54. felvonás

A babakocsi =)

Áhh, túl késő  van ahhoz hogy bármit is írjak!

15 komi!

Rob tegnapelőtt átcuccolt hozzánk, hogy közelebb lehessen a kis családjához.
A bökkenő csak egy valami volt, a rengeteg ruhanemű amik kupacokban álltak szerte az EGÉSZ házban. Mind Robé volt.
Egyik délután a konyhában kajáltunk, én Mollie-t a mózeskosarába ültetve etettem, ezúttal üvegből, mikor felhoztam szerelmemnek a témát.
-Te Rob... Nem gondolod, hogy valami megváltozott mostanság?
-Hja! Van egy gyerekünk. -jelentette ki tele szájjal. Majd tovább gyilkolászta a szerencsétlen csirkét a tányérban.
-Az már halott Rob... És nem a kislányunkra gondoltam. Tudod... Kibaszott kupis vagy!
-Hogy beszélsz Mollie előtt? -heherészett. Még mindig nem fogja...
-Rob, a lányokat idegesíti, hogy mindenütt a te cuccaid vannak. Többek közt az alsóid. Khm...-
Megrántotta a vállát, és tovább tömte a buciját.
Közben a kis csöppség befejezte az evést, megtöröltem a pici száját, majd alaposan végigcsókolgattam. Ő pedig szintén jó alaposan végig nyálazott apró mutatóujjával, ami eddig a szájában volt.
-Sokan vagyunk a házban. Légy tekintettel a többiekre.
-Oké! Megpróbálom. -sóhajtott nagyot, majd a mosogatóba dobta a tányért, és kikapott egy sört a hűtőből. Aztán másik kezébe vette Mollie-t, és kiült vele a teraszra.
-Le ne idd a kislányt... -jegyeztem meg viccből, majd én is kifeküdtem az egyik napozóágyra, és figyeltem ahogy csöpp lányom édesen, jóllakottan és kiterülve szuszog apukája meztelen mellkasán.
Rob nyugisan kortyolgatta a sört, addig én bementem és összerámoltam. Bedobáltam mindent a gépbe, és elindítottam a mosást.
Aztán előkészítettem a babakocsit is, mert el kellett mennünk pelenkáért meg hasonlókért a hipermarketbe.
-Rob, kérlek hozd ide Mollie-t, fel kell öltöztetnem.
Szerelmem le tette a sörösüveget, majd lassan felállt és befelé indult a babával.
Tisztába tettem, felöltöztettem, aztán betettem a babakocsi kosarába, a kocsi vázát pedig a csomagtartóba.
Aztán Robbal együtt indultunk vásárolni.
Én vezettem, és miért is ne, meg kellett, hogy szólaljon a mobilom.
-Rob, ideadnád? -kérdeztem idegesen, mert nem szerettem ha vezetés közben másra is figyelnem kell. Főleg ha a lányom is velem van!
-Az anyád az.
Azt a kurva! Mi a jó életet akar?
-Add ide! -elvettem Robtól a telefont, majd idegesen nyomtam meg a gombot. -Igen?
-Kristen Jaymes Stewart! -rosszul indul - Hogy képzeled, hogy nem hozod el az unokámat, hogy láthassam?! -már megint rikácsol. A telefon öt centire volt a fülemtől, még Rob is tisztán hallotta és csak kínosan mosolygott.
-Szia anya! Te is hiányzol nekem, és igen, jól vagyunk köszi. -mondtam gyunyorosan, majd vártam a további dobhártyarepesztő sikítozását.
-Követelem, hogy a hétvégén elgyertek!
-Megyünk anya. Ígérem. De most nem tudok beszélni, vezetek. Majd akkor szombaton megyünk. Szeretlek.
-Ott is alszotok! És én is titeket. -tette hozzá sokkal kedvesebben, majd le tette.
-Én is megyek? -nézett rám Rob, nagyra nyílt, ártatlan szemekkel. Nem igazán értettem, hogy ez most a "Kérlek, igen" nézés, vagy a "Kérlek, ne gyűlölj ennyire".
-Öhm... Illene. Anyám kiakadna, hogy ha azok után, hogy tizenkilenc évesen felcsináltál, el sem jönnél bemutatkozni.
-Uramisten...! -fordította el rémülten fejét a másik irányba.
Közben beparkoltam az áruház elé, Rob pedig összerakta a babakocsit. Mollie-t én toltam, a bevásárlókocsit pedig apuci.
Bedobáltunk a kosárba minden szükséges és persze szükségtelen holmit. Így sört, csipszeket, cigit... Majd végre elindulhattunk haza. Kissé kimerült voltam, mert Mollie még nem alussza át az éjszakákat, így értelemszerűen én sem.
Rob sem volt valami kipihent, hisz tisztességgel segített ha éjszakázni kellett.
Mire hazaértünk a többiek is otthon voltak. Az én kicsi lányom még csak másfél hetes, és mégis mennyit gyarapodott. Na jó, olyan sokat nem, de azért látszik, hogy egészséges.
Basszus! Nyolcan lakunk egy házban. Ez kezd egészségtelen lenni. Úgy döntöttem ideje megdumálni a dolgokat Farrah-val.
-Aubrey és Ruthi marad! -szögeztem le rögtön az elején.
-Felőlem! Ashley is.
-De Sandyt nincs szívem elküldeni...
-Miért, Ashley-t lenne? -kérdezett vissza Farrah, és ekkor rájöttem, hogy sehogy sem leszünk mostanában kevesebben.
Nem is akartam már ezzel foglalkozni. Inkább felmentem az emeletre, hogy megfürdessem Mollie-t. Rob is ott volt, mert imádta a fürdetéseket. Ha a kicsi lányunk épp nem hisztizte végig... Mert olykor bizony előfordult. Most szerencsére nyugodtan viselte a dolgot.
Finoman megtörölgettem a kicsi testét, és finom kis hajacskáját, majd ráadtam egy kényelmesnek tűnő rugdalózót. Aztán még megetettem, majd befektettem a bölcsőbe, és finoman simogattam egy kicsit a pocakját.
A gondolataim közben a hétvégén jártak. Atyaég! Előre féltem az anyám haragjától. Amíg terhes voltam csak egyszer találkoztunk tíz percre egy parkban. De mivel folyamatosan üzleti úton vannak, nagyon ritkán van lehetőségünk találkozni.
Robbal még nem is látták egymást. Szerelmem már most retteg. Nem is csodálom.
Lassan kislányom is álomba szenderült, így végre én is elmehettem zuhanyozni. Rob már túl volt rajta, és az ágyban várt rám.
Gyorsan én is elvégeztem a fürdőszobai teendőket, majd beestem az ágyba.
-Nem kérsz cigit? -bökött a doboz felé Robert, de a kérdésre a válasz nyilvánvaló volt.
-Amíg szoptatok, még fájdalomcsillapítót sem ha nem muszáj.
-Oookééé... Adj egy csókot. -édesen és forrón megcsókolt, majd mellkasára hajtva süppedtem az öntudatlanságba.

