43. felvonás - Búcsú?

 

 

 

 

 Bocsi, hogy késtem. Nagyon bonyolult ez a nap. Az egész készülődésből áll =S

 

 

/Rob/

Mivel Kristen csak nem került elő, ezért úgy döntöttem náluk maradok, amíg meg nem érkezik.
Aminek már két teljes napja...
-Rob, szerintem nyugodtan haza mehetsz. Majd szólok, ha megjött. -lépett mellém Aubrey, miközben Farrah a szemben lévő konyhapultnak támaszkodva nézett. Csúnyán.
-Megvárom. -jelentettem ki, megittam a latte-t, és a cigimmel kimentem a teraszra.
Nem hiszem el! A lányok sem mondják meg hol lakik az az Adam. Pedig Farrah tutira ismeri. Kizárt, hogy nem.
Már komolyan kezdtem idegbeteg lenni.
Ráadásul holnap hétfő. Vagyis holnap esedékes befeküdnöm a klinikára. Legszívesebben most rögtön benyomnék magamnak vagy 50 gramm heroint.
Kikészít ez a csaj! De pontosan miatta fogok bejelentkezni elvonóra. Tegnap lőttem utoljára, remélem egész életemben.
-Gyere Rob, edd meg az ebéded! -szólt ki Ashley.
Nem akartam be menni. Nem is válaszoltam. Mondjuk csodálom, hogy megengedték, hogy itt pecózzak.
Ez a ház amúgy félelmetes ezzel a matriarchális társadalommal. Csupa nő...
Egyszer csak valami puha ért hozzám.
-Rob bácsi, gyere enni. Anya főzött. -mosolygott rám Ruthi, majd mikor nemet intettem a fejemmel, az ölembe fészkelte magát.
-Mi a baj Rob bácsi? Olyan furi vagy...
-Hiányzik a szerelmem... Szerintem épp most hagy el végleg... -összeszorult a szívem a gondolatra.
-Kristen? Nem szeret már? Mert a múltkor még nagyon szeretett. -mondta komoly arccal a kis tündér.
Csak szomorúan bólintottam. Be kell ismernem, mindenről én tehetek. Én magam kínáltam fel Őt annak az Adamnek. Egyetlen dolgot tehetek még, bevonulok a kezelésre, és addig nem jövök ki amíg tiszta nem vagyok.
Mással már nem tudnék bizonyítani.
-Hahó! Nagyon elbambultál... -kalimpált apró kezével szemem előtt.
-Ruthi, gyere ebédelni! Hozd Rob bácsit is... -bár nem láttam Aubrey arcát, de tuti, hogy rajtam vigyorgott.
-Máris mami! Gyere már! -húzott kezemnél fogva, én pedig nehezen ugyan, de feltápászkodtam.
Azért durva, hogy négy felnőtt nő lakik ebben a házban, de csak Aubrey tud főzni. Mit tesz a korai anyaság...

