53. felvonás

Meg is hoztam. Azért csempésztem bele egy kis "khm" részt =)

Csak finoman.... xP

15 komment!

Ma haza engednek. Csöpp kislányom végül februárban jött világra.
Mindössze 2400 grammal, és 43 cm-el. De él és egészséges.
Lassan összepakoltam a cuccaim, és nehéz szívvel vettem búcsút Mollie-tól. Belecsókoltam apró, puha tenyerébe, majd egy utolsó percet megengedve magunknak, a karjaimba vettem. Bár ne tettem volna. Ahogy finom kis teste az enyémhez simult, és hallhattam ahogy lélegzik és ver a szíve, legszívesebben egész életemben így maradtam volna.
De sajnos nem lehetett. Felülkerekedtem kitörni készülő érzelmeimen, és vissza fektettem a babámat a helyére. Aztán jött is a nővér, és visszatolta a többi baba közé.
Megfogtam a táskám, és lassan, nehéz szívvel lépkedtem az ajtó felé Rob már ott várt rám. El vette a pakkot, majd egy édes, vigasztaló csókot követően a kijárat felé terelgetett.
-Annyira fog hiányozni! Sőt, már most őrülten hiányzik! -sopánkodtam szerelmemnek, aki megpuszilta fejem búbját, és érzelemmel teli hangon válaszolt.
-Nekem is kicsim. Nagyon. -a parkolóban álló kocsi felé lépkedtünk, közben kezem akaratlanul is kissé még nagy, de fájóan üres hasamra tévedt.
-Hé, Kris, csak pár nap. Hétvégére már otthon lesz velünk. Ne légy szomorú. -szorított magához, én pedig a gombóccal küszködve torkomban, öleltem őt viszont.
Eleredt az eső, s miközben kibámultam az ablakon, a lágy dallamos zenét hallgattam a rádióban. Az az igazság, hogy rendkívül fáradt voltam. De nem voltam biztos benne, hogy tudnék pihenni. Pedig muszáj lesz, hisz ha haza visszük a kicsi Mollie-t, nem sok időm lesz a sziesztára.
Annyira jó, hogy olyan sok lánnyal lakom egy házban! Nélkülük nem menne. Főleg Brey nélkül.
Merengéseim közben éreztem Rob kezét combomra simulni. Rá pillantottam, ő pedig bátorítóan mosolygott rám.
-Figyelj csak Rob. Arra gondoltam, most, hogy meg van a baba, talán... jobb lenne, ha együtt élnénk.
Rob döbbenten emelte rám tekintetét. Tudom, hogy nem akarja a lakását ott hagyni, én viszont szintét nem fogok elköltözni otthonról.
-Ne... Bocs, nem mondtam semmit. -sóhajtva dőltem vissza az ülésre, de Rob végül mégis megszólalt.
-Azt hiszem, hogy... Egész jó ötlet. Próbáljuk ki, hogy működne. És szívesen vállalom, hogy beköltözzek egy olyan házba, ahol rajtam kívül mindenki lány. -itt elfintorodott, amin mosolyognom kellett.
Próbáltam pozitívan tekinteni a dolgokra.
A szülés nagyon megviselt, nem is annyira fizikailag, mint lelkileg. Úgy éreztem kudarcot vallottam. Hogy még arra sem vagyok képes, hogy rendesen kihordjak egy gyermeket. Hogy a személy akiért az életemet is gondolkodás nélkül odaadnám, az én hibámból nem lesz egészséges. Utáltam magam.
De most már sokkal nyugodtabb vagyok. Persze teljesen csak akkor lesz béke a lelkemben, ha haza hozhattam a kincsemet.
Időközben hazaérkeztünk, odabent a lányok már felkészültek, hogy fogadjanak.
-Szia Kristen! -köszöntek egyszerre. Annyira aranyos volt tőlük, ez a rengeteg segítség, és a támogatásuk...
Sütöttek egy rakat süteményt, és a házat is lufikkal tömték meg.
-A nagyobbik bulit a kis Mollie hazaérkezésére tartogatjuk ám. -mosolygott Farrah, majd szorosan megölelt.
-Szeretlek húgi. -suttogta fülembe.
-Én is téged. -az én drága nővérkém...
