre gyönyörű aranyfátylat borított a lámpák narancs fénye.
Csendben andalogtunk, ízlelgettük egymás ajkait, még mindig sokkos állapotban voltam egy kicsit. Alig hittem el, hogy ez az állat megkérte a kezem.
Kezdtem fázni, ezért megkértem szerelmemet, hogy sétáljunk vissza az autóhoz.
De kedvesemnek nem a hazamenetel körül jártak a gondolatai. Hevesen és szenvedélyesen csókolni kezdett, majd' felfalt. Az autónak döntött, és felfelé gyűrte feszes szoknyámat. A gyomrom összerándult, a vérem ismételten forrni, vagy inkább lángolni kezdett. Teljes erőmmel húztam arcát magamhoz a tarkójánál fogva.
Keze a derekamról fenekemre simult, majd fel emelt, hogy combjaim közé zárhassam.
-Neh... itt... - nyögtem szájába, de csak cinkosan elmosolyodott.
-Nem várok hazáig -jelentette ki, rögtön a mondat végeztével már éreztem is tövig belém fúródni. Szám elé kaptam tenyeremet, hogy minél halkabb legyen kéjtől elfúlt nyögésem.
Gyorsan és pontosan kezdett mozogni bennem. De úgy tűnt nem megfelelő a pozíció, ezért lassan leszálltam az öléből, majd egy csók kíséretében megfordított, én pedig készséggel álltam kis terpeszbe, és toltam ki a fenekem. Adott rá pár csókot, majd ismét magára húzott.
Édes morgás remegtette meg ajkait, keze bebarangolta egész testem. Folyamatosan remegtem lökéseitől, újra és újra, másodpercenként merült el bennem teljesen. De ez nem volt elég. Még akartam, ezért megfogtam mellemet kényeztető kezét, és két ujját a számba véve nyaltam egy kicsit, aztán elengedtem, és hagytam, hogy tegye a dolgát. Szerencsére nem kellett kétszer kérni. Fáradhatatlan férfiassága mellé, még két ujját is magamban tudhattam. Tökéletes volt.
Most már a teljes extázis határán voltam. Kétszer olyan intenzíven pumpált, bőrünk hangosan csattant a másikén, nyögéseink pedig egyre messzebb szálltak.
Aztán éreztem Rob ujjait csípőmbe fúródni, majd kitört testem mélyén. De még pár lökés volt hátra, s én is ismerősként köszönthettem a totális flash-t.
Tenyerem párás lenyomata még az üveget díszítette. Lassan megfordultam, a bugyimat visszaigazítottam a helyére, majd egy gyors puszit adtam Rob szájára, utána beültem végre a meleg autóba. Bár így a vége felé már nem is fáztam annyira...
-Olyan gyönyörű vagy -suttogta Rob ahogy be ült mellém, és combomat simogatta. Nem volt jó ötlet, lassan kezdtem megint felizgulni, ezért inkább megkértem, hogy menjünk ha lehet.
Ezek után amúgy is szerettem volna zuhanyozni. Azt nagyon bírtam, hogy Rob mindig tartott törlőkendőket a kocsiban. Ilyen alkalmakra, meg persze a zsebhokihoz...
Mikor hazaértünk, kislányomnak való köszönés után első dolgom a forró zuhany volt.
Rob szeretett volna csatlakozni, de határozottan nemet intettem. Ha most belép mellém, holnapig nem jövünk ki innen...
Mikor végeztem, szorosan testem köré csavartam a törölközőt, és rá vettem még a fürdőköpenyt is. Szerettem volna ha a testem őrzi még egy kicsit a meleget.
Aubrey eddigre már visszaadta Mollie Sky-t, aki épp az ágyon csócsálta a szokásos nyuszi, szokásos fülét.
Olyan édes volt. Apró puszit adtam ajkacskáira, majd mellé feküdtem, karommal a fejem alatt, és csak néztem őt. Az én tökéletes kis porontyomat. Gyönyörű... Mindig büszkeséggel töltött el ha rá néztem, és tudtam milyen sokan irigyelnek miatta. Persze, hisz nem csak a kis hercegnőm, de a maker-je is kifogástalan karosszériával rendelkezik.
Hallottam ahogy Rob is belép az ajtón, majd fölénk támaszkodva először Mollie kap egy puszikát, majd hirtelen elkapja és tépni kezdi ajkaim.
Természetesen hasonló, -ha nem nagyobb- hévvel viszonoztam, de egyszer egy pillanatra kinyílt a szemem, és édes tündérkém kíváncsi, figyelmes pillantásával találtam szembe magam.
Úgy gondoltam még korai a felvilágosítás, ezért inkább elszakadtam apuci ajkaitól.
-Ne a gyerek előtt... -suttogtam.
-Most mé'? Kicsi Sky úgysem fogja mi ez! -emelte égnek tekintetét.
-Sky? -kérdeztem mosolyogva, miközben kicsusszantam alóla.
-Igen. A Sky szép, ezt jobban szeretem.
-Nekem mindegy. Úgy szólítod ahogy akarod... rántottam meg vállam. Végülis Mr. Zéro Fantázia rám hárította a névválasztást. Egyértelmű, hogy nekem mind két név bejön, mivel az én ötleteim voltak.
Rob telefonja vad rezgésbe kezdett az éjjeliszekrényen.
Érte nyúlt, felvette majd hümmögött egy darabig. Aztán egyszer csak elsápadt és tátva maradt a szája.
-Mi van? -tátogtam felé, de nem reagált.
Még kábé tíz percig csak passogott, aztán lerakta végre.
-Na mi van? Miért vagy úgy lesokkolva?
-Kristen... Bébi, kaptam egy filmszerepet! -ölelt meg szorosan, és idiótán röhögcsélt.
-Tessék?
- Brad most mondta. Látták a reklámfilmjeimet, és felajánlottak egy szerepet egy független filmben.
-Hé, ez tök jó! -örültem meg én is. Ez tényleg szuper.
-A jövő hónapban kezdődne a forgatás... Mexikóban. A film az illegális bevándorlók sanyarú sorsáról szólna.
-Érdekesnek hangzik. -mondtam lelkesen -De most húzz már el zuhanyozni!
Huh, egy film szerep. Volt némi rossz érzésem ezzel kapcsolatban, bár nem tudtam volna megmagyarázni miért.
Addig is, jól jön egy kis plusz pénz a konyhára...

60. felvonás

Bocsi, kicsit rövid, de majd honlap hozom a következőt, mert elég szépre sikeredett a vége...

Ne utáljatok (nagyon)

Rob egész nap nagyon szórakozottnak tűnt. Mintha teljesen másutt járna.
Az ebédnél kétszer bökte képen magát a villával, mert nem talált be a szájába... A lányokkal együtt csak némán ültünk az asztalnál, és próbáltunk úgy tenni, mintha nem őt bámulnánk folyton. Még Mollie is síri csendben volt.
Kezdtem komolyan aggódni.
-Neked meg mi a fene bajod van? -szegeztem neki a kérdést, mikor már komolyan kezdett idegesíteni.
-Mi? Mire érted? Minden rendben. -dadogott idiótán, annyira felbőszített, hogy inkább ott hagytam. Ráadásul mikor vissza pillantottam, még mintha meg is könnyebbült volna, hogy lekoptam.
Most vagy van egy eltitkolt családja, vagy megcsal, vagy... Áh! Ötletem sincs...
A baba ruhákat hajtogattam, mikor meghallottam az ajtó csapódást. Azt hittem valamelyik csajom volt az, de mikor le mentem a konyhába ők mondták, hogy Rob sietősen távozott.
Aha... Most kezdhetek pánikolni? Megpróbáltam el terelni a figyelmemet, este úgy is vacsizni visz, szóval legkésőbb akkor a szemembe kell néznie.
Épp uzsonnáztunk a többiekkel. Ott volt mindenki, csak Sandy hiányzott, mert melózni ment.
-Na és milyen a társaság mostanában? -tette fel  kérdést Farrah, amin szemmel láthatóan nagyon jól mulatott. Ash felkapta a fejét mikor rájött, hogy a szavakat neki címezték.
-Mármint? -kérdezett vissza, és a salátáját bökdöste.
-Sandy. -forgatta Farrah szemeit. Majd célzatosan tekintett Ashley-re.
-Jó. Sandy kedves lány, miért?
-Vigyázz vele -kuncogott Farrah -Nagyon izgága nyelve van... -itt már majdnem röhögött. Ash viszont félrenyelte a falatot, de mint a jól nevelt lányok többsége, ügyesen sikerült a szájában tartania.
-Nem kéne így beszélned róla -kelt védelmére Ash, már majdnem meglepődtünk, hogy tudja, mikor folytatta -Én is rengeteget tudok csacsogni. Úgyhogy... -azzal békésen eszegette tovább a cézár saliját.
-Édes szívem, naivitásod végtelenül elbűvölő... De úgy tűnik egyértelműbben kell fogalmaznom. Sandy kapura játszik kedvesem.
Ashley keze megállt ugyan a levegőben, de arcán nem látszott semmi. Már készültem a hajam ritkítására, ha Ash most benyögi, hogy Sandy biztos focizik; de akkor végre koppant a tantusz.
-Oh... -ennyi volt. Semmi egyéb -Odaadod a majonézt? -kérdezte tőlem, és átnyúlt az asztalon az irányomba.
Odaadtam neki, majd miután továbbra sem láttuk kiborulni a tény miatt, hogy veszedelmes személlyel van egy hálóban, elszállingóztunk a saját dolgunkra.
Miközben gyönyörű kislányommal foglalatoskodtam, megint Rob, meg az idióta viselkedése jutott eszembe. Kissé görcsbe rándult ugyan a gyomrom ahogy számításba vettem a lehetséges alternatívákat, de elhessegettem a borús gondolatokat.
Éppen most zártunk le úgy ahogy egy szar korszakot, nem hiányzik még egy.
Aztán egyszer csak ki nyílt az ajtó, és Rob lépett be rajta, továbbra is kerülve a tekintetem.
-Kész vagy? -kérdezte aztán, és belekortyolt a kólába.
-Mire? -kérdeztem vissza kisé ingerültebben mint kellett volna. Látszott rajta, hogy ez nem tetszett.
-Hát a vacsorára. Indulnék ha lehet... -válaszolt fagyosan, s ekkor már tudtam, hogy sikerült magammal együtt őt is felhúznom.
-Mindjárt, addig légyszi fogd meg Mollie-t -a kezébe nyomtam kislányunkat, majd amíg ő kis tündérkéjével játszott, felöltöztem.
Persze nem vittem túlzásba. Egyszerű mégis csinos ruha volt, és persze erősen testhez simulós, mert az a majom azt szerette. Ezt is csak miatta. Ha ezek után kinyögi a vacsin, hogy szeretőt tart, de bocsássak meg... bla bla... Esküszöm lelövöm.
Mielőtt még inkább felspannolnám saját magam, inkább megfogtam a kézi táskám, majd kiléptem apuciékhoz.
Rob elismerően mért végig, mire az én arcomra is halvány mosoly kúszott. Mollie-t Aubrey-ra bíztuk, mi pedig autóba ültünk.
Rob vezetett, és egész úton csendben volt. Nem akartam ezt megszakítani, gondolván hátha van oka a némaságnak...
Egy elegáns étterem előtt álltunk meg, és teljesen ledöbbentem mikor Rob úriemberekhez méltón, kinyitotta nekem a kocsi ajtót, sőt, még ki is segített rajta.
Elképedtem. Tényleg szörnyű lelkifurdalása lehet. A gyomrom ismételten görcsbe rándult.
Bent már foglalt helyünk volt, így rögtön az asztalunkhoz is vezettek minket.
A behűtött pezsgő már az asztalon volt. Remek! Bejelenti, hogy félrekefél, megint, és elvárja, hogy meg is ünnepeljük? Ez tutira nem normális!
Nyugi Kristen! Nyugi!
Mélyeket lélegeztem, és inkább szép dolgokra próbáltam gondolni. Virágos rét, vattacukor, kék ég, Mollie Sky... rózsaszín nyuszi... Mi?! Rózsaszín nyuszi?! Oké, én sem vagyok komplett az fix.
Már felvették e rendelést, én pedig idegesen kezdtem rángatni a lábam az asztal alatt. Minek ez a pucc ha úgy is szakítani akar? Vagy még utoljára szeretne jót tenni szegény hülye gyerekkel? Na azt benézted!
-Elegem van! -fakadtam ki -Mondd már meg mit akarsz!
-Majd... majd vacsora után. Szeretném ha előtte tudnál még enni. Utána úgysem tudsz majd... -hajtotta le fejét.
Lassan már a bőgés kerülgetett. Ez a marha aztán tudja, hogy kell be görcsöltetni az embert!
Síri csendben fogyasztottuk el a desszertet is. De Rob még mindig hallgatott.
-Mondd már! -rivalltam rá aztán.
Ekkor elszántan emelte rám szemeit, majd hangosan fújta ki a levegőt.
A tenyerem már nagyon izzadt, és az ajkaimat is szanaszét harapdáltam. De végre megmukkant.
-Kristen... Remélem tudod, hogy a világot jelented nekem, és nagyon szeretlek... -itt elhallgatott.
Csodás! Mégis igazam lett...?

