59. felvonás

Hát még 1x bocs =)

Remélem tetszik majd, kaptatok egy tök állati befejezést xP Szóóval...

Jó olvasást Szörnyecskék   >♥-♥<

Lihegve öleltem magamhoz Robot, aki ölében vitt az ágyba.
-Azért... Meg is beszélhetnénk a dolgot... -motyogtam aztán. Végül is nem ártana. Csak arra kel figyelnem nehogy hozzám érjen, és máris semmi probléma. Hah! Mintha olyan könnyű lenne, főleg, hogy alig harminc centi volt köztünk...
-Tőlem! -rántotta meg vállát hetykén, ami nem igazán tetszett. Igenis vegye komolyan!
-Kicsit érdekelhetne jobban is... -morogtam sértődötten -De nem számít -felálltam, hogy összeszedjem a megmaradt ruháim. De a blúzom helyett Rob egyik pólóját kellett elcsennem.
-Most hová mész? -kérdezte rögtön, s már pattant is fel, hogy utánam nyúljon.
-Csak felöltözöm -elfintorodott, amiből rögtön egyértelmű lett, hogy még számított egy kis hancúrra.
Amint magamra kaptam épen maradt ruháim, vissza huppantam szerelmem mellé.
-Rob, szeretném ha tudnád, hogy eszemben sincs megkötni a kezed. Nem várhatom el tőled, hogy minden szabadidőd velünk töltsd, szeretném ha el mennél szórakozni. -egy darabig csak csendben vizsgálgatta arcom, majd mikor elég biztosnak talált lelkileg, megszólalt.
-Hé, kicsim... A feltételezés is sért, hogy azt gondolod nem élvezek minden percet, amit a két leggyönyörűbb nővel tölthetek, akit életemben láttam. Te vagy az életem, a lányomról nem is beszélve. És természetesen nem várok az engedélyedre, ha szórakozni akarok... anyuci! -bökött oldalba, mire kedvesen egy párna landolt az arcában.
-Mondd el kikkel voltál! -kezdte aztán hirtelen. Nem voltam felkészülve a kérdésre, hogy is lehettem volna.
Azért bele kezdtem, és én magam is megkönnyebbüléssel szívemben nyugtáztam, hogy nem ezer pasinak raktam szét a lábam. Visszagondolva egyáltalán nem tűnt olyan soknak. Összesen hat volt.
Gondosan végig vettünk mindent amit akkoriban el csesztünk, és a jövőre nézve is próbáltunk reális, és érett döntéseket hozni.
Rob gondolkodott egy darabig, majd a konyhába ment, én pedig követtem.
-Minden oké? -karoltam át hátulról, és szorosan hozzádörgölőztem.
-Persze. Akkor most már kérsz kávét? -fordult hátra mosolyogva, s ha nem lenne remek az alakítása, azt mondtam volna, hogy csak megjátsza könnyedségét. De így egyenlőre hittem neki.
Megittuk a kávét, amit én természetesen jegesen kaptam, mivel úgy szeretem; majd kocsiba gyömöszöltem szerelmem, és végre haza vittem.
Visszaérve első dolga volt, hogy kicsi lányának köszönhessen.
Jól is jött, mert a lányok már erősen haj híján voltak... Aubrey-n kívül, senki sincs hozzá szokva a csecsemőkhöz.
Mollie ablak repesztő sírással adta a nyilvánosság tudtára, hogy valami nem fekszik, de amint az apukája magához ölelte elhallgatott. Hangosan szuszogva bújt kedvenc papájához, miközben mutatóujját szájába vette.
-Szia kislányom! Hiányzott apu mi? Nem is csodálkozom, kinek ne hiányoznék... -szememet forgatva léptem közbe Mr. Egohoz, és a kezébe adtam a már előkészített anyatejet a cumisüvegben.
Rob leült a kis hercegnőjével a kanapéra, s miközben Mollie szétterülve gügyögött és kalimpált apja mellkasán, Rob odaadta neki az üveget.
Olyan édes volt ahogy evett, s közben szuszogva babrálta apukája pólóját.
Mikor végzett, Rob mint egy igazi veterán büfiztette meg, majd miután alaposan összecsókolgatta, ezzel édes kacajokat ki csalogatva belőle, a bébihintába fektette, és addig mellette térdelt, amíg el nem szenderült.
