47. felvonás - Something new...

Khm... Hát ez van csajok! Sokat filóztam a dolgon, gondoltam arra is, hogy másképp kéne...

DE, semmivel sem lesz drámaibb, komolyabb, vagy sötétebb a sztori. Semmi alapvetőn nem változtat, úgyhogy fellélegezhettek.

Majd úgy is meglátjátok mire gondolok. Később... 

Remélem tetszik.... *izgulós fej*

xoxo

Snicks

Mondjon már valamit! Mindjárt megkattanok!
-Nos, kisasszony. Megvizsgáltuk, vettünk vért, és egyértelműen megállapítható, hogy terhes.
----
----
----
Hogy mi?? Ezt most biztos rosszul hallottam.
-Bocsi, elmondaná még egyszer?
-Maga várandós. Gratulálok. -mosolygott az orvos. Ez meg minek örül? Mindjárt betöröm a nóziát! Még hogy én terhes...! Abszurd!
-Aha... kösz... -kb. ennyit tudtam kinyögni. Aztán a doki kiment, én meg ott maradtam a leesett állú barátnőimmel.
-Mi a rák... -suttogtam. Ezt végig kellett gondolnom. Elkezdtem számolgatni. Tehát, a hormon szuri miatt egyébként sincs, vagy csak alig menzeszem. Szóval ebből tutira nem vettem volna észre.
-Kristen... -szólított meg Ash, de leintettem, és tovább spekuláltam.
Az a szar elvileg három hónapig védettséget kéne, hogy adjon. Legutóbb, júniusban adattam be, most augusztus van. A kurva életbe! Annyira tudtam, hogy elfelejtek valamit!
Aztán a legfontosabb kérdések: Megtartom-e? Ez nem lehet kérdés! Sosem tudnék ártani a pici babámnak. A második pedig, hogy ki az apa? Adam? Nem, ő nem lehet... Biztos előbb fogant, különben nem nem lennének rosszulléteim. Legalábbis a netes lexikon szerint... Szóval kétség kívül Rob az apa.
És az én kis tündérem a hónap elején foganhatott meg.
Hirtelen melegség költözött a szívembe. Kezem a hasamra csúszott, és lassan egy széles vigyor ült ki a képemre.
Mami leszek!
De, várjunk csak! Még alig múltam tizenkilenc. Talán túl korai. De most akkor mi legyen?
-Kristen, minden oké? -hajolt hozzám Farrah, de láttam, hogy aggodalma ellenére mosolyog.
-Te meg minek örülsz? -kérdeztem, majd kiszálltam az ágyból.
-Te nem örülsz? -kérdezte Ashley, nagy, aggodalmas szemekkel.
-Én... nem tudom.
A következő pillanatban egy nőgyógyász jött be az ajtón. Le ült egy székre, és elkezdte ecsetelgetni a tudni valókat.
-Nos, a vérvizsgálatból egyértelműen megállapítottuk, hogy a magzat körülbelül három hetes, esetleg pár nappal idősebb, amennyiben az utolsó ciklusa is kb. három hete volt. Így volt ugye?-bólintottam - Ebben az időszakban a baba nem nagyobb mint egy mákszem. Mivel még fiatal a magzat, lehetőség van abortuszra is, ha nem szeretne ilyen fiatalon babát. -az orvos be fejezte, és mindenki várakozással teli arccal meredt rám.
-Szerintem... Megtartom. -mondtam aztán, mire a két csaj hangosan fújta ki mellettem a levegőt.
Oda ültek mellém az ágyra, és át karolták a vállam.
-Ennek örülök. Tehát akkor előjegyzem a következő héten egy ultrahang vizsgálatra. Bár sok mindent még nem fog látni, de az nem baj, majd idővel. Elvégzünk néhány rutin vizsgálatot, és írhatok fel vitaminokat.
-Oké, értem. Kösz mindent. Menjünk haza. -mondtam a lányoknak, majd kiléptem az ajtón, rögtön a kocsihoz mentem és beültem.
Hogy mondom ezt el Robnak? Vajon örül majd? És én örülök? Tényleg azért tartom meg a babát mert szeretem, vagy csak azért, hogy ne legyek szörnyeteg?
Anyagi gondjaim nincsenek, ráadásul egy olyan házban élek ami tele van nőkkel, és Aubrey is anya. Biztosan segít majd.
Szóval így nézve nincs gond a dologgal. De mindjárt suli... Asszem halasztunk egy kicsit.
Lassan a lányok is visszaértek, és mindketten hatalmas visítozások közben gratuláltak. Jah, Farrah gratulál nekem, hogy tizenévesen felcsináltak. Pont ő??
Még mindig meg tud lepni.
Haza mentünk és Aubrey-nak is elújságoltuk a hírt. Ashley a kezembe nyomott valami tablettát a rosszullétek csillapítására. Zsebre raktam, aztán fel mentem a szobámba.
Levetkőztem, tele engedtem a kádat, és elmerültem. Azon gondolkodtam, megfojtsam -e magam, de azzal a kicsinek is ártanék.
A kádban fekve az egyelőre lapos hasamat cirógattam, és eltűnődtem vajon fiú, vagy lány?
Úgyis nem sokára kiderül.
El mentem aludni, mert nagyon fáradt voltam. Olyan hihetetlen, hogy egy kis pocaklakó van bennem. Az én méhemben. Eszméletlen. Most kezdtek megrohanni a boldogság hullámok.
Tényleg örültem a gyereknek. Szarok rá ki mit szól! Ő az enyém, és én szeretem. Remélem Rob is szeretni fogja...

