51. felvonás - Previous!

Öööö... Most engedékeny vagyok... Ugye értitek? Ejnye!

Na mindegy!

Szóval, ez egy imádni való, teljesen nyugodt és kiegyensúlyozott véggel rendelkező felvonás xP

15 komi!! De most már tényleg!

~~~~~~~~~~2 hónappal később~~~~~~~~~~

Unalooooom!
Leginkább ezek jellemezték az elmúlt két hónapot.
Már nagyon kezdett elegem lenni, hogy  ennyire le vagyok kötve a terhesség miatt.
Éppen ezért, beiratkoztam terhes jógára, tornára... az összes ehhez hasonló marhaságra. Persze csak mértékkel.
Állítólag ha elég erős vagyok fizikailag, akkor könnyebben megy majd a szülés.
Ami nem lenne egy rossz dolog, mostanában ugyanis rohamos gyorsasággal nőtt a pocakom.
A nyolcadik hónap... Még most is alig fogom fel, hogy anya leszek.
De addig is rendeznem kellett a tanulással kapcsolatos dolgokat.
Választhattam, hogy halasztok közel két évet, vagy online teszem le az óráimat.
Az online tanulás mellett döntöttem, mert eszemben sem volt két évvel tovább húzni a tanulást.
A konyhából finom illatok szálltak felfelé, ezért lementem, hogy ebédeljek.
-Hm, gazpacho? -kérdeztem nyálcsorgatva, miközben a kényelmes kis lasztimra helyezkedtem.
-Bizony. És citromos báránysült. -sorolta a kínálatot, közben elővette a tányérokat.
Segítettem megteríteni, majd a többiekkel együtt csendben megebédeltünk.
Ja, vagyis inkább próbáltunk csendben megebédelni, de Ashley-nek és Farrah-nak be nem állt a szája. Ahhoz képest ahogy nővérkém először fogadta Ash-t, most teljesen össze vannak nőve.
Kezdek féltékeny lenni...
-Imádom a levest. A legjobb paradicsomleves a világon! Meg kell tanítanod főzni. -tűnődtem, majd Aubrey-ra néztem.
-Meg lehet próbálni. Végülis sütni már tudsz. Akkor biztos nem reménytelen.
-Te, Kris. Rob hol van? Már két napja nem láttam. -tette fel a kényelmetlen kérdést Farrah.
-Meglátogatja az unokahúgát. -válaszoltam szűkszavúan.
-Á, értem. Te miért nem mentél?
-Hát, mert... Nagyon megviselne az út várandósan. -és amúgy is. Tettem hozzá magamban. Eszemben sem volt a kicsi babámmal a pocakomban betenni oda a lábam.
Persze nem Sophia miatt. Őt nagyon szívesen meglátogattam volna. De mostanság amúgy is betegesen tartok minden potenciális veszélyforrástól.
Rettegek, hogy baja lesz a kislányunknak.
-Holnap már itt lesz. -mondtam aztán, majd miután kinyaltam a leveses tányért, Aubrey volt olyan aranyos, hogy elém rakja a másodikat, hogy ne kelljen felállnom.
-Istenien főzöl. A te hibád lesz ha nem tudok lefogyni szülés után...
-Nem hinném. Nagyon karcsú kismama vagy, valószínűtlen, hogy elhíznál. -tette hozzá Ashley.
Reméltem, hogy igaza van, mert most is sikerült benyomnom egy negyed bárányt.
-Kösz az ebédet. Isteni volt! -feltápászkodtam az asztaltól, aztán ki mentem az udvarra, hogy sétáljak egy kicsit.
Muszáj ledolgozni azt a rengeteg kaját.
Séta közben hallgattam egy kis zenét, aztán kezdtem álmos lenni, úgyhogy vissza mentem a házba, és a szobámba érve, elszundítottam.
Kellemes álmaim voltak a kis családomról.
De fel kellett kelnem, mert nagyon fájt a hasam.
Nagy nyomást és görcsöket éreztem a hasam alján.
Nem kezdtem rögtön pánikolni, a doki szerint előfordulnak jóslófájások, de lehet, hogy korai...
Felültem, és kicsit masszírozni kezdtem a hasam ami egyébként kőkemény volt. A vége felé sokkal jobb lett. El mentem pisilni, aztán be kapcsoltam a tévét, és csipszet zabáltam.
A fotelben szenderedtem el újra.

----

Másnap reggel korábban felkeltem, hogy összepakolhassam az eddig vásárolt babaruhákat.
Hát azért az komolyan őrület, hogy egyesek mennyire eltudják felejteni, hogy babának vásárolnak.
Például, Ashley csupa csajos, flitteres cuccot vásárolt össze, a barátnője Mitchie pedig foci mezeket, és stoplis cipőket.
Eszméletlen! Az emberi hülyeség határtalan. Na jó, az igaz, hogy nagyon aranyosak, de most őszintén, melyik babának van szüksége stoplis cipőre?