-Annyira tökéletes... -mondta teljes áhítattal, miközben Mollie apró kezével éppen csak körbe tudta szorítani Rob mutatóujját.
-Már előre félek, hogy mennyire el fogod kényeztetni! -hüledeztem, majd odahajoltam csöppségemhez, s egy puszit adtam arcocskájára, közben jólesően kúszott orromba a mindennél finomabb babaillat.
-Nem hinném, hogy probléma lenne -húzta fel orrát Rob, előző kijelentésemen.
-Erről majd akkor nyilatkozz, ha már tud járni, főleg ha már beszélni is... -már láttam is lelki szemeim előtt, hogy mi lesz Mollie-ból, Rob nevelése mellett... Nem tudtam sírjak-e vagy nevessek. -Főleg mikor eléri a kamaszkort.
Itt azért látszott némi ijedtség az arcán, de aztán elszántan tekintett rám, s már el is kapta derekam, hogy ledöntsön a kanapéra.
Forró nyelve édesen ízlelgette enyémet, én pedig egyre közelebb és közelebb akartam szorítani magamhoz. Sosem elég belőle!
-Khm... -hallottuk meg a kitartó torokköszörülést a fejünk felől. Rögtön felkaptuk tekintetünket, és Farrah fáradt, gyilkos pillantásába ütköztünk.
-Na jó... Idefigyeljetek! Egy teljes napig próbáltam megnyugtatni egy síró, visító csecsemőt, arról nem is beszélve, hogy a számtalan büdi pelenka cserénél, kétszer! Az az kétszer -mutatta ujjával -pisilt le! Le tört három körmöm, tönkre ment a kedvenc blúzom, ráadásul kijöttek a szarkalábaim! -hangosan kifújta a levegőt, és rendezte vonásait- Tehát a lényeg... Soha többé ne merjétek rám hagyni Mollie-t! Erre én még nem vagyok felkészülve... -nyöszörgött, majd elkeseredetten túrt hajába. Utána a fotelba rogyott, és arcát tenyerébe temette.
-Hát a többiek nem segítettek? -kérdeztem felülve, s megigazítva ruhám.
-Segíteni?! Hah! Ha csak azt nem nevezzük segítségnek, hogy amikor épp nem bömbölt, hajlandóak voltak játszani vele, dögönyözni, aztán mikor görbült a pici szája, le is passzolták nekem, akkor de! Nagyon sokat segítettek... -fejezte be finom éllel és irróniával hangjában.
-Ne haragudj -ültem a karfára, megölelve durcás nővérkém -Szeretlek, akkor is ha őrült és egoista vagy! -mosolyogtam, majd megpusziltam feje búbját.
-Nem vagyok őrült... -most komolyan ez a végszó? Majdnem felnevettem.
A továbbiakban laza szórakozással, és persze Mollie-val töltöttük a napot.
Felszabadultnak éreztem a lelkem, most, hogy mindent megtárgyaltunk Robbal, és, hogy úgy tűnik rendben van a családi helyzetünk is.
Este épp végeztünk esemény dús zuhanyzásunkkal, felvettem a kényelmes pizsimet, be toltam két nagy tál csokis pelyhet, elláttam a kislányom, és már a meleg ágyikómban feküdtem, mikor Rob kissé idegesnek kezdett látszani.
-Mi bajod? -kérdeztem félig felé, félig a tévé felé fordulva - A popcorn sajtos, nem sós ha esetleg ezen rágódsz -mosolyognom kellet ahogy eszembe jutott, mennyit problémázik ilyesmin.
De továbbra is csak idegesen fújtatott és tátogott. Már kezdett felhúzni.
-Mondjad már, baszki! -néztem rá, de csak nem nyögte ki... Áh! Nem igaz!
-Kristen... -na végre -Mi lenne ha holnap el mennénk enni valamit? - kezdtem kételkedni az ép elméjét illetően...
-Ezt tartott ilyen sokáig megkérdezni? -nevettem fel, majd a kezébe nyomtam a kukoricát, hogy hozhassak vizet a fürdőből.
-Mit mondasz? -kérdezte mikor visszaértem.
-Persze, menjünk! De Mollie-t le kell adnunk... Aubrey-nak. - fejeztem be helyesen a mondatot.
-Oké -fújta ki hangosan a levegőt. Arcáról sütött a megkönnyebbülés. Pf, ezek a pasik egyre furábbak.
Azért érdekelne miért ilyen ideges...

15 kommentár! =)