---

Másnap reggel kissé szorongva keltem ki az ágyból, és ültem kocsiba, hogy meglátogassam Robot.
Az úton végig szörnyű képek sorakoztak szemem elé. Például, hogy gyűlölni fogja, hogy azt mondja menjek abortuszra, vagy nem fogja elismerni, esetleg meggyanúsít, hogy másé...
Na, inkább eltereltem a figyelmem fagyival.
Túl gyorsan értem oda. Most először nem vártam annyira a találkozást.
Bejelentkeztem, aztán megindultam felfelé.
Rob ezúttal nem volt a folyosón, a szobájában sem. Azt mondták le ment az udvarra, tehát én is oda mentem.
Az egyik asztalnál ült még pár emberrel. Rögtön felpattant mikor észrevett.
-Szia kicsim! -nyomott csókot homlokomra.
-Szia... -motyogtam bizonytalanul.
-Valami... baj van? -kérdezte. Megráztam a fejem.
-Hát, bajnak nem baj... Nekem...
-Oké Kristen, kissé megijesztesz.
-Rob... én... Le törtem a visszapillantót a kocsidban! -hadartam gyorsan a hazugságom. Egyszerűen nem volt bátorságom, most rögtön elmondani neki.
Féltem mit szólna majd.
-Ja! Hát, mindig is tudtam, hogy vandál vagy. -röhögött, majd édesen és finoman megcsókolt.
-Hmm... Megint fagyi? Én is szívesen nyalnék ám valamit, csak az nem a fagylalt... -szívverésem rögtön meglódult. Igen. Érezni akartam őt. Már több mint egy hete nem szexeltünk.
Talán ha rendesen kielégítem, nem lesz annyira dühös a baba miatt...
A kezénél fogva húztam egy épület mögötti sufni szerűségbe. Tele volt kertész cuccokkal, de a célnak pont megfelelt.
Szenvedélyesen csókoltam szerelmem. Kezem már be csúsztattam a nadrágjába, és izgatni kezdtem. Az ő kezei fel nyúltak a melleimig, amik ugyan egy nagyon picit érzékenyek voltak, de leszartam.
Elé térdeltem, és lehúztam a nadrágját addig, hogy hozzá férhessek a lényeghez.
Minden tudományomat bele adtam. Ízleltem, nyaltam, és kezemmel is segédkeztem. Majd végül előtört belőle forró magja, amitől egyből a kis csöppség jutott eszembe.
Felálltam, Rob pedig tarkómnál húzott magához. Hosszasan csókolóztunk.
Lassan ledobáltuk a ruháinkat, majd Robert az ölébe kapott és elfektetett. Aztán lábaim közé helyezkedett, és bele kezdett a munkába.
Lassan hatalmasra szívogatta érzékeny kis pontocskámat, én elvesztettem az eszem. Hihetetlen jó volt. Istenem...
Lejjebb kezdett haladni, aztán egyik ujját belém csúsztatta. És rohadt gyorsan mozgatta, közben szinte felfalta egész szemérmemet. Olyan szenvedéllyel csinálta, hogy... Áhh...
Mintha olvasna az agyamban, pont akkor támaszkodott a fejem mellé, mikor egy pillanat volt az orgazmusig.
Lassan kitöltötte bensőm, és tudom, hogy totál nem normális, de már a harmadik lökésnél totálisan szétfolytam. A testem forrón tüzelt, és légzésem csillapíthatatlan volt.
Még akartam! Én is egyre intenzívebben mozgattam csípőm Rob alatt fekve, teljes volt az összhang.
Legalább két órán keresztül csak dugtunk abban a raktárban, a végén csak a fáradtságom miatt kellett abbahagyni.
-Mi van veled bébi? Máskor napokig nyomjuk egyhuzamban.
-Mostanában kissé fáradt vagyok. Ne haragudj... -sóhajtottam a pókot bámulva a plafonon.
-Nem haragszom, ne viccelj már! Talán nem vagy beteg? Voltál orvosnál? -olyan édes mikor így aggódik.
-Ami azt illeti... voltam tegnap dokinál.
-És? -nézett szemembe.
-Rob, figyelj. -én is felültem, és megsimítottam arcát. -El kell mondanom egy nagyon fontos dolgot.
-Ne! Azt ne mondd, hogy valami súlyos betegséged van! Akkor kiugrom az ablakon! -hadarta rémülten életem (egyik) értelme.
Szorosan megöleltem, és (most már komolyan utálom magam érte) megint bőgni kezdtem.
-Rob, kérlek ne hagyj el... -leheltem nyaka bőrébe, majd egy csókot nyomva rá, a szemébe néztem.
-Sosem hagylak el, már mondtam. -komolynak tűnt, de nem tudtam marad -e a véleménye.
Mély levegőt vettem és elkezdtem.
-Szóval, az orvos megvizsgált, mert gyakoriak voltak a rosszulléteim, hangulat váltásaim, és folyton pisilnem kellett. -itt már láttam valamit átsuhanni arcán, de továbbra sem reagált. Csak várt.
-Rob, az orvos szerint... Szóval a doki azt mondta... Rob, terhes vagyok. -behunytam a szemem. Nem akartam látni ahogy kiborul, ha már hallanom úgy is kell.
De semmi. Ki nyitottam a szemem, és Rob tűnődő arcát láttam.
Aztán egy perc múlva megszólalt...