/Kristen/

Második napja dekkolok Adamnél. Azóta nem ért hozzám, mert ahányszor eszembe jutott a lehetőség, felfordult magamtól a gyomrom. Haza kéne már mennem, nem is mondtam hol vagyok. Na jó, de, Farrah-nak írtam sms-t Adam mobiljáról.
Remélem nem köpött Robnak a címet illetően...
Rob... Te jó ég, holnap hétfő! Most mi a francot csináljak? Már most veszettül hiányzik, és ha nem búcsúzhatom el tőle, abba bele betegszem.
De nem akarom hallani ahogy kiabál velem. Nincs joga hozzá.
De haza kell mennem.
-Sandra, kérem szólna Adamnek, hogy haza szeretnék menni?
-Persze kincsem. Máris!
Kis idő elteltével Adam megjelent előttem talpig vigyorban.
-Máris haza szeretnél menni?
-Nem tűnsz miatta túl bánatosnak... -célozgattam felhőtlen vigyorára.
-Mert tudom, hogy vissza jössz... -mielőtt reagálhattam volna, ő már a garázs felé tartott, hogy ki álljon a kocsival.
-Akkor indulhatunk? Régen láttam Farrah-t. Hogy van mostanság? -áháá! Gyors téma váltás mi?
-Jól van, bár most szakított a pasijával.
-Megint? -forgatta szemeit.
-Nem, nem Russelel! Őt Jamesnek hívták. És nagyon rendes, jó ember, csak hát, ő már érett a családhoz, Farrah még nem.
-Oh, értem.
Nem is beszélgettünk többet az úton. Mikor leparkolt az apartman előtt, még kaptam egy puszit a számra, bár én nem úgy terveztem...
El köszöntem és kiszálltam.
Elindultam befelé, mit sem sejtve léptem be az ajtón.
-Megjöttem! -szóltam be mint máskor.
Csak hogy most nem a kis Ruthi volt az első akit észrevettem.
Rob állt velem szemben az ajtókeretnek támaszkodva. De nem törődtem vele. A konyhába mentem rá se nézve.
-Húú, Brey. Érzem a finom falatokat... -mosolyogtam, s közben megöleltem őt.
-Örülök, hogy végre haza találtál. -méltatlankodott "anyu".
-Csak kikapcsoltam egy kicsit. Szükségem volt rá. -célozgattam félhangosan.
-Fel megyek a szobámba. Majd jövök.
-Várj már! Nem is eszel? Olasz kaja. -mosolygott szélesen. Tudja, hogy imádom a főztjét.
-Tökéletes a konyhatudományod, imádom a családi receptjeid. De most nem vagyok éhes. -azzal megfordultam, és felrohantam.
Mikor be csuktam és rázártam az ajtót, hátra fordultam és Rob a puha fotelemben ült.
Továbbra sem foglalkoztam vele. Le dobtam a táskám, megszabadultam a ruháimtól, és zavartalanul sétáltam el előtte pucéran. Útközben a vállamra borítottam a köntöst.
De visszarántott.
-Ez fáj, engedj el! -sziszegtem idegesen, de ő nem engedett.
-Keféltetek? -kérdezte mereven.
-Semmi közöd hozzá! És engedj el!
-Nem, nem! Nem engedlek! -derekamnál fogva erőszakkal rántott magához, és eszementül csókolni kezdett.
-Ne... Rob... -próbáltam lerázni magamról karjait, de ő nyilván sokkal erősebb. Továbbra is ajkaimat harapdálta "csók" címke alatt, és fenekemet markolta. Éreztem ahogy felizgul. S bármennyire is erőszakos és durva volt, a bőre illata, finom borostája... istenem...
Elkezdtem felengedni. Lassan viszonoztam csókját, s én is egyre  vadabbul csókoltam.
Nem akartam vesztegetni az időt.
A nadrágját amennyire tudtam le toltam. Köntösömet lesöpörtem magamról, majd megragadva feszülő férfiasságát, az ölébe másztam, és teljes erőmből lovagoltam rajta.
Olyannyira kívántam, hogy semmi más nem érdekelt.
Amint elért az orgazmus, kegyetlenül mélyesztettem körmeim hátába, és húztam rajta végig.
Bántani akartam őt.
Abban a pillanatban ahogy elélveztem, le szálltam az öléből, majd mit sem törődve vele, zuhanyozni indultam.
Bejött mellém, és míg én zuhanyoztam, ő folyamatosan csókolgatott, simogatott, és bőrömet ízlelgette nyelvével. De engem nem érdekelt.
Vagyis próbáltam de nehéz volt.
Aztán ki szálltam a zuhany alól, megtörölköztem, felvettem egy sortot és egy atlétát, majd leültem tévézni.
-Holnap elmegyek. -mondta hirtelen Rob.
-ühüm. -nem akartam hozzá beszélni
-Londonba. -erre már felkaptam a fejem, de továbbra sem néztem rá. Mi az, hogy London??
-Nem jövök vissza...