-Most pedig igyunk!! -törte meg a csendet Sandy. Milyen furcsán sokat van itt mostanság...
-Ja, és Sandy pár hónapig itt fog lakni. -tette hozzá Farrah, én meg igazából meg sem lepődtem.
-Hol?
-Az én szobámban. -tartotta fel kezét Ashley.
-Aztán csak semmi rosszalkodás... -vihorásztam, de Ash nem vette a dolgot. Nyilván nem tudja mi a helyzet.
Ahogy Robot néztem, ő sem örült Sandynek, de csak nem gondolja, hogy miután anya lettem, majd megint összefekszem Sandyvel...
Most már szeretném megőrizni azt a törékeny békét, ami köztünk van. Szükségem van rá, és a kislányának is.
Le pakoltam a cuccaim, és a gyümölcslében tocsogó partiba vetettük magunkat.

~~~~~~~~~~ 6 nappal később~~~~~~~~~~

Meg sem kellett szólalnia az ébresztőnek, már reggel hatkor kint voltam az ágyból.
Le viharzottam a lépcsőn, majd miközben a reggeli müzlim tömtem pofikámba, felhívtam szerelmemet, hogy készüljön, mert indulni kéne.
De úgy tűnt az izgalom miatt túl hangosra sikeredett a beszélgetésünk, ugyanis Farrah és Ruthi álmos feje bukkant fel a konyhában.
-Legközelebb használj hangtompítót... -nyöszörgött.
-Neked is jó reggelt, Farrah. -gúnyolódtam vele. De meg sem hallotta, csak kábán a kávés kannához csoszogott.
-Szia Ruthi, müzlit?
-Kérek... -válasza inkább fáradt suttogás volt. -Csinos a hajad. Még mindig egyenes. Bocs, hogy felkeltettelek titeket, de nagyon izgatott vagyok. Ma hozom haza Mollie-t.
-Há! De jó! Jaj, Kristen, ugye megfoghatom majd? -nézett rám boci szemekkel Ruthi.
-Persze. Kis segítséggel. Tudod ő nagyon törékeny.
Megreggeliztünk, aztán Rob is megérkezett. Felmentünk a szobámba, ő pedig türelmetlenül csókolni kezdett.
Olyan forró és pezsdítő volt. Legszívesebben azonnal szétraktam volna a lábaim, de sajnos sietnünk kellett.
-Hm, mi ez? -kérdezte Rob, mikor kihúzta kezét a pólóm alól.
-Anyatej butus. Ne lepődj meg, az orvos szerint szexuális izgalom hatására is megindulhat.
-Óh, valóban...? -kérdezte perzselően suttogva.
Feltolta a pólómat, majd lágyan csókolgatta végig duzzadt melleimet, majd nyelvével forró mintákat égetett bőrömbe. Iszonyúan felizgultam.
Aztán nyelve hegyével megnyalta mellbimbómat. Erre már felnyögtem, és türelmetlenül lökdöstem az ágy felé.
Tudtam, hogy sajnos olyan istenes dugásra most nincs lehetőségünk, de azért mással is lehet örömet okozni...
Le cibáltam ruháit, majd az enyémeket is ledobtam. Felhevült ágyékom, hasán nyugvó kemény férfiasságára helyeztem, majd ringatni kezdtem csípőm, és forrón csókoltam őt.
Morgásai a lehetetlenségig izgattak. Lefelé kezdtem behinteni csókokkal testét, majd megragadtam szerszámát, és finoman szopogatni kezdtem csúcsát. Körmeim felkúsztak hasán, édes csíkokat hagyva ezzel bőrén, majd elnyeltem izgató szervét.
Mikor egy utolsó vad morgással és forrón lövellő magjával tudomásomra adta,  hogy elélvezett, szinte automatikusan ültem volna bele, de kapcsolt, és inkább hasán ringattam fenekem. Ekkor megfordított, majd fülem kezdte finoman harapdálni, aztán nyelvét végighúzta államon, és ajkaimon. Vad és szenvedélyes csókot kaptam, majd tovább haladt nyakam bőrén. Nyelve égette bőröm minden négyzetcentijét.
Majd újra melleim csókolgatta, és mellbimbóimat is fájdalmasan keményre kényeztette.
Testem végig nyalta mellkasomtól a hasam aljáig, majd apró csókokra váltott át.