59. felvonás

Hát még 1x bocs =)

Remélem tetszik majd, kaptatok egy tök állati befejezést xP Szóóval...

Jó olvasást Szörnyecskék   >♥-♥<

Lihegve öleltem magamhoz Robot, aki ölében vitt az ágyba.
-Azért... Meg is beszélhetnénk a dolgot... -motyogtam aztán. Végül is nem ártana. Csak arra kel figyelnem nehogy hozzám érjen, és máris semmi probléma. Hah! Mintha olyan könnyű lenne, főleg, hogy alig harminc centi volt köztünk...
-Tőlem! -rántotta meg vállát hetykén, ami nem igazán tetszett. Igenis vegye komolyan!
-Kicsit érdekelhetne jobban is... -morogtam sértődötten -De nem számít -felálltam, hogy összeszedjem a megmaradt ruháim. De a blúzom helyett Rob egyik pólóját kellett elcsennem.
-Most hová mész? -kérdezte rögtön, s már pattant is fel, hogy utánam nyúljon.
-Csak felöltözöm -elfintorodott, amiből rögtön egyértelmű lett, hogy még számított egy kis hancúrra.
Amint magamra kaptam épen maradt ruháim, vissza huppantam szerelmem mellé.
-Rob, szeretném ha tudnád, hogy eszemben sincs megkötni a kezed. Nem várhatom el tőled, hogy minden szabadidőd velünk töltsd, szeretném ha el mennél szórakozni. -egy darabig csak csendben vizsgálgatta arcom, majd mikor elég biztosnak talált lelkileg, megszólalt.
-Hé, kicsim... A feltételezés is sért, hogy azt gondolod nem élvezek minden percet, amit a két leggyönyörűbb nővel tölthetek, akit életemben láttam. Te vagy az életem, a lányomról nem is beszélve. És természetesen nem várok az engedélyedre, ha szórakozni akarok... anyuci! -bökött oldalba, mire kedvesen egy párna landolt az arcában.
-Mondd el kikkel voltál! -kezdte aztán hirtelen. Nem voltam felkészülve a kérdésre, hogy is lehettem volna.
Azért bele kezdtem, és én magam is megkönnyebbüléssel szívemben nyugtáztam, hogy nem ezer pasinak raktam szét a lábam. Visszagondolva egyáltalán nem tűnt olyan soknak. Összesen hat volt.
Gondosan végig vettünk mindent amit akkoriban el csesztünk, és a jövőre nézve is próbáltunk reális, és érett döntéseket hozni.
Rob gondolkodott egy darabig, majd a konyhába ment, én pedig követtem.
-Minden oké? -karoltam át hátulról, és szorosan hozzádörgölőztem.
-Persze. Akkor most már kérsz kávét? -fordult hátra mosolyogva, s ha nem lenne remek az alakítása, azt mondtam volna, hogy csak megjátsza könnyedségét. De így egyenlőre hittem neki.
Megittuk a kávét, amit én természetesen jegesen kaptam, mivel úgy szeretem; majd kocsiba gyömöszöltem szerelmem, és végre haza vittem.
Visszaérve első dolga volt, hogy kicsi lányának köszönhessen.
Jól is jött, mert a lányok már erősen haj híján voltak... Aubrey-n kívül, senki sincs hozzá szokva a csecsemőkhöz.
Mollie ablak repesztő sírással adta a nyilvánosság tudtára, hogy valami nem fekszik, de amint az apukája magához ölelte elhallgatott. Hangosan szuszogva bújt kedvenc papájához, miközben mutatóujját szájába vette.
-Szia kislányom! Hiányzott apu mi? Nem is csodálkozom, kinek ne hiányoznék... -szememet forgatva léptem közbe Mr. Egohoz, és a kezébe adtam a már előkészített anyatejet a cumisüvegben.
Rob leült a kis hercegnőjével a kanapéra, s miközben Mollie szétterülve gügyögött és kalimpált apja mellkasán, Rob odaadta neki az üveget.
Olyan édes volt ahogy evett, s közben szuszogva babrálta apukája pólóját.
Mikor végzett, Rob mint egy igazi veterán büfiztette meg, majd miután alaposan összecsókolgatta, ezzel édes kacajokat ki csalogatva belőle, a bébihintába fektette, és addig mellette térdelt, amíg el nem szenderült.
-Annyira tökéletes... -mondta teljes áhítattal, miközben Mollie apró kezével éppen csak körbe tudta szorítani Rob mutatóujját.
-Már előre félek, hogy mennyire el fogod kényeztetni! -hüledeztem, majd odahajoltam csöppségemhez, s egy puszit adtam arcocskájára, közben jólesően kúszott orromba a mindennél finomabb babaillat.
-Nem hinném, hogy probléma lenne -húzta fel orrát Rob, előző kijelentésemen.
-Erről majd akkor nyilatkozz, ha már tud járni, főleg ha már beszélni is... -már láttam is lelki szemeim előtt, hogy mi lesz Mollie-ból, Rob nevelése mellett... Nem tudtam sírjak-e vagy nevessek. -Főleg mikor eléri a kamaszkort.
Itt azért látszott némi ijedtség az arcán, de aztán elszántan tekintett rám, s már el is kapta derekam, hogy ledöntsön a kanapéra.
Forró nyelve édesen ízlelgette enyémet, én pedig egyre közelebb és közelebb akartam szorítani magamhoz. Sosem elég belőle!
-Khm... -hallottuk meg a kitartó torokköszörülést a fejünk felől. Rögtön felkaptuk tekintetünket, és Farrah fáradt, gyilkos pillantásába ütköztünk.
-Na jó... Idefigyeljetek! Egy teljes napig próbáltam megnyugtatni egy síró, visító csecsemőt, arról nem is beszélve, hogy a számtalan büdi pelenka cserénél, kétszer! Az az kétszer -mutatta ujjával -pisilt le! Le tört három körmöm, tönkre ment a kedvenc blúzom, ráadásul kijöttek a szarkalábaim! -hangosan kifújta a levegőt, és rendezte vonásait- Tehát a lényeg... Soha többé ne merjétek rám hagyni Mollie-t! Erre én még nem vagyok felkészülve... -nyöszörgött, majd elkeseredetten túrt hajába. Utána a fotelba rogyott, és arcát tenyerébe temette.
-Hát a többiek nem segítettek? -kérdeztem felülve, s megigazítva ruhám.
-Segíteni?! Hah! Ha csak azt nem nevezzük segítségnek, hogy amikor épp nem bömbölt, hajlandóak voltak játszani vele, dögönyözni, aztán mikor görbült a pici szája, le is passzolták nekem, akkor de! Nagyon sokat segítettek... -fejezte be finom éllel és irróniával hangjában.
-Ne haragudj -ültem a karfára, megölelve durcás nővérkém -Szeretlek, akkor is ha őrült és egoista vagy! -mosolyogtam, majd megpusziltam feje búbját.
-Nem vagyok őrült... -most komolyan ez a végszó? Majdnem felnevettem.
A továbbiakban laza szórakozással, és persze Mollie-val töltöttük a napot.
Felszabadultnak éreztem a lelkem, most, hogy mindent megtárgyaltunk Robbal, és, hogy úgy tűnik rendben van a családi helyzetünk is.
Este épp végeztünk esemény dús zuhanyzásunkkal, felvettem a kényelmes pizsimet, be toltam két nagy tál csokis pelyhet, elláttam a kislányom, és már a meleg ágyikómban feküdtem, mikor Rob kissé idegesnek kezdett látszani.
-Mi bajod? -kérdeztem félig felé, félig a tévé felé fordulva - A popcorn sajtos, nem sós ha esetleg ezen rágódsz -mosolyognom kellet ahogy eszembe jutott, mennyit problémázik ilyesmin.
De továbbra is csak idegesen fújtatott és tátogott. Már kezdett felhúzni.
-Mondjad már, baszki! -néztem rá, de csak nem nyögte ki... Áh! Nem igaz!
-Kristen... -na végre -Mi lenne ha holnap el mennénk enni valamit? - kezdtem kételkedni az ép elméjét illetően...
-Ezt tartott ilyen sokáig megkérdezni? -nevettem fel, majd a kezébe nyomtam a kukoricát, hogy hozhassak vizet a fürdőből.
-Mit mondasz? -kérdezte mikor visszaértem.
-Persze, menjünk! De Mollie-t le kell adnunk... Aubrey-nak. - fejeztem be helyesen a mondatot.
-Oké -fújta ki hangosan a levegőt. Arcáról sütött a megkönnyebbülés. Pf, ezek a pasik egyre furábbak.
Azért érdekelne miért ilyen ideges...

