48. felvonás - Baby...?....

Kicsit előre ugrottunk az időben, mert nem akarom hosszúra venni a várandósság idejét.

Bocs, ha ez valakit esetleg zavar...

Ja, és bocsi a hossza miatt.

De a LÉNYEG, mindenképp benne van ^^

Egy percig néma csendbe burkolóztunk.
Keserűen vettem tudomásul, hogy ezek szerint Rob nem akarja a pici babánkat...
El kezdtem összeszedni a ruháimat, majd felvenni.
Rob keze megragadta a karomat.
-Most mit csinálsz? -kérdezte kifejezéstelen arccal.
-Elmegyek.
-Várj. -vissza fordultam.
-Várok... -mondtam karba font kézzel.
-Babánk lesz? -kérdezte ezt olyan arccal, mintha csak most fogta volna fel. -Egy gyerek?
-I... igen. -feszülten vártam a reakcióját.
-Mióta...? -értettem mire gondol.
-Három hetes. -válaszoltam egyszerűen. Még öt perc csend. Aztán végre újra megszólalt.
-Ez... Ez csodálatos Kristen! -terült el egy széles mosoly arcán. Teljesen felpörgött, idétlenül vihogva ölelt magához.
Hát mégis örül?
-Alig várom, hogy kijussak innen! Az én kis családomhoz! -boldogságától totál meghatódtam. És a végén könnybe lábadt szemmel ölelt meg megint.
-Annyira jó, hogy így örülsz. Azt hittem nem akarod majd... -hajtottam le fejem, Rob viszont felemelte, hogy a szemébe nézzek.
-Hogy gondolhattál ilyet? El sem tudod képzelni mennyire örülök! Apa leszek! Azt a kurva! -hihetetlenül boldognak tűnt, és ettől én is az voltam.
Lassan elbúcsúztunk, bár most a szokásosnál is nehezebben engedett el...
Izgatottan vártam a jövőt.

~~~~~~~~~~~Öt hónappal később~~~~~~~~~~~
Huh, apám! Hat hónapos terhes vagyok. A pocakom mégsem valami nagy. Szegény kicsikém elég aprócska lehet...
Rob két hónapja hagyta el a klinikát, azóta teljesen tiszta. És ez fenomenális.
Ma együtt megyünk ultrahangra, elméletileg a huszadik hét tájékán, már meg lehet állapítani a baba nemét.
-Annyira izgulok. -mondtam a csajoknak otthon, miközben be tömtem a számba egy csomag rágót.
A cigit le kellet tennem, ezért most bármit képes vagyok a számba venni.^^
-Jajj, Kris! Ugye ma mondják meg fiú -e vagy lány? -kérdezte Ashley csillogó szemekkel.
-Igen. Elméletileg.
Tovább doboltam ujjaimmal a konyha pulton, a lányok pedig, Aubrey kivételével, meg persze az enyémmel, suliba indultak. Uncsi itthon. A terhesgondozás is az, az egyetlen szórakozást Rob jelenti, és ami a lába között van...
Ruthival együtt fogyasztottuk el a reggeli palacsintát.
-Köszi a reggelit Brey néni. -mondtam, majd megtöröltem a szám, és valahogy megpróbáltam katasztrófák nélkül legurulni a magas bárszékről.
-Hú, bazzeg! Kellenének alacsonyabb székek. -mondtam Aubrey-nak aki csak mosolyogni tudott rajtam.
-Ne röhögj ki! Ez borzasztó! A bokám és az ujjaim bedagadtak, akkora vagyok mint egy bálna, és nem tudok kaszabolás nélkül borotválni odalent, mert nem látok a hasamtól.
-Akkor ne borotválkozz. -rántotta meg Brey a vállát.
-Ch! Hogyne! Aztán Rob meg majd hozzám se ér! Kizárt!
-Te tudod. Amúgy meg alig van pocakod. Nem tudom miért vagy úgy kiakadva. -tromfolt le, miközben Ruthira adta az iskolatáskát. A kislány első napja a suliban.
-Sok szerencsét tündérkém! -szóltam oda neki. Ő vidáman integetett vissza, majd az anyukájával együtt elindultak.
Én el gurultam a kanapéig, és szó szerint le zuhantam rá. Be kapcsoltam a tévét, és valami idióta teleshopot néztem.
Aztán csengettek.
Marha nehezen tudtam felállni. De azért fel kínlódtam magam, és oda botorkáltam az ajtóhoz.
-Hello szivi. -köszönt Rob az ajtószegélynek támaszkodva.
-Szia. -azonnal csókért nyújtottam ajkaimat. Rob megsimogatta a pocakom csókunk közben, és lassan befelé terelgetett.
-Meg van a cuccod? -nézett körbe, én pedig bólintottam, majd felkaptam a táskám.
-Akkor induljunk! -fogta meg a kezem szerelmem, és totál felspannolva ültetett kocsiba.
Már nagyon szerette volna tudni mink lesz voltaképp. Ahogy én is.
Azt a meglepi dolgot hülyeségnek tartottuk, jobb felkészülni a nevekkel, meg a ruhácskákkal, játékokkal, fal színével...
Annyira izgultam az úton, hogy majdnem összepisiltem magam. Bár ez mindennapos volt mióta tudtam, hogy babám lesz.
Le parkoltunk a kórház előtt, és mély levegőt véve, szorosan fogtuk egymás kezét, ahogy megindultunk befelé.
A negyediken volt az ultrahang, ezért lifttel mentünk. Azt hiszem ott helyben szültem volna meg, ha lépcsőznöm kell.
A szívem olyan hevesen dobogott, hogy szinte már hallani is lehetett.
Mindkettőnk tenyere izzadt, ahogy szorosan összefontuk ujjainkat.
Le sem kellett ülnünk a váróban, Dr. House (X'D) szólított is minket.
-Üdvözlöm a szülőket! -mosolygott. Akkor tehát kíváncsiak a baba nemére.
-Nem kérdés! -feleltük egyszerre.
A doki a hasamra nyomta azt a hideg szart, és elkezdte elemezgetni a képet. A kicsi babánk a 4D-s felvételen szinte tisztán látszott.
Olyan boldog voltam.
-Nos a kis apróság elég rosszul helyezkedik. De látszik valami. Hm. Igen, ha jól látom akkor a kisbabájuk... De maguk mit szeretnének? -most komolyan ezzel a hülyeséggel húzza az időt??
-Mindegy. Mondja már! -kezdtem zabos lenni.
-Milyen türelmetlenek... Szóval a baba úgy néz ki, hogy lány lesz. Gratulálok.
-Úristen!!!! -hangom hat oktávval magasabbra csúszott. Az én pici lányom!
-Kislányom... -suttogta Rob, és megpuszilta a homlokomat.
-Nézd! -kaptam fel kezem és a monitorra mutattam. -Mosolyog... -suttogtam sírdogálós hangon. Rob csak tátott szájjal bámulta.

Olyan eszményi volt. A kicsi lányom mosolyog. És milyen izgága. Állandóan ficánkol és rugdosódik.
Lassan végeztünk a vizsgálattal. Megtörölte az orvos a pocakom, és megnyugtatott, hogy teljesen normális, ha a hasam akkora amekkora. A baba egészséges, a többi le van szarva.
Boldogan mentem haza. És rögtön el is újságoltam VOLNA a lányoknak, de csak Aubrey volt otthon, úgyhogy ő tombolt velem egyelőre, örülve a kiscsajnak a hasamban.
Rob aznap éjjel nálam aludt...