Bár fékevesztett tűz perzselt ha szemébe néztem, mégis finoman és megfontoltan kezdett nyalni.
De nem volt elég. Még szélesebbre tártam szét combjaim, és még jobban szorítottam lüktető ágyékom ajkaihoz.
Egy kis masszázsolaj segítségével, finoman belém vezette egyik ujját. Kéjes nyöszörgésem egyáltalán nem volt visszafogott. Élvezni akartam, méghozzá Rob által. Csak ő kellett.
És amit a nyelvével tud művelni... Istenem ez a pasi erre született. Az élvezet leírhatatlan volt. Teljesen lezsibbasztotta agyamat. Csak lebegtem és nem volt külvilág.
Majd Rob kipirosodott ajkai enyémekre találtak, és izgató csókkal ajándékoztak meg, saját ízemmel fűszerezve.
-Majd felrobbanok, hogy nem engedhetlek magamba.
-Hidd el, tudom mit érzel... -suttogta elszontyolodva. -De az is fantasztikus volt. Szeretlek.
-Én is. De most már húzzunk zuhanyozni, mert haza akarom hozni a lányunkat! -amennyire lábam közti megmaradt bizsergés engedte, felpattantam, majd a zuhanyozóba vágódtam. Rob is velem tartott, de most nem a szexért, csak, hogy gyorsabban meglegyünk.
Felöltöztünk, és százzal lőttünk ki az útra.
-Azért haza felé majd kicsit lassabban bébi. -vihogott Rob az anyósülésen.
-Kuss! Koncentrálok! -jelentettem ki, majd tekintetem mereven az útra szegeztem.
Egy csodás farolással sikerült kulturáltan beparkolnom a kórház elé. Kivágódtam a kocsiból, és szinte futottam befelé.
Fel a negyedikre, és már látom is a kicsi tüneményt békésen szunyókálva.
-Elhoztuk a babahordozót? -kérdeztem Robot, miközben csöppségünket, először is megetettem.
-Igen szivi, ott van az ágyon.
-A kocsi váz is megvan.
-Aha.
-Oké. -fújtam ki a levegőt, majd miután végeztem az etetéssel, felöltöztettem Mollie-t.
Olyan édes volt. Hihetetlen, hogy ez a csoda az én kislányom.
Bár kezdett kicsit nyűgös lenni, ezért gyorsan beletettem a bébihordozóba, aztán felkaptam, és már mentünk is a kijárat felé.
Még megköszöntem az orvosnak és a nővéreknek, hogy segítettek, aztán tényleg haza indultunk.
Alaposan bekötöttük a kicsit a hátsóülésen, majd Rob vezetett, én pedig mellette ültem.
Izgatottan vártam, hogy otthon lehessen végre. Amint megérkeztünk, a lányok rögtön körbeálltak. Mindenki megsimogatta és megpuszilgatta Mollie-t.
Ruthi pedig behajthatta az ígéretem, és megfoghatta egy kicsit a babát. Olyan aranyosak voltam együtt, bár Mollie még a kis Ruthi karjaiban is nagyon apró volt.
De akkor is tökéletes. Mint egy művészi alkotás.
Duzzadt is a mellünk Robbal a büszkeségtől. Ki más tudna még ilyen tökéletes kis porontyot összehozni? ^^
Aztán egyszer csak a kis hercegnő nemtetszését kezdte kinyilvánítani hangos sírásával. Felvettem az ölembe, s csak pár másodpercig ringattam, már meg is nyugodott.
Még mindig olyan hihetetlen érzés volt apró, puha testét magamhoz ölelni. És a kellemes babaillata... Imádom!
-Látszik, hogy tudja ki a mama. -mosolygott Sandy
-Igen, szinte azonnal elhallgatott. -helyeselt Farrah, majd Aubrey hozzátette: -Rendszerint az anyákkal a legnyugodtabbak. Például imádni fogja, ha a mellkasodon alhat. Olyan édesek mikor folyik rád a kis nyáluk... -merengett boldogan Aubrey.
Bizony, még azt sem bánnám, ha le kakálna. Semmit!
Annyira imádom... Bár találnék megfelelő szavakat, hogy elmondhassam, de sajna nincsenek...
Ezért inkább a tettek beszéljenek.

Ruthi Mollie-val =)