60. felvonás

Bocsi, kicsit rövid, de majd honlap hozom a következőt, mert elég szépre sikeredett a vége...

Ne utáljatok (nagyon)

Rob egész nap nagyon szórakozottnak tűnt. Mintha teljesen másutt járna.
Az ebédnél kétszer bökte képen magát a villával, mert nem talált be a szájába... A lányokkal együtt csak némán ültünk az asztalnál, és próbáltunk úgy tenni, mintha nem őt bámulnánk folyton. Még Mollie is síri csendben volt.
Kezdtem komolyan aggódni.
-Neked meg mi a fene bajod van? -szegeztem neki a kérdést, mikor már komolyan kezdett idegesíteni.
-Mi? Mire érted? Minden rendben. -dadogott idiótán, annyira felbőszített, hogy inkább ott hagytam. Ráadásul mikor vissza pillantottam, még mintha meg is könnyebbült volna, hogy lekoptam.
Most vagy van egy eltitkolt családja, vagy megcsal, vagy... Áh! Ötletem sincs...
A baba ruhákat hajtogattam, mikor meghallottam az ajtó csapódást. Azt hittem valamelyik csajom volt az, de mikor le mentem a konyhába ők mondták, hogy Rob sietősen távozott.
Aha... Most kezdhetek pánikolni? Megpróbáltam el terelni a figyelmemet, este úgy is vacsizni visz, szóval legkésőbb akkor a szemembe kell néznie.
Épp uzsonnáztunk a többiekkel. Ott volt mindenki, csak Sandy hiányzott, mert melózni ment.
-Na és milyen a társaság mostanában? -tette fel  kérdést Farrah, amin szemmel láthatóan nagyon jól mulatott. Ash felkapta a fejét mikor rájött, hogy a szavakat neki címezték.
-Mármint? -kérdezett vissza, és a salátáját bökdöste.
-Sandy. -forgatta Farrah szemeit. Majd célzatosan tekintett Ashley-re.
-Jó. Sandy kedves lány, miért?
-Vigyázz vele -kuncogott Farrah -Nagyon izgága nyelve van... -itt már majdnem röhögött. Ash viszont félrenyelte a falatot, de mint a jól nevelt lányok többsége, ügyesen sikerült a szájában tartania.
-Nem kéne így beszélned róla -kelt védelmére Ash, már majdnem meglepődtünk, hogy tudja, mikor folytatta -Én is rengeteget tudok csacsogni. Úgyhogy... -azzal békésen eszegette tovább a cézár saliját.
-Édes szívem, naivitásod végtelenül elbűvölő... De úgy tűnik egyértelműbben kell fogalmaznom. Sandy kapura játszik kedvesem.
Ashley keze megállt ugyan a levegőben, de arcán nem látszott semmi. Már készültem a hajam ritkítására, ha Ash most benyögi, hogy Sandy biztos focizik; de akkor végre koppant a tantusz.
-Oh... -ennyi volt. Semmi egyéb -Odaadod a majonézt? -kérdezte tőlem, és átnyúlt az asztalon az irányomba.
Odaadtam neki, majd miután továbbra sem láttuk kiborulni a tény miatt, hogy veszedelmes személlyel van egy hálóban, elszállingóztunk a saját dolgunkra.
Miközben gyönyörű kislányommal foglalatoskodtam, megint Rob, meg az idióta viselkedése jutott eszembe. Kissé görcsbe rándult ugyan a gyomrom ahogy számításba vettem a lehetséges alternatívákat, de elhessegettem a borús gondolatokat.
Éppen most zártunk le úgy ahogy egy szar korszakot, nem hiányzik még egy.
Aztán egyszer csak ki nyílt az ajtó, és Rob lépett be rajta, továbbra is kerülve a tekintetem.
-Kész vagy? -kérdezte aztán, és belekortyolt a kólába.
-Mire? -kérdeztem vissza kisé ingerültebben mint kellett volna. Látszott rajta, hogy ez nem tetszett.
-Hát a vacsorára. Indulnék ha lehet... -válaszolt fagyosan, s ekkor már tudtam, hogy sikerült magammal együtt őt is felhúznom.
-Mindjárt, addig légyszi fogd meg Mollie-t -a kezébe nyomtam kislányunkat, majd amíg ő kis tündérkéjével játszott, felöltöztem.
Persze nem vittem túlzásba. Egyszerű mégis csinos ruha volt, és persze erősen testhez simulós, mert az a majom azt szerette. Ezt is csak miatta. Ha ezek után kinyögi a vacsin, hogy szeretőt tart, de bocsássak meg... bla bla... Esküszöm lelövöm.
Mielőtt még inkább felspannolnám saját magam, inkább megfogtam a kézi táskám, majd kiléptem apuciékhoz.
Rob elismerően mért végig, mire az én arcomra is halvány mosoly kúszott. Mollie-t Aubrey-ra bíztuk, mi pedig autóba ültünk.
Rob vezetett, és egész úton csendben volt. Nem akartam ezt megszakítani, gondolván hátha van oka a némaságnak...
Egy elegáns étterem előtt álltunk meg, és teljesen ledöbbentem mikor Rob úriemberekhez méltón, kinyitotta nekem a kocsi ajtót, sőt, még ki is segített rajta.
Elképedtem. Tényleg szörnyű lelkifurdalása lehet. A gyomrom ismételten görcsbe rándult.
Bent már foglalt helyünk volt, így rögtön az asztalunkhoz is vezettek minket.
A behűtött pezsgő már az asztalon volt. Remek! Bejelenti, hogy félrekefél, megint, és elvárja, hogy meg is ünnepeljük? Ez tutira nem normális!
Nyugi Kristen! Nyugi!
Mélyeket lélegeztem, és inkább szép dolgokra próbáltam gondolni. Virágos rét, vattacukor, kék ég, Mollie Sky... rózsaszín nyuszi... Mi?! Rózsaszín nyuszi?! Oké, én sem vagyok komplett az fix.
Már felvették e rendelést, én pedig idegesen kezdtem rángatni a lábam az asztal alatt. Minek ez a pucc ha úgy is szakítani akar? Vagy még utoljára szeretne jót tenni szegény hülye gyerekkel? Na azt benézted!
-Elegem van! -fakadtam ki -Mondd már meg mit akarsz!
-Majd... majd vacsora után. Szeretném ha előtte tudnál még enni. Utána úgysem tudsz majd... -hajtotta le fejét.
Lassan már a bőgés kerülgetett. Ez a marha aztán tudja, hogy kell be görcsöltetni az embert!
Síri csendben fogyasztottuk el a desszertet is. De Rob még mindig hallgatott.
-Mondd már! -rivalltam rá aztán.
Ekkor elszántan emelte rám szemeit, majd hangosan fújta ki a levegőt.
A tenyerem már nagyon izzadt, és az ajkaimat is szanaszét harapdáltam. De végre megmukkant.
-Kristen... Remélem tudod, hogy a világot jelented nekem, és nagyon szeretlek... -itt elhallgatott.
Csodás! Mégis igazam lett...?