15 kommentár! =)

58. felvonás - Hmm...

Erre azért nem lehet azt mondani, hogy szar =) Hihi...

Ja, és nagyon szeretném ha azok az emberek akik a "nem tetszik"-et szokták jelölgetni, vennék a fáradtságot és leírnák, hogy miért nem. Néma gyereknek anyja sem érti a szavát, hogy csúnyábbat ne mondjak... Abból nem tudok okulni, amit nem közölnek velem...

A többieknek meg köszi a támogatást =)

Szeretlek Titeket Csajok!!!!!♥♥♥

És itt már kéretik a 15 komi =)

/Robert/

Gondolkodnom kell. Úgy érzem, hogy a dolgok súlya lassan kezd összenyomni. Alig két hónapig tartott az amúgy is viharos kapcsolatom Kristennel mikor ő teherbe esett. Most pedig együtt lakunk, van egy gyerekünk, miközben ő még csak most lesz húsz, én pedig huszonnégy éves. Lehet, hogy csak túl reagálom a helyzetet, de nem így terveztem a fiatalságom legjobb éveit.
Persze, hogy rajongásig imádom a lányom, és annak ellenére amilyen, Kristent ugyanúgy szeretem. De akkor is idő kellene... Viszont mikor erre gondolok szégyellem magam, hisz ott van Ő, aki nem teheti meg azt amit én, hogy csak úgy lelép, és hátrahagyja a kislányát. Mert Kristen az anyja. Ő a pótólhatatlanabbik fél, én meg itt sajnáltatom magam, a helyett, hogy a családomról gondoskodnék.
Anyuéknak még be sem mutattam őket. Égek mint a rongy, hisz nem hogy Krist, még Mollie-t, a tulajdon unokájukat sem látták. Ideje lenne be szervezni egy utat Londonba. Na persze, ha Kristen ezek után még hajlandó velem szóba állni. És én vajon képes leszek lenyelni, hogy lefeküdt Kellanel? Vajon elég mentség az, hogy abban a percben nem tudta, hogy a legjobb barátom? Vagy bosszúból lehet, hogy akkor is megteszi? Áh, nem is számít. Nem kéne ilyen piti dolgokon fennakadnom. Majdnem bántottam őt, pedig inkább vágnám le a saját karom!
Valahogy helyre kell hoznom. De nem tudom mit kéne tennem...

/Kristen/

Bármikor máskor szartam volna az egész hisztijére. De most van egy gyerekünk akinek szüksége van az apjára. Ezért döntöttem úgy, hogy elmegyek ahhoz a címeres marhához.
Vadul dübörgött a rock az autóban, Mollie a lányokkal van. Az elszántság forrt az ereimben, most akkor is beszélni fogunk ha szar potyog az égből. Végig trappoltam a vékony, bokrokkal szegélyezett járdán, majd fel a lépcsőn, és egy erős, határozott kopogás után csak vártam. És vártam... És... Nyisd már ki bazd meg!
-Rob, én vagyok. Nyisd ki kérlek. -szóltam be az ajtón, reméltem, hogy itthon van és semmi baromságot nem csinált.
Már hosszú percek óta álltam ott, és kezdtem magam nagyon idiótán érezni, mikor végre megmozdult a kilincs, és lassan kinyílt az ajtó.
Visszafojtott lélegzettel vártam, kissé féltem, hogy mi történik ha már bent leszek. Rob szélesre tárta előttem az ajtót, majd félreállt, hogy be mehessek.
Kissé feszengtem, nem tudtam hogyan kéne belekezdenem mondandómba, sőt, azt sem tudtam van -e egyáltalán konkrét mondandóm.
De nem kellett sokat mojolnom a dolgon, Rob megtörte a rövid, ám kellemetlen csendet.
-Kérsz kávét? -kérdezte, majd a konyhába ment. Nem tetszett, hogy úgy tesz mintha semmi nem történt volna.
-Nem kösz. -ahogy ezt kimondtam Rob megállt, majd lassan megfordult és várakozva nézett rám.
Most meg mi van? Mit akar, mit kéne mondanom vagy tennem? Karba font kézzel álltam a nappali közepén, mit sem törődve pillantásával.
-Kristen, minek jöttél ide? -ezt most komolyan megkérdezte?
-Megnyugodhatsz, nem azért mert szenvedtem a hiányod miatt. Azért mert apa vagy, és már nem teheted meg azt amit a lányod születése előtt. Mollie-nak szüksége van rád. -hangom végig nyugodt és monoton volt. Igyekeztem mindenféle érzelmet kizárni szavaimból. Nem vártam tőle, hogy a karjaiba zár, vagy esetleg megcsókol. De a gyerekével törődnie kell.
Rob a konyhapultnak támaszkodva figyelt, tetőtől talpig végigmért, majd vontatott hangon megszólalt.
-Tudom, hogy miért jöttél. -mondta féloldalas mosollyal arcán. Egy pillanatra megzavart hirtelen jött váltása, de aztán összekaptam magam.
-Akkor jó. -feleltem keményen, majd valami arra késztetett, hogy hátráljak egy lépést. Talán jól tettem...
-Ne hamukálj. Pontosan tudod te is, hogy nem Mollie miatt vagy itt. -mondta halkan, majd elrugaszkodott a pulttól. De egyenlőre csak lassan lézengett a konyhából a nappaliba, kibámulva az ablakon, miközben tovább beszélt.
-Azért jöttél mert nem bírod ha nem vagyok a közeledben. -mondta magabiztosan, s közben egyre közelebb ért.
-Túlságosan sokat képzelsz magadról. -feleltem, de ekkor már erőlködnöm kellett, hogy megőrizzem a nyugalmam.
-Nem gondolnám... -aztán már szorosan előttem állt, én pedig kezdtem meggyulladni a testéből áradó hő miatt. Az illata sem sokat javított szorongatott helyzetemen - Miért remeg a kezed Kristen? -kérdezte pofátlanul, én pedig villám gyorsan rejtettem kezeim hátam mögé. Kezét arcomról lassan tarkómra csúsztatta, majd közelebb hajolt arcomhoz. Forrt a vérem, ajkaim égtek és majd megvesztem egy csókjáért. Pedig alig egy napja ment el...
Aztán lassan ajkaimra csúsztatta sajátját, de csak finoman cirógatta őket. Majd számba suttogott.
-Na? Nedves vagy már? -hangja fojtott volt, keze lassan kúszott felfelé oldalamon. Én meg mint egy idióta, csak lihegni tudtam, de nem akartam elveszíteni azt a kevés önuralmam ami még maradt, ezért nem kaptam ajkai után.
-Ne is válaszolj, úgy is egyértelmű. Tudod bébi, vannak dolgok amik nem változnak... Ne tiltakozz, engedd el magad. Mi ebben vagyunk a legjobbak...
Gyűlöltem, hogy minden szava valóság volt. Már elviselhetetlen volt a közelsége. Lassan bebocsátást engedtem kutakodó nyelvének, éreztem ahogy mellbimbóim is bizseregni kezdenek. Rob a fenekembe markolva húzott közelebb vágyakozó ágyékához. Éreztem, hogy ugyanúgy kíván, mint az első alkalommal. És ezzel én is így voltam.
Hagytam, hogy ellenállásom a porba hulljon, és vad szenvedéllyel csókoltam vissza. Haraptuk és téptük egymás ajkait, miközben a másik ruháit próbáltuk lefejtegetni.
Olyan szorosan simultam estéhez ahogy csak tudtam, éreztem finom pulzálásait, testének forróságát. Imádtam erős, férfias karjaiban lenni, olyankor voltam igazán boldog és gondtalan.
Felkapott és a komódra ültetett.
-Eressz! -mondtam már a bútordarabon ülve, de ő csak vigyorogva megrázta a fejét.
-Nem mész sehová. Legalábbis addig nem, amíg nem végeztünk... -mondta szinte röhögve, majd tovább csókolt. Itt már én sem bírtam. De azért bosszúból, amiért ilyen könnyen elgyengít, cseppet sem voltam kegyes vele. Teljes erőmmel téptem hajába, hogy még közelebb húzzam arcát enyémhez. Felnyögött, majd miközben blúzom szaggatta, nyakamra hajolt, és jóízűen beleharapott. Fájt, mégis tovább tüzelt a dolog. Totál bepörögtem, a fájdalom olyan volt mint valami extra játékszer. Megvonaglottam, és kéjsóváran nyomtam fejét nyakam bőréhez, amiért cserébe újabb harapásokat kaptam. Halkan felsikkantottam, és Rob pólóját tépkedtem cafatokra.
Ő sem volt tétlen. Nadrágomat türelmetlenül rángatta le, majd újra megcsókolt, miközben melltartómmal hadakozott. Segítettem neki kikapcsolni, ő pedig rögvest, mint egy éhes vadállat, vetette magát melleimre. Harapta és szívogatta őket. Szinte már fájdalmasan felizgultam karjaiban, türelmetlenül vonaglottam, ujjaimmal pedig beletúrtam kócos hajába.
Derekát combjaim közé zárva húztam közelebb testét, mire ő elszakadt melleimtől, és végig ízlelte hasamat. Mikor nyelve már hasam alján kőrözött éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége az idegeimre nézve.
Aztán szájával elérte vékony bugyim csipkés peremét, és mint egy megvadult oroszlán, fogaival tépte le rólam az apró anyagot. Éhesen kapott lüktető nedvességem után, s szinte falta nőiességem. Teljes extázisba estem, csak saját zabolátlan nyögéseim és sikolyaim hallottam. Körmöm a komódba vájtam kínomban, és tehetetlenül vergődtem, mikor Rob végre felegyenesedett.
Lazán, fejét kissé oldalra döntve állt előttem, és féloldalasan vigyorogva bontotta nadrágját, ahonnan rögvest előbukkant ágaskodó farka.
Azonnal vérszemet kaptam, és ha megtudtam volna szólalni, könyörgök neki, hogy temesse magát lucskos nőiességembe.
De nem kellett szerencsére beszélnem. Oda lépett, majd derekamnál fogva megragadott, és végre magára húzott. Utána nem volt megállás. Levegőt is alig kaptam vad tempójától, pedig én csak széttárt lábakkal feküdtem előtte. Olykor-olykor megcsókolt, vagy nyelvét végighúzta testemen hasam aljáig, ezzel az őrület peremére sodorva engem.
A remegés aztán szét áramlott testemben, majd mikor elértem az élvezetek csúcsát, szám elé kaptam kezem, hogy elnyomjam hangos, átszellemült nyüszítésem.
De Rob még mindig hajtott, néhány extra lökés után aztán éreztem őt megremegni, majd kicsúszott belőlem, és kezeivel is rá segített az orgazmusra, miközben hasamra élvezett.
Kéjesen nyaltam meg szám sarkát, majd karjánál fogva húztam magamhoz egy jutalom csókra.
És már megint megadtam magam...
Azt miért nem tanítják a suliban, hogy hogyan álljunk ellen a szexisten Rob Pattinsonnak??