Aztán ott volt még a pasik csomagja. Tele volt általuk "vagesznek" nevezett ruhákkal és játékokkal. Mondjuk szegecses kabátkákkal...
Aubrey meglepett egy hatalmas kosár különböző méretű babacipővel. Tudván, úgyis hamar kinövi.
Aranyosak voltak.
Bevittem őket a babaszobába, és elkezdtem összehajtani. Szívemet ismét átjárta a már ismerős melegség. Hihetetlennek tűnt, hogy lehetek még ennél is boldogabb.
Mikor végeztem a ruhácskák pakolásával, elmentem zuhanyozni.
Aztán irány a kórház. Március 28.-ára vagyok kiírva, mostanában sűrűbben járok.
De még egyelőre volt időm másra is, ezért olvasgattam.
De Rob kezdett egyre jobban hiányozni. A faszért nincs még itthon!
Le mentem a földszintre, de egyszerűen nem tudtam mit kezdeni magammal. ezért mégis most indultam a kórházba.
Legalább útközben lesz időm betérni enni valamit^^
Be mentem a mekibe és ettem egy BigMc-et. Fantasztikus volt.
Be dobtam a hatalmas tatyómat a kocsiba, majd beültem magam is, de a biztonsági övet alig tudtam bekapcsolni.
Félóra munkát követően sikerült indulásra kész állapotba hoznom magam.
Gyorsan a kórháznál voltam, le parkoltam, és a szinte második otthonommá vált kórház felé lépkedtem. Vagyis próbáltam.
A bejelentkezésnél azonban közölték, hogy a rendelés elmarad, és, hogy állítólag küldtek levelet. Úgy tűnik csak én nem kaptam meg...
Nem gáz. Legalább nem otthon ültem.
Benyomtam a rádiót a kocsiban, és persze, hogy a Voice Whitin szólt. Újabb öt perc bőgés.
Hazaértem, aztán az ajtón belépve Farrah várt egy csomaggal, tele Ed Hardy-s babacuccokkal.
-Oké, most már tényleg elég. Nem lesz hely elpakolni.
-Tudom, de ezek annyira édesek voltak. -gügyögött barátném.
-Ja, édesek és rózsaszínűek.
-Jaj, ne húzd a szád Kristen! Lányod születik, rózsaszín cuccok kellenek neki.
-Ha te mondod...
Mivel életem szerelme csak este jön, ezért unaloműzésként kivasaltam Ruthi haját, ami annyira tetszett neki, hogy nem volt hajlandó hagyni, hogy vissza göndörödjön.
Tényleg aranyos volt így.
Este hét körül a lányokkal a nappaliban ülve meleg kakaót kortyolgattunk, és Nirvanat hallgattunk.
-Én felmegyek zuhanyozni. -mondtam majd felfelé indultam. Le zuhanyoztam, aztán megvacsoráztunk a többiekkel.
Kopogtak az ajtón. Aubrey nyitotta ki, de nem Rob volt, hanem Sandy.
-Nahát Sandy! Szia. -köszöntem.
Mindenkit megölelt, majd végül engem is, már amennyire tudott...
-Olyan hihetetlen, hogy mindjárt szülsz! -álmélkodott.
-Igen. Hidd el, hogy nekem is totálisan bizarr. Nagyon ritkán jössz...
-Dolgozom szívem. De amint kitoltad azt a kis valamit, le sem tudsz majd vakarni. -röhögött. Hát nem örültem, hogy "valaminek" nevezte a kislányomat, de azért még imádtam Sandy-t.
Megint kopogtattak, de ezúttal sem tudtam felállni.
Fájni kezdett a hasam.
-Sziasztok! -hallottam meg az ismerős hangot. Ha tudtam volna, azonnal felpattanok, hogy a nyakába ugorhassak, de a fájdalom a székhez kötött.
-Szia bébi. -nyomott csókot ajkaimra.
-Szia. -nyögtem összeszorított fogaim közt.
-Mi a baj Kristen? Fáj a hasad? Azonnal menjünk kórházba! -kezdett rögtön kapkodni jobbra-balra.
-Ne...
-DE! -felsegített, a lányok pedig szó nélkül ültek be a kocsiba. Sandy kocsijába, mert az övé elég nagy volt, hogy velem együtt is kényelmesen elférjünk.
Nem engedték Robot vezetni, mert tutira lekapcsoltak volna a zsaruk.
-Nem bírom. Mármint, muszáj sétálnom egy kicsit.
-Mindjárt sétálhatsz kicsim. -puszilta meg homlokom szerelmem. Befészkeltem magam karjaiba, és próbáltam mélyeket lélegezni, és nem megijedni.
Mivel Ash már útközben felhívta az orvosom, tolókocsival vártak a bejáratnál.
Nagyon reméltem, hogy nem az történik aminek csak négy héttel később kellene történnie...
Be toltak a vizsgálóba, a doktor megvizsgált, és megállapította, hogy bizony vajúdom.
Ne! Ez nem jó. Még négy hétnek el kellene telnie...
Azonnal betoltak egy szobába, és kezdetét vette szenvedésim legpokolibb éjszakája.

Mondtam, hogy gyorsan akarok túl lenni rajta =P Ne  utáljatok =)