42. felvonás - Hűtlen

Utálni fogjátok Robot, vagy lehet, hogy Kristent is =) Bocsi... De most aztán Hűűűű... XD

Hallgathatjátok hozzá a zenét. Szerintem aranyos ^^

Az a pasi egyre közelebb ér... De nem adom magam harc nélkül. Gyerünk! Koncentrálj!
Bármennyire is szerettem volna megőrizni lélekjelenlétem, szemem mégis szorosan lehunytam.
Ekkor a karomnál megragadtak, és elindultak velem.
-Kristen, ki nyitnád a szemed? -milyen ismerős hang. És honnan tudja a nevem?
Ki nyitottam a szemem, és egy szintén ismerős autó mellett álltunk.
-Adam? -nem hiszem el! A pasi akivel másfél évig jártam három hónappal ezelőttig.
-Szia. -mosolygott.
-Régen láttalak. -öleltem meg. Nem haragban váltunk el, közös megegyezés volt. Ja és persze ő sosem kúrt félre...
De ami elég durván érintett az az, hogy még mindig érezni a feszültséget. Ahogy hozzám ér...
-Hogy a fenébe kerülsz te ide? -kérdezte eltolva magától.
-Sétáltam. És te?
-A haverokkal itt szoktunk iszogatni egy héten kétszer. Mázlid, hogy itt voltam. Még mindig ugyanolyan őrült vagy. -méltatlankodott, majd ki nyitotta az anyósülés ajtaját, ő pedig beült a vezető ülésre.
-Szállj már be. Haza viszlek. -ajánlotta fel, de most nem volt kedvem haza menni.
-Nem mehetnénk hozzád? -kérdeztem kissé félősen.
Elgondolkodott, egy teljes percig, de aztán rá bólintott.
Be szálltam mellé, és azt a negyed órát csendesen töltöttük. Közben eszembe jutott amit a klubban láttam. Nagyon bántott. De mint ahogy sokszor, most is azt kell gondolnom, hogy minden okkal történik. Lehet, hogy a sors direkt csinálja ezt.
Azért, hogy figyelmeztessen, nem szabad tovább húzni. Abba kell hagyni. Csak kínlódok, nekem ez nem megy.
-Hű de elgondolkodtál. -mosolygott Adam, de valahogy nem volt kedvem viszonozni.
Látta rajtam, hogy valami nem stimmel, és ismert már annyira, hogy ilyenkor inkább ne faggasson.
Lassan le parkolt a még mindig gyönyörű házuk előtt, aztán ki nyitotta nekem az ajtót.
-Még mindig úriember vagy. -dicsértem meg.
-Semmit nem ígérek a közeledben... -ezt a mosolyát ismertem. Ugyanígy vigyorgott rám mikor fel akart szedni, és fel is szedett.
-Akkor talán jobb, ha vigyázok. -tettetett aggodalmam láttán még szélesebben mosolygott.
-Akkor, menjünk is beljebb.
Nosztalgikus érzésekkel léptem be a régen második otthonnak nevezett házba.

/Rob/

-Grace. Légyszíves, ezt abba kéne hagyni. -figyelmeztettem őt finoman, de nem jött be. Tudtam, hogy nem lesz jó vége, ha tovább közeledik. Pasiból vagyok, ő meg egy jó nő, akárhogy is nézzük... Gondolj Kristenre, gondolj Kristenre...
De nem ment. A rohadt életbe! Még fel sem ocsúdtam gondolataimból, Grace már az ajkaival kényeztetett. Már megint.
Még az elején próbáltam tiltakozni, de aztán feladtam. Tudtam, hogy nem kéne, mégsem álltam le. Hagytam, hogy szopjon, és nem tiltakoztam.
Aztán egyik kezem mellére vonta. Utána elterült a földön, szégyentelenül szélesre tárt lábakkal, és egyértelműen rám várt.
Talán csak egy pillanatig hezitáltam mielőtt megadtam neki amit akart.
Mindenki nyugodtan gondolhatja, hogy könnyű lenne nemet mondani, de ez a lány két évig volt olyan barátnő féle az életemben, miután Jackie...
Ráadásul részeg voltam, na jó tudom ez szar mentség...
Elég gyorsan le zavartuk a dolgot. Érzelem egy szikrányi sem volt benne, de nem is azért tömtem meg.
Mikor kész voltunk, oda dobáltam neki a ruháit.
-Öltözz fel. Aztán húzzál haza. Nem akarom, hogy Kris közelébe menj.
Aztán ott hagytam. Visszaérve mindenütt Kristent kerestem, de sehol sem találtam. Oda mentem Farrah-hoz, hogy nem-e látta, de ő még mindig utált amiért hárpiának neveztem.
Ezért inkább Aubrey-nál próbáltam szerencsét.
-Nem láttad Kristent? -kérdeztem tőle, de ő csak annyit tudott, hogy nagyjából húsz perce lépett le. Egyedül.
Mégis hova a jó életbe ment egyedül? Az éjszaka közepén, kocsi nélkül...
Hívni meg sem próbáltam, tudtam, hogy nálam van a mobilja. Mást nem tudtam csinálni, minthogy elkezdtem a környéken sétálni, hátha megtalálom, vagy valakinek feltűnt.
Épp egy kis kocsma mellett haladtam el, mikor egyik haveromba, történetesen Ryanbe ütköztem.
-Haver, nem láttad Kristent?
-Ki az a Kristen? Ja, az a kiscsaj akit a lakásodon gyömöszöltél? -vigyorgott megvilágosultan. Én csak rondán néztem rá.
-Láttad vagy nem bazdmeg...? -kezdtem ideges lenni.
-Hé, nyugi. Láttunk valami csajt, nem tudom a tiéd volt-e, tudod délelőtt nem láttam az arcát... -célozgatott az eget fixírozva.
-Jó. És most? Merre ment?
-Ja, öö... Ja, igen. Adamel ment el, autóval.
Mi van?!
-Ki az az Adam? -kérdeztem összeszorított fogakkal.
-Hát, mielőtt a csaj után indult azt mondta három hónappal ezelőtt jártak. Azért ismert fel. És mivel a nőd elég ijedtnek tűnt, felszedte.
-Hol lakik?
-Mit tudom én! Nyugi van. Majd haza viszi. -nyugtatott Ryan. Ja. Haza hozza, miután jól megdugta.
Idegbetegen indultam vissza a klubhoz. Fújtattam a dühtől.
Remélem tudja, hogy ha szétrakja neki a lábát...