/Robert/

Győzelem!!

57. felvonás

Szólok, hogy kibaszott beteg vagyok, alig élek, és nem sok energiám meg időm volt írni. Bocs a késésért és az esetleges nyelvi hibákért. A minőségről meg inkább nem is mondok semmit... =S

Itt nem szabok komi határt, mert szerintem egy hányás lett a feji. De ez van        X-X     T-T

/Robert/

Hiába is próbáltam rá vigyázni, az én nimfo királynőm addig nem maradt nyugton amíg nem kapott egy menetet a szőnyegen is. Aztán majd csodálkozik, ha megint terhes lesz. Ennyi szex mellett a világ összes kondomja és fogamzásgátlója is csődöt mondana.
Ryan felhívott, és megkérdezte ráérnék-e, vagy máris totál be gyöpösödtem.
-Elmegyek egy kicsit inni a haverokkal. Ugye nem gond? -kérdeztem szerelmem, miközben követtem őt a babaszobába.
-Tőlem aztán! De ne seggrészegen gyere haza, ha lehet. -mondta, majd megcsókoltam, utána édes, apró hercegnőmet is alaposan megdögönyöztem, aztán elindultam.
Bevágódtam a kocsiba, aztán a kis földalatti bár felé indultam.
Útközben nem gondolkodtam, csak hallgattam a Climb-ot xD és áthajtottam véletlenül egy piroson. Jó, hát bambultam na.
Már akkor láttam a srácokat, mikor még csak behajtottam a parkolóig.
-Héééé! Na nézd már! Meg jött apuci! -vert vállba Ryan.
-Heh... Neked is szia. -csuktam be a kocsiajtót. Lassan a többiekkel együtt befelé indultunk.
-Azt hittem a lányodat is hozod...
-Ryan, te akkora segg vagy, hogy... mindegy is. -legyintettem. Beültünk, és rendeltem egy korsó sört.
-Ez mi? Ezt akarod inni? -bökött hideg nedűm felé. Kaparásztam egy kicsit az asztalt míg válaszoltam.
-Megígértem, hogy nem fogom leinni magam... -feleltem aztán tétován.
-Húúúú! Ugye nem fog papucsot nevelni belőled az asszony? -ezen nevetnem kellett. Még hogy Kristen papucsot neveljen belőlem... Röhej!
-Az utolsó nő aki ilyenre képes lenne. -mondtam aztán nyugodt, mégis határozott hangon.
-Ha te mondod. -üt hirtelen asztalunkhoz Perry.
-Hello haver, mi újság?
-Hát még nem hallottad? A nagy Robert belefogott az utód gyártásba, szórja a magjait.
-Gyereked van?
Ebből kezdett elegem lenni. Ha most ebből fog állni az egész nap, inkább már most lelépek.
-Nem ezért jöttem! Egyébként igen, van. És? -azzal felálltam és a pulthoz sétáltam a sörömmel együtt.
-Ne már! Csak hülyültünk! -hallottam még Ryan hangját, de leszartam. Magas ívből.
Perry jött utánam.
-Meséld el. Érdekelne mi történt veled az elmúlt egy évben.
-Jaj, haver! -el kezdtem mesélni -Tudod, nyár eleje táján találkoztam egy csajjal. Egy buliban. Jó menetnek ígérkezett, ezért bepróbálkoztam nála. Nem mondom, hogy zökkenő mentes volt, hisz az első alkalom totális kudarc volt. Lelépett. De aztán újra találkoztunk egy medencés partin. Issssszonyúan dögös volt. Már attól felállt ha ránéztem. Akartam őt, ezért kaptam az alkalmon. Szerencsére nem kellett sokat győzködni... Keményen meghúztam őt az emeleti mosdóban, na de nem is ez a lényeg. Egyre többször kerestem a társaságát, többnyire szexelni jártunk össze, aztán valahogy elkezdtem kötődni hozzá. Először mint barát, aztán már ölni tudtam volna ha egy másik hím is hozzáér. Ez egy darabig így ment, aztán valahogy kapcsolat lett belőle. Ki tartott mellettem a legszörnyűbb időszakokban is, bár sokszor megcsaltuk egymást. De a végén egy erős kapocs lett belőle. Szerelem. Aztán Kristen teherbe esett, és mos itt van Mollie Sky.
-Kristen? Nem egy alacsony, barna hajú lány? -kérdezte homlok ráncolva.
-Ö, de. Miért?
-Á, nem, semmi... -rázta meg fejét, majd visszafordult a piája felé.
-Perry! Mondd! Mi van Kristennel?
Lassan felém fordult, és sajnálkozva kezdett neki a mondandójának.
-Jó pár hónappal ezelőtt ez a Kristen, hát hogy is mondjam...? Lefeküdt Kellanel. Ja, és Zickel is... Sajnálom... -tette vállamra kezét.
Nem hittem a fülemnek. Azt még lenyeltem valahogy, gyilkosságok nélkül, hogy lefeküdt IDEGEN emberekkel. De az, hogy ágyba bújik az egyik legjobb barátommal. Meg a másikkal is... Zickről talán nem tudja, hogy ismerem, de Kellanről pont a múltkor beszéltünk, és egy szóval sem említette... Volt pofája hallgatni róla...
Felkeltem az asztaltól, de előtte még vettem egy egész üveg vodkát. Gyorsan elköszöntem a többiektől, majd kocsiba ültem, hogy meglátogassam Kellant.
Útközben meghúztam párszor az üveget, aztán egyre kaotikusabb képek borították be elmém.
Befrodultam a ház elé, kitéptem a kocsiajtót, majd egyenesen a bejárat felé rohantam. Bedöngettem az ajtón, s amint kinyílt rátámadtam a tulajdonosára.
-Héhéhé! Mi van veled? -ch! Még van bőr a képén kérdezni. Ha Kristen nem is, ez a szemét tutira régebb óta tudja, hogy ki nekem a csaj.
-Megdugtad a nőmet! -mondtam dühtől fuldokolva, majd szorongattam még egy kicsit, de aztán eljutottam a mindent leszarok pontig, és inkább elhajtottam egy kihalt parkolóig. Ott megálltam és a kocsimban ülve ittam. És csak ittam... Aztán valami hazavezérelt. Valószínűleg sosem fogom megtudni, hogy tudtam haza vezetni, és azt sem meddig ültem ott a kocsimban. De nem is érdekelt. Elegem volt. Sok volt minden. Ez azért nem egy olyan dolog, amin csak úgy túlléphet az ember... Az a kis... Nem akarok gondolni rá.
Bekóvályogtam az ajtón, és rögtön négy ideges szempárral találtam szembe magam.
-Meghibbantál Pattinson?! Ez nem a te házad, ide nem jöhetsz részegen! Itt gyerekek is laknak! Többek közt a saját lányod... -hallottam, hogy beszél, de nem foglalkoztam vele. Sem a többi rikácsoló tyúkkal. Ledőltem a székre és próbáltam nem összeokádni magam.
Aztán halk neszezést hallottam.
Áh! Megjött a nap sztárja! Csodálatos! Mindjárt tapsolok is, csak megkeresem a hidegvérem.
-Csajok, nem lehetne halkabban? Mollie... -itt megakadt, amint észrevett engem. Idegesen mért végig, én viszont egyenesen undorodva viszonoztam pillantását.
-Mondtam, hogy ne bassz be! És tudod mennyi az idő? -most meg mi van? Kinek képzeli ez magát? Nem az anyám!
Felálltam, és amilyen gyorsan tudtam elhúztam onnan a csíkot, mielőtt olyat teszek amit megbánok. Felbaktattam a lépcsőn, gondosan kapaszkodva a korlátba, majd kivágtam az ajtót, ami visszapattant a falról.
Azonban mikor a halvány fények a földszintről beszűrődtek a szobába, megláttam kislányomat édesen aludni a puha párnák közt.
Azonnal el szállt haragom 95%-a. Oda feküdtem mellé, és lágyan megcsókoltam fejecskéjét. Finom, puha kezét simogatva aludtam el aztán. Tudtam és láttam is ahogy Kristen burkoltan tudtomra hozza mozdulataival álláspontját, de most nem foglalkoztam vele. Túl fáradt, csalódott és részeg voltam hozzá. Inkább aludtam.