---

Másnap Mollie sírására ébredtem. Álmosan átcsoszogtam a babaszobába, majd karjaimba vettem, és hallgattam szapora szuszogását. Édes volt. Leültem a hintaszékbe, s miközben ringattam magunkat, megszoptattam kicsikémet.
Aztán csak akkor eszméltem fel, hogy ez volt az első éjszaka amit végig aludt. Bár talán azért ez kicsit túlzás, ha számításba vesszük, hogy hajnali öt múlt, tizenvalahány perce...
Miután megetettem, tisztába raktam, majd le vittem magammal, és a nappaliban a kis hintázó bölcsőjébe raktam.
Addig átléptem a konyhába és ittam egy extra erős teát, hátha attól felébredek. A kávét egyelőre hanyagoltam. Mivel még mindenki mélyen aludt, ezért be kapcsoltam a tévét, és a kislányom mellett néztem a hajnali híreket.
Aztán hiányozni kezdett kis testének melege, pedig még csak most raktam le. Mellkasomra fektettem, és ekkor már tényleg nyugodtan hallgattam a világ történéseit.
Úgy tűnt Mollie kedveli köntösöm puha anyagát, mert ezen mindig kényelmesen alukált.
Aztán Aubrey is felébredt, hogy reggelit készítsen Ruthinak, mire indul a suliba.
Lassacskán mindenki a konyhában nyüzsgött, aztán amilyen gyorsan jött a sok emberrel járó zsivaj, olyan gyorsan el is múlt, ahogy Farra, Ashley, Sandy és a kicsi Ruthi iskolába indultak.
Ami engem illet, ezt az évet baszhatom, mert miután megtudtam, hogy terhes vagyok, nem kezdtem el intézkedni a sulit illetően.
Már nem is akarok többet visszamenni, ezért jövőre indul az online tanulás.
Az is szívás lesz.
De nincs mit tenni. Bár most kapok otthonról bőségesen támogatást, főleg, hogy unoka is érkezett, de azért nem ártana valami saját erő is. Nem támaszkodhatok örökké anyámékra.
Rob el megy ugyan dolgozni, mert kapott valami szerződést, aztán ilyen buzis pattanás elleni reklámokban fog majd szerepelni. Ezen mindig jót röhögök. Válasza persze folyton akad ha felhozom a témát.
-Az, hogy kanok vagyunk, nem jelenti azt, hogy ragyásnak is kell lennünk.
-Ahhha... -nem bírtam abbahagyni. Annyira vicces volt.
De persze szerencsére nem ez a reklám az egyetlen. Még a kicsi születése előtt már szerepelt egy reklámban, egy újság valamelyik oldalán.
Én még nem tervezem, hogy elszakadjak a kislányomtól, ezért csak a suli tán fogok dolgozni. Az meg még két év. Ha megbukom persze több^^
De nem bánom, amíg a lányommal lehetek.