/Kristen/

Adam mint mindig, változatlanul kedves és megértő volt. Elmeséltem neki a mostani kapcsolatomat Robbal. Hogy mennyire viharos és ingadozó...
-Bármikor jöhetsz hozzám, ugye tudod? -kérdezte, és kezét a vállamra simította.
-Köszönöm. -mosolyogtam vissza rá.
Oda bújtam hozzá, érezni akartam egy régi ismerős szeretetét.
Ez annyira jól sikerült, hogy egy finom csók lett belőle. Lassan kezdett egyre szenvedélyesebb lenni.
Adam eltolt magától, és a szemembe nézett.
-Biztosan szeretnéd? -kérdezte, és teljesen komolyan gondolta. Tudtam, hogy ha most nemet mondok, akkor megáll, és be tesz valami rajzfilmet.
De nem tudom miért... Nem akartam megállni. Ő volt az első fiúm. Az akinek a szüzességem is odaadtam. Kötődtem hozzá, ráadásul mindig kifogástalanul bánt velem.
És, még most is veszettül jóképű volt.
Szavak nélkül kényeztettük egymást a továbbiakban.
---
Másnap reggel a hatalmas és puha ágyában ébredtem, pont mint régen.
A szobalánya felhozta nekem a reggelit.
-Jó reggelt Sandra! -köszöntem neki, már jól ismertem. Kedves, meleg anyai mosolya mindig felvidított.
-Jó reggelt kicsim! Jó, hogy újra nálunk vagy. Remélem maradsz még egy darabig. -kacsintott ám, majd a tálcát az éjjeliszekrényen hagyva kiment.
El gondolkodtam rajta.
Benyomtam a reggelit, majd mikor ki másztam az ágyból, láttam az oda készített ruháimat. Fogalmam sincs honnan szedték őket, de csinosak voltak, ezért felvettem őket, aztán mosakodtam, fogat mostam. Mikor elkészültem le mentem a földszintre.
-Jó reggelt szépségem! -köszönt Adam, majd egy csókot nyomott ajkaimra. Kicsit meglepődtem.
Ki mentem rágyújtani a hátsó kertbe, közben a veszettül pazar medencét bámultam.
-Szeretnél úszni? -kérdezte Adam, én pedig bizonytalanul néztem rá.
-Nem hoztam fürdőruhát.
-Nem gond. Még meg van amit anno itt hagytál. -mosolygott. -Sandra mindjárt ide hozza neked.
És tényleg. Még mindig megvolt a régi, mélykék bikinim. Jó, hát annyira nem régi... Hihetetlen, hogy minden itt hagyott cuccomat megtartotta.
-Akkor gyerünk! -kiabált hátam mögött, majd karjaiba kapott és velem együtt ugrott a vízbe.
Pont olyan volt minden mint rég.
De valami nyomasztott. Máris úgy teszek mintha Rob nem is létezett volna. Pedig nagyon is létezik. És én imádom őt.
De Adam... Istenem. Az éjjel lefeküdtem vele. És ez a szex nem érzelem nélküli menet volt.
Benne volt minden. Pont mint mikor jártunk.
És most együtt fürdőzünk.
Uramisten! Teljesen összezavarodtam.
Megígértem ugyan Robnak, hogy sosem hagyom magára, de bassza meg!
Amit ő csinál egy épelméjű nő sem tűrné sokáig.
Adam viszont... Ha nem is tökéletes, de mindenképp ép eszűbb választás lenne.
Nagyon nehéz.
Azt hiszem eljött az ideje, hogy döntsek.
Nem lesz könnyű...