/Kristen/

Korán keltem, hogy elláthassam Mollie-t. Nagyon fáradt voltam, szellemileg és fizikailag is, és cseppet sem boldogított a tudat, hogy Robbal még számolnom kell ma.
Kis tündéremet Sandy-re és Farrah-ra bíztam, majd felmentem a szobába, és lerángattam Pattinsont az ágyról.
-Mi a faszom van?! Hagyj békén ribanc!
-Mi?! -most ez le ribancozott?? -Most azonnal kelj fel! Kértelek tegnap, hogy ne idd le magad. Este mégis piától bűzölögve, félig önkívületi állapotban feküdtél a lányod mellé!
-Ide figyelj Stewart...! -rohamtempóban közeledett felém, majd a falnak préselt testével -Nincs jogod ahhoz, hogy így beszélj velem, világos?! -elkezdte leszaggatni hálóingem, a nadrágját pedig kibontani. Még mindig lehetett érezni rajta a piát -Csak egy olcsó kis szajha vagy! De az ÉN SZAJHÁM A KURVA ÉLETBE!!! Hogy képzelted, hogy le fekhetsz Kellanel? -fröcsögte felém szavait miközben szétfeszítette a lábam.
-Ezt ne Rob! Ne, ezt még meg fogod bánni! -próbáltam figyelmeztetni, de olyan erővel markolt combomba, amitől halkan felnyüszítettem.
-Miért kellett? Amikor én miattad majdnem megdöglöttem, te össze-vissza keféltél mindenkivel. A barátaimmal... -hangja már sokkal halkabb volt. Nem tudtam mit tehetnék. Hagyjam, hogy le vezesse rajtam a dühét? Jogos lenne, hisz amit tettem az undorító, és ő valahonnan megtudta. De a baj nem is ez, hanem, hogy az a személy nem én voltam.
De el is menekülhetnék... De végül megadtam magam. Az agyam védekező funkciója bekapcsolt, és csak összemosódott háttérzajokat hallottam. Érezni és látni viszont semmit nem tudtam.
Aztán vártam, de nem jött a fájdalom. Ekkor vettem észre, hogy Rob elengedett, és kétségbeesett köröket ró a szobában.
-Nem akarlak bántani... -motyogta, majd idegesen hajába túrt Soha nem tenném. De nekem ez sok. Sok és nagyon gyors. Idő kell Kristen. Haza megyek, később beszélünk, de most vissza kell mennem a saját lakásomba.
Azzal mindent hátrahagyva kiviharzott a szobából.
Fogalmam sincs mire gondolt, vagy, hogy kitől tudta meg a dolgot. Nem tudtam vissza jön-e még... Semmit. Mindene amit hozott itt maradt, csak a kocsiját vitte. Még csak át sem öltözött. Nem tudtam mit tegyek, csak felöltöztem monoton, majd visszafojtva könnyeimet, levánszorogtam egyetlen állandó értelméhez életemnek, a kislányomhoz.

56. felvonás

Ez a fejezet két szemszögből lesz majd megírva, ez most Kristené.

Mollie pedig szépen nő =) <3

15 kommentár! Ha nincs komi, nincs friss!

Reggel Rob édes csókokkal borította be meztelen testem, ezt szánva ébresztőnek. Mikor felnyögtem elégedetten csókolt meg.
-Imádtam a tegnapit. Hihetetlenül szeretlek. -suttogta ajkaimba. Megsimogattam arcát, és lágyan cirógattam ajkait enyémekkel, majd mély csók lett belőle a végén.
-Mollie? Ashley-vel van? Minden oké? -ültem fel egyből a párnáim közül. Hiányzott a kis tündérkém.
-Mollie tökéletesen jól van. A szobájában szunyókál, Ashley tegnap sétálni volt vele. -nyugtatott Rob, csókokkal borítva vállam. nem bírtam, ki. Megint meg kellett, hogy csókoljam, meztelen testünk szorosan egymáshoz préselődött. Rob felnyögött.
-Inkább menj zuhanyozni, mielőtt csúnyán elkapnálak... -fújta ki hangosan a levegőt, majd meztelenül indult a szekrényhez, hogy ki vegyen egy nadrágot.
Nem bírtam magammal. Annyira sok volt ez az öt hét...
Mögé léptem, és hátulról átkaroltam. miközben ujjaim hasát cirógatták, ajkaimmal hátát kényeztettem. Éreztem ahogy izmai összerándulnak érintéseim alatt.
-Bébi... ne... Nem akarod megnézni Mollie-t?
-Rob, ne idegesíts! Tudod, hogy tegnap sem fájt. Akarlak... -kezeim lejjebb csúsztak, és erősen megragadták férfiasságát. Míg egyik kezemmel a kis édest simogattam, másik kezem súlyos zacskóit masszírozta. Rob keze finoman, mégis kissé türelmetlenül simultak enyéimre. Megállította ugyan játékomat, de lassan az ő keze is hátrafelé kúszott.
Elé álltam és a földre toltam. Azonnal beleültem, mire mindketten jólesően felsóhajtottunk. Nyugodt tempóban kezdtem lovagolni, minden másodpercét ki akartam élvezni. Mindketten próbáltunk halkan nyögni, időközben csókokkal fojtottuk el a hangosabb zajokat. Lassan teljesen nedves lett ölünk, ami iszonyú izgató volt. Imádtam ahogy Rob finom szőre édesen simogatja csupasz szemérmem. Teljesen bepörögtem tőle. Rob felült, engem szorosan karjaiba zárva, majd fenekembe markolt, és gyengéden ösztönzött gyorsabb mozgásra. Végig figyelmes és romantikus volt. Arcom egyfolytában csókokkal hintette tele. Mintha nem is vele szeretkeznék...
Végül aztán megérkezett a beteljesülést hozó orgazmus, pihegve öleltük egymást, továbbra is összefonódva a földön.
-Most már tényleg menj zuhanyozni. még biztos meg kéne etetned Mollie-t.
Még egy csókokat lopva indultam, hogy letisztogassam magam, mielőtt kislányomhoz érnék. Aztán majdnem elnevettem magam, ahogy mellemet néztem és azon gondolkodtam, vajon Rob vagy Mollie gyötri-e jobban szegényeket.
Rohamtempóban összekaptam magam és mire kiértem Rob idétlen vigyorával találtam magam szembe. Oké. Most vagy rossz fát tett a tűzre, vagy akar valamit, vagy megint elfelejtettem valamelyik ruhadarabom...
-Mi az? -kérdeztem tétován, mégsem vártam meg a válaszát, egyből Mollie szobájába indultam. A pelenkázón egy olyan babafigyelő izé volt, nyilván Ash vette mivel rózsaszín...
Rob utánam jött.
-Elmegyek egy kicsit inni a haverokkal. Ugye nem gond? -most erre mit mondjak? Hogy megtiltom vagy mi?
-Tőlem aztán! De ne seggrészegen gyere haza, ha lehet.
Még adott egy forró, hosszú csókot, majd Mollie-t is alaposan végigpuszilgatta. Mivel a kis tünemény épp a nyusziját csócsálta, apuci elég nyálas lett tőle. De szép is lenne ha zavarná.
Kislányunk aztán hangosan gügyögni kezdett kedvenc apukájának. Annyira édes volt, mintha épp csak magyarázott volna valamit. Kezeivel és lábaival is vadul kalimpált.
Az én tökéletes kislányom. Istenem, még most is elámulok milyen szép.
És milyen sokat nőtt mostanság. Ő is és a hajacskája is.
Míg én megszoptattam és tisztába tettem életem csöpp értelmét, addig Rob el is készült. Elbúcsúztunk tőle az ajtóban, majd előkészültünk egy kis sétához.
-Mit szólsz kicsim? Sétálni megyünk a mamival.
Csak egy csomó nyálbuborék volt a válasz, és egy hihetetlenül, iszonyúan édes mosoly mikor Ash mellénk lépett, és egy gyöngysort adott Mollie kezébe.
-Ez minek? -kérdeztem, miközben játékában elmélyült kis hercegnőm néztem.
-Hogy minél előbb megismerkedjen a dolgok nőies oldalával.
-Ha plázacicát nevelsz a lányomból, homoszexuálist nevelek az első fiadból.
Ashley nyelvet öltött, majd összekapta a cuccait, és velünk jött sétálni.
-És akkor most te és Rob összeházasodtok? -kérdezte a cukrászda felé menet.
-Mi? Dehogy! Legalábbis eddig nem került szóba.
-Értem. Nem félsz, hogy így le fog lépni.
-Hát... Bízom benne, hogy nem. Ha miattam nem is, ha engem nem is szeret majd örökké, a kislánya miatt nem mehet majd túl messzire. -mosolyom erőltetett volt, hisz már a gondolat is fájdalmat okozott, hogy el hagyjon.
-Ha szerencséd van. -tette hozzá Ashley, majd megérkezvén a cukrászdába, helyet foglaltunk egy asztalnál a teraszon.
-És Rob meddig tervezi, hogy velünk él majd?
-Az a helyzet, hogy szóba jött a költözés, de kibaszottul nincs rendben. Nem vagyunk rá felkészülve. Na persze - vágtam le a kanalam -bárki mondhatja, hogy akkor a gyerekre hogy hogy kész voltunk. De Mollie-t sem terveztük. De ha már jött, számomra természetes volt, hogy marad is.
-Hú, nem lennék a helyedben. Na ne értsd félre -tartotta fel kezeit - A kislányod gyönyörű, Rob pedig az egyik legjobb hím a környéken, de... A helyzeted nem könnyű... -nézett együttérzően.
-Hát nem... Nos, kicsim. Kérsz egy kis fagyit? -kérdeztem apró kicsikémet. A cumiját egy picit a fagyi tetején lévő tejszínbe mártottam, és visszaadtam neki. Láthatóan nagyon ízlett neki.
Villámgyorsan toltam be a maradékot, hogy karjaimba vehessem a tüneményes lányom. Már hiányzott, hogy magamhoz ölelhessem.
-Imádom az illatát! -motyogtam aprócska feje búbját puszilgatva.
-Nekem mondod? Tegnap alig bírtam le tenni. Már arra gondoltam, hogy vele fogok aludni. Komolyan. Szerintem ennek a babának még a hányása is illatos.
-Jó étvágyat. -nevettem halkan - De van benne valami. -felemeltem arcomhoz hihetetlen gyönyörűségem, és finom puszikát leheltem picike ajkaira. Ez volt a kedvencem. Imádtam.
Csomagoltattunk egy rakat süteményt, majd hazafelé indultunk.
Otthon azon kívül, hogy tévéztünk, és a kislányommal foglaltam el magam, kissé kezdett hiányozni Rob. Már este hat múlt, és már reggel elment. Kezdett furcsa lenni. Próbáltam hívni, de nem vette fel.
Mollie túl volt már az esti fürdetésen és etetésen is, hallgattunk egy kis Hattyúk tavát, mivel állítólag ez jót tesz a babák művészi jellemének... blabla...
De hétkor Rob még mindig sehol, így kivételesen magam mellé fektettem Mollie Sky-t, és a karjaimban aludt el, velem együtt.
Valamikor késő este, olyan tizenegy körül, hallottam, hogy lent felélénkült a forgalom. Édes, szuszogó csöppségemet a lehető legóvatosabban fektettem mellkasomról a párnák közé. Szerencsére nem ébredt fel.
Halkan ki osontam, majd leszaladtam a földszintre.
-Csajok, nem lehetne halkabban? Mollie... -de nem tudtam befejezni a mondatott, mert Robot láttam meg a konyhában, nyilvánvalóan részegen, miközben a lányok gyilkos tekintettel állják körbe.
-Mondtam, hogy ne bassz be! És tudod mennyi az idő? -szűrtem összeszorított fogaim közt.
Rob nem válaszolt, csak megvetéssel tele nézett rám, aztán az emeletre indult.
Azonnal rohantam utána, nem akartam, hogy véletlenül kárt tegyen a gyerekben.
Ki vágta az ajtót, de mikor meglátta, hogy kislánya, aki a hangos zaj hatására összerezzent, ott fekszik az ágyban; jóval halkabban sétált az ágyhoz. Félig ráfeküdt (az ágyra), és megpuszilta alvó kislányát, majd a kis kezét simogatta.
Nem tetszett, hogy a piától bűzölögve ér és bújik Mollie-hoz, de volt egy olyan érzésem, hogy jobb ha most csendben maradok.
Befeküdtem Mollie másik oldalára, majd saját takarómmal takartam be, jelezve Rob felé, hogy jobb ha nem nyúlkál amíg nem józan. Közelebb feküdtem tündérkém mellé, és rá se nézve Robertre, megpróbáltam kislányom egyenletes szuszogását hallgatva elaludni.
Másnap Rob nagyon csúnyán le lesz baszva!

55. felvonás - Fuck me!

Nos hát. Ez egy hosszú fejezet (legalábbis a mérete alapján^^) Szóval nagyon gyorsan gyűljenek össze azok a komik!! xD

a kép saját!! =)

-Milyen kibaszottul utálok én utazni! -háborogtam miközben a bőröndön tapostam, hogy bele tudjam préselni a rengeteg ruhát, pelenkát, játékot. -Mennyi szart kell vinni két napra... -Rob vigyorogva bámult az ágyon fekve.
-Ne mosolyogj, te is kaphatsz! -emeltem fel lábam figyelmeztetőleg, az a kis pöcs viszont tovább vihorászott.
-Nem hinném. -mutatott mellkasán alvó kislányunkra. Aubrey-nak igaza volt, csak épp nem rajtam, hanem az apján imád szunyálni. Olyan édes, hogy alig bírom magam visszafogni, hogy meg ne zabáljam. Na nem Robot! Neki szét lesz rúgva a segge, amint Mollie a bébihordozóban van.
Ráültem a bőröndre, majd körbe behúztam a cipzárt.
-Rob szívem. Ideje neked is bepakolni. -fújtam ki a levegőt, miután felálltam a cuccosról.
Ártatlan szemeiből rögtön kiolvastam mit szeretne.
-Felejtsd el! Nekem csak egy gyerekem van Pattinson! Csináld meg szépen!
-De Mollie alszik... -most komolyan azt hiszi, hogy ez akadály??
-Add ide. -átvettem tőle csöpp hercegnőmet, majd lábammal dobolva vártam, hogy elkezdjen végre pakolni. Mollie közben mocorogni és nyöszörögni kezdett, ezért befektettem a babahintába.
Amíg ő ringatózott, addig leszaladtam a konyhába, hogy készítsek az útra egy kis tápszert, ha esetleg nem tudnám megszoptatni. Bár az utóbbit jobban szerettem, mert egészségesebbnek tartottam.
Rob szerencséjére mire vissza értem már ő is bepakolt, innentől csak a kocsiig kellett lehurcolni a bőröndöket. Mikor ez is megvolt, a kicsi lányomat is beültettem a bébihordozóba, és figyelmesen bekötöttem a hátsóülésre, aztán Rob mellé ültem előre.
-Indulhatunk? Meg van minden? -kérdezte életem szerelme, én pedig még egszer végigpörgettem az agyamban a dolgokat, sőt, még az Aubrey által összeállított listát is átfutottam.
Én kértem, hogy írja meg mi kellhet egy babának, így nekem is könnyebb volt a dolog.
-Azt hiszem igen, minden meg van.
Rob bólintott, majd hátra hajolt kedvenc tündérkéjéhez, és megcsikizte a pocakját, amire egy iszonyú édes kacagást kapott.
Aaaannnyira aranyos!!
-Félek az anyádtól... -jegyezte meg Rob, miközben lassan elindította az autót. Ezen nevetnem kellett.
-Nem fog megenni. Van tőled egy gyönyörű szép unokája. Ráadásul az első.
-Talán pont ezért... Lehet, hogy gyűlölni fog, amiért "fiatal" nagymamát csináltam belőle...-ezen a hülyén mosolyogva dőltem hátra ülésemben, de én ugyanolyan izgatott voltam mint szerelmem. Csak nekem meg volt az az előnyöm, hogy ismerem az anyámat.
San Diegoig kb. két órás az út. De tutira meg kell állni párszor, legalábbis Mollie miatt.
-
Már egy jó ideje csendben autókáztunk, aztán a kis tünemény hangosan felsírt.
-Álljunk meg egy kicsit. -szóltam Robnak, majd egy közeli pihenő helyen leparkolta a kocsit.
-Gyere kicsim. -csatoltam ki Mollie-t az ülésből, majd ellenőriztem a pelusát. Egyértelműen szükség volt karbantartásra. Gyorsan elintéztem, majd adtam neki egy kis gyógynövény teát. Miután megitattam, még simogattam és puszilgattam egy darabig, majd megkapta a "Rock Star" feliratú cumiját.
Aludni még nem akart, ezért odaadtam neki a kedvenc nyusziját, ami a kórházban is vele volt, és a kis zenélő csörgöjét ami a Für Elise dallamát játszotta.
Aztán visszaültem a helyemre, magamat is becsatoltam, és tovább indultunk. Még kb. fél óra volt hátra.
-Tényleg fosok... -motyogta hirtelen Rob. Én pedig megint kiröhögtem.
-Olyan idióta vagy. -böktem oldalba. -Szívem mondd csak, tankoltál indulás előtt? -tettem fel a költői kérdést, hisz egyértelmű volt a válasz, mikor a mutatóra néztem.
-Hoppá! -meresztette szemét a kis édes.
-Hoppá... -ismételtem szarkasztikusan. Ismét le kellett húzódnunk, így amíg ő gyorsan megtankolt, én vettem magamnak egy cseresznyés shake-et.
Mire odaértünk a kb. két órás útból, két és fél óra lett, hála a dugóknak, amik egyébként egyáltalán nem jellemzőek a Los Angeles - San Diego útvonalon...
-Hát, megjöttünk. -sóhajtottam, majd tétován kiszálltam az autóból. Ahogy ki vettem drága hercegnőmet a hátsóülésről, kivágódott az ajtó, és a meglepő módon, mosolygó anyám rohant ki rajta. Nem számít, hogy kis híján szívrohamot kaptam.
Rob annak ellenére mennyire nem várta ezt a találkozást, hősiesen viselkedett, és illemtudóan mutatkozott be.
De anyám csak egy gyors hello-val elintézte, és inkább gyanútlan unokájára vetette mancsait.
-Milyen gyönyörű! A tökéletes másom. -erre egy pillanatra félrenyeltem a levegőt, és hangosan köhögni kezdtem. Mikor drága anyám erre összeszűkült szemekkel méregetett, csak mosolyogva legyintettem.
-Khm... Félrenyeltem... -reméltem elhiszi...
-Mi is a neve?
-Mollie Sky Pattinson. -mondtam, majd biztató mosollyal arcomon, szerelmemhez bújtam. Ő csak megilletődve toporgott.
-Hm. Pattinson... -ismételte meg anyám.
Be vittük a csomagokat, és szerencsénk volt, hogy a vendégszoba a földszinten van. Apu csak holnap jön haza, tehát addig itt maradunk a kedves mamával. De jó...
A szüleim vettek a babának bölcsőt, így Mollie-t belefektettem miután megszoptattam és megbüfiztettem. Szinte rögtön elaludt.
A következő percben a kanapén találtam magam Robbal, velünk szemben anyám kifürkészhetetlen, ragadozó tekintettel méregette őt. De vagy tíz percig egyfolytában. Kezdtem pipa lenni.
-Szóóóval... -szólalt meg végül. -Mr. Pattinson. Szeretünk óvszer nélkül közösülni mi? Az édesanyja nem magyarázta el a védekezés fontosságát? Vagy talán szeretné ha én mutatnám meg, hogy kell becsomagolni a kukacot?
Rob köpni nyelni nem tudott először, ahogy én sem, aztán végülis összekapart pár értelmes, egybefüggő szót.
-Higgye el, hogy mi védekeztünk, a baba véletlenül csúszott be. -magyarázta udvariasan szerelmem.
Anyám megemelte szemöldökét, majd sóhajtott egyet.
-Tehát véletlenül csúszott be. Aham... Az is biztos véletlenül csúszott be, amivel készült, ugye? -sátáni anyám elégedetten nyugtázta, hogy ez bizony betalált. Minden értelemben. Most újfent egyikünk sem jutott szóhoz, Jules viszont halvány, gonosz vigyorral képén fonta keresztbe karjait, és dőlt hátra a fotelben.
-Az nem úgy... -kezdett volna Robert magyarázkodni, de anyám félbeszakította.
-Nem kell a púder fiam! Az a szerencséd, hogy ennyire hasonlít rám -itt megint fintorognom és röhögnöm kellett egyszerre, de inkább elfojtottam - De ha az elkövetkezendő jó pár évben, még egy gyereket mersz csinálni a kislányomnak, lekaszálom a csökött kis répád! -ami az elején vicsorgásnak indult, a végén szadista mosollyá vált. Az anyám egy pszichopata. -És egyébként, mennyi ideig is jártatok mielőtt "becsúszott" a baba?
A százezres kérdés. Hallottam, hogy Rob nagyot nyel, majd rám néz, de mit tehettem volna? Úgy éreztem magam mintha még mindig öt éves lennék...
-Khm... másfél hónapig. Körülbelül...
-Aham... Hm.
Szó szerint síri volt a csend ami beállt a szobában. Végül Mollie mentett meg mindkettőnket, mikor hangosan gügyögni kezdett.
-Megyek! -hadartam és villámgyorsan felpattantam a helyemről.
Rob megköszörülte a torkát, majd lassan oda sétált hozzánk.
-Az anyád egy... Ember egyáltalán? -suttogta fülembe, miközben karjait derekam köré zárta.
-Ne feledd, hogy belőle származom. -mosolyogtam. Nem árt fenyíteni a pasit. Csak hogy tisztázzuk az erőviszonyokat. -Ti pasik nem tudjátok kezelni ha egy nő erősebb nálatok. És főleg az izzasztó helyzeteket.
-Ó, igen? Na és mégis mit javasol Dr. Ösztrogén? -gúnyolódott játékosan, majd izgatóan nyakamba csókolt.
-Ezt inkább hagyd abba. tudod, hogy nem csinálhatjuk még, és most nem hoztunk pornót... -úgy tettem mint aki mélyen elréved mondandójában. Persze Robot nem tudom át verni.
-Nem lesz rá szükségem, ha anyád egy elborult pillanatában megszabadít a farkamtól. Ugye tudod, hogy te sokkal jobban megsínylenéd?
-Ezzel nem tudok vitatkozni. Imádom a ...
-EBÉD! -kiáltott anyu a konyhából, majd mindenkit az asztalhoz rendelt.
-Komolyan Kristen, gyönyörű a kislányod. Csodásak a hatalmas kék szemei.
-Igen, azt az apukájától örökölte.
-Hm. Valóban, a tiéd zöld. És a hajacskája is rettentő aranyos.
-Sokat nőtt mióta megszületett. Eleinte azt hittük szőke lesz, de egyre inkább a barna felé húz.
Anyámnak adtam egy fotót Mollie-ról, amit még a kórházban csináltak. Iszonyú pici volt.
A hétvége nagyon lassan telt. Túlságosan is lassan...
De végre az autóban ülünk, és szegény pici lányomat sem dögönyözi tovább az anyám.
-Lehet, hogy lelki sérült lesz miatta. -nyögte be Rob ezt a baromságot.
-Hülye!
-Hát, ha ő nem is, én tutira az lettem. Megálltam a fejlődésben.
Felemeltem egyik szemöldököm, és lassan fordítottam fejem az apuka felé.
-Most miért nézel így? Komolyan mondtam!
-Jó, oké! Nem számít, csak érjünk már haza.
Én Mollie-val egyetemben végig aludtam a visszautat, s mikor Rob keltett, hogy megérkeztünk, akkor is csak annyi időre tértem magamhoz, míg elláttam a lányomat.
Sajnos az éjszakákkal még akadtak gondok, annak ellenére, hogy néhányszor azért sikerül végig aludni.
Köszöntünk a többieknek, aztán felcsoszogtunk a szobába, és mindhárman az ágyban hajtottuk álomra fejünket...

~~~~~~~~~~ 4héttel később ~~~~~~~~~~

Oké. Az ágyon térdelek, farkasszemet nézve a velem szemben ülő Roberttel.
Mély levegő! Akarom őt, Istenem de mennyire! De ő állandóan azzal a kibaszott 8 hetes szabállyal jön. Bakker! Direkt megkérdeztem a nőgyógyászt múlt héten, és azt mondta ha felkészültnek érzem magam fizikailag és szellemileg is, akkor már az ötödik hét után is csinálhatom. Ráadásul beszélgettem erről az egyik nagynénémmel, és azt mondta ők sem várták meg azt a kurva sok hetet.
-Robert Pattinson. Ha nem vágsz gerincre most azonnal, másnál fogom megkapni. És tudod, hogy nem viccelek. -persze, hogy tudja. Jó vagy Kristen, csak így tovább. Most sarokba van szorítva.
Igen. Most idegesen a hajába túr, és mivel vörösödik a feje, tuti, hogy most képzelte el ahogy mással kefélek.
Lassan elkezdtem kikapcsolni a melltartómat. Nyugodt voltam, mert tutira semmi sem zavar meg minket. Édes bogaramra Ashley vigyáz, bár kissé félve vállalta el, miután Rob gyakorlatilag halálosan megfenyegette, hogy ha baja esik Mollie-nak, lenyírja a "haját"...
Szóval. Miután megszabadultam a melltartómtól, még egy darabig csendben térdeltünk egymással szemben. Az az idióta makacsul próbált csak a szemembe nézni. De én tudtam, hogy feladja.
A szoba félhomályba burkolózott, mivel a hat réteg függöny is el lett húzva.
Lassan közelebb araszoltam hozzá, és finoman megcsókoltam ajkait. Faszom! Mintha vigyáznom kéne, nehogy én sértsem meg őt. Ez a gondolat  fel spannolt, így sokkal vadabban csókoltam, de mivel ő még mindig a magatehetetlen, kitépett lábú kaszáspókot játszotta, kezembe kellett vegyem az irányítást.
Be csúsztattam kezem a bugyimba, majd kis simogatást követően, magamba mélyesztettem kettőt. Miután párszor megjárattam forró ágyékomban, kihúztam és Rob ajkához tartottam őket.
Na itt már nem kellett imádkozni neki. Először mélyen beszívta a jellegzetes illatot,a mit ő állítólag annyira imád. Majd nyelvével vérforralóan nyalta le nedveim kis részét. Míg ujjaim szájában voltak, lassan körbe nyaltam ajkait, és szinte észrevétlenül, de semmiképp sem kapkodva, nyelvem vette át helyüket.
Most már ő is szenvedélyes volt. Éreztem a fékevesztett vágyat.
-Szanaszét foglak kefélni... -lehelte elfúlva.
-Kapnál is ha nem így lenne. -mosolyogva dőltem hanyatt, miközben kezei és nyelve is melleimen játszottak. Ahogy éreztem édes nyálát bőrömön, lángolni kezdtem.
Egyetlen pillanatra elfordult, és a fiókhoz nyúlt, hogy elővegye belőle azt,a mit én már el is felejtettem, hogy van.
A mini vibrátort, amit egyik okos barátnőm adott a BABAVÁRÓ bulin! Mondván, mivel apró, ezzel talán megyek valamire a szextilalom alatt.
Robnak most kedve támadt ezzel játszani... bennem. Bár lehet, hogy inkább csak teszteli a kapacitásom...
Nem kellett sokáig gondolkodnom. Édes és forró csókjával elbódított. Szinte faltam nyelvét számban. Olyan veszettül kívántam, hogy végre frankón dughassunk, hogy semmi másra nem tudtam koncentrálni.
A vibrátort bekente síkosítóval, majd bekapcsolva, először végig simogatta vele szemérmem dombocskáját, és egy pillanatra érzékeny pontocskámra is rányomta. Kínlódva vonaglottam, miközben kéjsóvár nyögéseim szabadjára engedtem. Éreztem, hogy nem sokáig húzom majd ha így folytatja.
Aztán a továbbra intenzíven rezgő kütyüt lassan feldugta. Istenemistenemistenemistenem!
-Azt a kurva rohadt...!! -nyögtem miközben elhomályosult szemeimmel nagyjából ki tudtam venni Rob kiéhezett mosolyát.
Iszonyú lassan mozgatta ki és be, közben még nagyon apró köröket is leírt bennem. Nem bírtam tovább. Már visítva könyörögtem, hogy hagyja abba, de nem hallgatott rám, nyelvével is folyamatosan gyötört, ezért remegő, erőtlen kezeimmel, saját magam szedtem ki testemből a műszert.
-Na mi az bébi? Nem bírod a strapát mi? -elégedett kaján vigyor ült ki képére. De ne higgye, hogy nyerhet!
-Bazd meg! Akkor is kefélünk! -ellentmondást nemtűrően löktem hanyatt az ágyon, és mielőtt egy hang is elhagyhatta volna száját, beleültem merev és vastag farkába.
-Na most mi lesz? -kérdeztem pimaszul, miközben férfiasságán köröztem -Le állítasz? -a körök egyre nagyobbak lettek, ez által a cuppanások is egyre hangosabbak. Nem mondom, hogy eleinte nem volt kissé kellemetlen, de nem fájt és nem véreztem.
Élveztem! Kibaszottul élveztem. Közben egyre csak köröztem, és elégedetten konstatáltam, mikor Robnál betelt a pohár.
-ÓÓhhh...! Te kis kurva... -én csak elmosolyodtam, és éhesen megnyaltam alsó ajkam.
Hanyatt dobott az ágyon, és olyan veszett tempóban pumpált, hogy teljesen össze mosódtak a képek.
Miközben szakadatlanul nyársalt fel újra és újra, vállamat, nyakamat harapdálta. Morgásai minden lökésnél előtörtek.
Én kegyelem nélkül vájtam mélyre körmeim hátába és fenekébe. Egyre tüzesebb lett, és akármilyen lehetetlennek tűnt, tovább gyorsított a tempón.
Végem volt. Nem bírtam. Erőtlenül elernyedtem alatta, agyam kikapcsolt, és a leírhatatlan, természetfeletti élvezettől vadul rángatózott a csípőm.
Aztán a forróság szétáradt testemben, egyetlen pontba sűrűsödött, aztán kitört a lábaim közt. Szabályosan spricceltem. Egy pillanatra Rob is megállt, hogy jól látja -e, de valószínűleg izgatta a dolog, mert intenzíven lökött tovább, míg végre ő is kitört bensőmben.
Azt hiszem a lelkem is ki leheltem ebben a menetben. Annyi erőm sem maradt, hogy más pozícióba feküdjek az alváshoz, vagy, hogy legalább elmásszak a saját magam által eláztatott lepedőről.
Robnak se nagyon volt kedve beszélgetni a rengeteg akció után. Pedig ő még feleannyit sem kapott mint én.
Azért elmásztam hozzá, hogy csókot lopjak tőle, és mellkasára hajtva fejem aludhassak el.
És így legalább nem a csurom nedves lepedőn fekszem.
Majd holnap le lesz cserélve...

Mollie a kórházi fotón =)

Next time...

Kedves Mazsoláim!

Ma Snickers sajnos nem szolgálhat frissel, mert azon fog ügyködni, hogy visszacsempéssze a +18-at a sztoriba.

Ehhez viszont szükség van a mai napra, ma egész nap írkálok, sokszor kicsit, így remélhetőleg holnapig összejön egy hosszabb fejezet.

Nem ígérem, hogy rögtön a soron következő fejezetben már lesz szex, de az azután következőbe már igyekszem beletenni... Valahogy.

Ja és akkor már megragadnám az alkalmat, hogy elmagyarázzak dolgokat, amik pár embernek még mindig homályosak...

Az egyik: Kristen és Rob miért nem költözik Mollie-val külön házba?

Válasz: Mint már többször is írtam, egyiküknek sem áll szándékukban most még elhagyni a saját otthonukat. Mikor már mindenféle segítség nélkül tudnak boldogulni egy babával, akkor össze fogom költöztetni őket.

Krisnek szüksége van a lányok segítségére, és így a legkönnyebb megoldani. És egy gyerek születése nem vonja automatikusan maga után a költözést... Szerintem...

Másik kérdés: Szex a terhesség után?

Válasz: Nos, teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy a szülésutáni 5-8 hét, a hüvely teljes regenerálódásával, na meg persze a gátvarratok gyógyulásával telnek. 

DE! Ezek semmilyen formában nem befolyásolják az egyéb örömszerzési lehetőségeket, mint az anális és orális szex. Na meg persze az ujjakkal történő izgatás satöbbi... Bár a szülés után nem mindig nedvesedik kellően a hüvely, de ezt síkosítóval vagy masszázsolajjal meg lehet oldani. Csak tényleges behatolás nem történhet.

A friss időpontja holnap valamikor délután és kora este között!

Addig is tessék komizni, mert különben ha nem lesz meg a 15, leszek olyan paraszt, hogy nem hozok újat! XD

54. felvonás

A babakocsi =)

Áhh, túl késő  van ahhoz hogy bármit is írjak!

15 komi!

Rob tegnapelőtt átcuccolt hozzánk, hogy közelebb lehessen a kis családjához.
A bökkenő csak egy valami volt, a rengeteg ruhanemű amik kupacokban álltak szerte az EGÉSZ házban. Mind Robé volt.
Egyik délután a konyhában kajáltunk, én Mollie-t a mózeskosarába ültetve etettem, ezúttal üvegből, mikor felhoztam szerelmemnek a témát.
-Te Rob... Nem gondolod, hogy valami megváltozott mostanság?
-Hja! Van egy gyerekünk. -jelentette ki tele szájjal. Majd tovább gyilkolászta a szerencsétlen csirkét a tányérban.
-Az már halott Rob... És nem a kislányunkra gondoltam. Tudod... Kibaszott kupis vagy!
-Hogy beszélsz Mollie előtt? -heherészett. Még mindig nem fogja...
-Rob, a lányokat idegesíti, hogy mindenütt a te cuccaid vannak. Többek közt az alsóid. Khm...-
Megrántotta a vállát, és tovább tömte a buciját.
Közben a kis csöppség befejezte az evést, megtöröltem a pici száját, majd alaposan végigcsókolgattam. Ő pedig szintén jó alaposan végig nyálazott apró mutatóujjával, ami eddig a szájában volt.
-Sokan vagyunk a házban. Légy tekintettel a többiekre.
-Oké! Megpróbálom. -sóhajtott nagyot, majd a mosogatóba dobta a tányért, és kikapott egy sört a hűtőből. Aztán másik kezébe vette Mollie-t, és kiült vele a teraszra.
-Le ne idd a kislányt... -jegyeztem meg viccből, majd én is kifeküdtem az egyik napozóágyra, és figyeltem ahogy csöpp lányom édesen, jóllakottan és kiterülve szuszog apukája meztelen mellkasán.
Rob nyugisan kortyolgatta a sört, addig én bementem és összerámoltam. Bedobáltam mindent a gépbe, és elindítottam a mosást.
Aztán előkészítettem a babakocsit is, mert el kellett mennünk pelenkáért meg hasonlókért a hipermarketbe.
-Rob, kérlek hozd ide Mollie-t, fel kell öltöztetnem.
Szerelmem le tette a sörösüveget, majd lassan felállt és befelé indult a babával.
Tisztába tettem, felöltöztettem, aztán betettem a babakocsi kosarába, a kocsi vázát pedig a csomagtartóba.
Aztán Robbal együtt indultunk vásárolni.
Én vezettem, és miért is ne, meg kellett, hogy szólaljon a mobilom.
-Rob, ideadnád? -kérdeztem idegesen, mert nem szerettem ha vezetés közben másra is figyelnem kell. Főleg ha a lányom is velem van!
-Az anyád az.
Azt a kurva! Mi a jó életet akar?
-Add ide! -elvettem Robtól a telefont, majd idegesen nyomtam meg a gombot. -Igen?
-Kristen Jaymes Stewart! -rosszul indul - Hogy képzeled, hogy nem hozod el az unokámat, hogy láthassam?! -már megint rikácsol. A telefon öt centire volt a fülemtől, még Rob is tisztán hallotta és csak kínosan mosolygott.
-Szia anya! Te is hiányzol nekem, és igen, jól vagyunk köszi. -mondtam gyunyorosan, majd vártam a további dobhártyarepesztő sikítozását.
-Követelem, hogy a hétvégén elgyertek!
-Megyünk anya. Ígérem. De most nem tudok beszélni, vezetek. Majd akkor szombaton megyünk. Szeretlek.
-Ott is alszotok! És én is titeket. -tette hozzá sokkal kedvesebben, majd le tette.
-Én is megyek? -nézett rám Rob, nagyra nyílt, ártatlan szemekkel. Nem igazán értettem, hogy ez most a "Kérlek, igen" nézés, vagy a "Kérlek, ne gyűlölj ennyire".
-Öhm... Illene. Anyám kiakadna, hogy ha azok után, hogy tizenkilenc évesen felcsináltál, el sem jönnél bemutatkozni.
-Uramisten...! -fordította el rémülten fejét a másik irányba.
Közben beparkoltam az áruház elé, Rob pedig összerakta a babakocsit. Mollie-t én toltam, a bevásárlókocsit pedig apuci.
Bedobáltunk a kosárba minden szükséges és persze szükségtelen holmit. Így sört, csipszeket, cigit... Majd végre elindulhattunk haza. Kissé kimerült voltam, mert Mollie még nem alussza át az éjszakákat, így értelemszerűen én sem.
Rob sem volt valami kipihent, hisz tisztességgel segített ha éjszakázni kellett.
Mire hazaértünk a többiek is otthon voltak. Az én kicsi lányom még csak másfél hetes, és mégis mennyit gyarapodott. Na jó, olyan sokat nem, de azért látszik, hogy egészséges.
Basszus! Nyolcan lakunk egy házban. Ez kezd egészségtelen lenni. Úgy döntöttem ideje megdumálni a dolgokat Farrah-val.
-Aubrey és Ruthi marad! -szögeztem le rögtön az elején.
-Felőlem! Ashley is.
-De Sandyt nincs szívem elküldeni...
-Miért, Ashley-t lenne? -kérdezett vissza Farrah, és ekkor rájöttem, hogy sehogy sem leszünk mostanában kevesebben.
Nem is akartam már ezzel foglalkozni. Inkább felmentem az emeletre, hogy megfürdessem Mollie-t. Rob is ott volt, mert imádta a fürdetéseket. Ha a kicsi lányunk épp nem hisztizte végig... Mert olykor bizony előfordult. Most szerencsére nyugodtan viselte a dolgot.
Finoman megtörölgettem a kicsi testét, és finom kis hajacskáját, majd ráadtam egy kényelmesnek tűnő rugdalózót. Aztán még megetettem, majd befektettem a bölcsőbe, és finoman simogattam egy kicsit a pocakját.
A gondolataim közben a hétvégén jártak. Atyaég! Előre féltem az anyám haragjától. Amíg terhes voltam csak egyszer találkoztunk tíz percre egy parkban. De mivel folyamatosan üzleti úton vannak, nagyon ritkán van lehetőségünk találkozni.
Robbal még nem is látták egymást. Szerelmem már most retteg. Nem is csodálom.
Lassan kislányom is álomba szenderült, így végre én is elmehettem zuhanyozni. Rob már túl volt rajta, és az ágyban várt rám.
Gyorsan én is elvégeztem a fürdőszobai teendőket, majd beestem az ágyba.
-Nem kérsz cigit? -bökött a doboz felé Robert, de a kérdésre a válasz nyilvánvaló volt.
-Amíg szoptatok, még fájdalomcsillapítót sem ha nem muszáj.
-Oookééé... Adj egy csókot. -édesen és forrón megcsókolt, majd mellkasára hajtva süppedtem az öntudatlanságba.

---

Másnap Mollie sírására ébredtem. Álmosan átcsoszogtam a babaszobába, majd karjaimba vettem, és hallgattam szapora szuszogását. Édes volt. Leültem a hintaszékbe, s miközben ringattam magunkat, megszoptattam kicsikémet.
Aztán csak akkor eszméltem fel, hogy ez volt az első éjszaka amit végig aludt. Bár talán azért ez kicsit túlzás, ha számításba vesszük, hogy hajnali öt múlt, tizenvalahány perce...
Miután megetettem, tisztába raktam, majd le vittem magammal, és a nappaliban a kis hintázó bölcsőjébe raktam.
Addig átléptem a konyhába és ittam egy extra erős teát, hátha attól felébredek. A kávét egyelőre hanyagoltam. Mivel még mindenki mélyen aludt, ezért be kapcsoltam a tévét, és a kislányom mellett néztem a hajnali híreket.
Aztán hiányozni kezdett kis testének melege, pedig még csak most raktam le. Mellkasomra fektettem, és ekkor már tényleg nyugodtan hallgattam a világ történéseit.
Úgy tűnt Mollie kedveli köntösöm puha anyagát, mert ezen mindig kényelmesen alukált.
Aztán Aubrey is felébredt, hogy reggelit készítsen Ruthinak, mire indul a suliba.
Lassacskán mindenki a konyhában nyüzsgött, aztán amilyen gyorsan jött a sok emberrel járó zsivaj, olyan gyorsan el is múlt, ahogy Farra, Ashley, Sandy és a kicsi Ruthi iskolába indultak.
Ami engem illet, ezt az évet baszhatom, mert miután megtudtam, hogy terhes vagyok, nem kezdtem el intézkedni a sulit illetően.
Már nem is akarok többet visszamenni, ezért jövőre indul az online tanulás.
Az is szívás lesz.
De nincs mit tenni. Bár most kapok otthonról bőségesen támogatást, főleg, hogy unoka is érkezett, de azért nem ártana valami saját erő is. Nem támaszkodhatok örökké anyámékra.
Rob el megy ugyan dolgozni, mert kapott valami szerződést, aztán ilyen buzis pattanás elleni reklámokban fog majd szerepelni. Ezen mindig jót röhögök. Válasza persze folyton akad ha felhozom a témát.
-Az, hogy kanok vagyunk, nem jelenti azt, hogy ragyásnak is kell lennünk.
-Ahhha... -nem bírtam abbahagyni. Annyira vicces volt.
De persze szerencsére nem ez a reklám az egyetlen. Még a kicsi születése előtt már szerepelt egy reklámban, egy újság valamelyik oldalán.
Én még nem tervezem, hogy elszakadjak a kislányomtól, ezért csak a suli tán fogok dolgozni. Az meg még két év. Ha megbukom persze több^^
De nem bánom, amíg a lányommal lehetek.