52. felvonás - Welcome Baby Girl!

Hát itt is lenne! Amiért ügyik voltatok =)

Remélem tetszik, az aláfestő zene pedig szinte kötelező!!!!!
És milyen pontos vagyok.... =D

A fájdalom iszonyatos volt, de annál amire számítottam, egy kicsivel jobb.
A szülőszobában csend honolt, csak a gépek zajait lehetett hallani. Rob az ágyam melletti széken ült, és erősen fogta kezemet.
Már több mint öt órája vajúdtam, és még mindig nem tágultam ki rendesen.
Aztán a fájdalom egyre erősödött, és már tényleg olyan volt, mint amitől annyira féltem.
-Nem bírom... -nyöszörögtem. Fejem az ágy peremére döntöttem ahol a kezem összefonódott Robéval.
-Tarts ki még egy kicsit. Kérlek... -suttogta Rob, majd megpuszilgatta kézfejem.
Csak ő tartotta bennem a lelket. A lányokat nem engedtem be, bőven elég ha öt ember bámulja az alfelem, miközben kitolok magamból egy babát.
Az orvos bejött és ellenőrizte mennyire vagyok kitágulva.
Hümmögött valamit, aztán behívott egy aneszteziológust.
-Azt hiszem beadhatjuk az epidurált. -úgy nézett rám mint aki megerősítésre vár. Annyira kiütött a fájdalom, hogy beszélni is alig tudtam.
-Csinálja, faszom... -nyögtem, majd lehunytam a szemem. Időközben a tolófájások is megérkeztek. Mintha ki akarna tódulni az összes belsőszervem. Szívás!
Felültettek, majd a szülész az aneszteziológus jelenlétében, beadta az epidurált.
Nagyon kis idő kellett csupán, s már éreztem is, hogy a fájdalom enyhül. Nem múlt el ugyan teljesen, de sokkal elviselhetőbb lett.
Felpolcolták a lábaim, aztán kezdődött a munka. Szerencsére nem kellett az oxitocin, és burokrepesztésre sem volt szükség. Magától indult be a dolog.
-Oké Kristen. Most számoljon el háromig, aztán nyomjon, rendben? Egy...Kettő... És most, nyomjon.
-Nyomom bassza meg! -majd később tuti bocsánatot kell kérnem a sok káromkodásért.
Olyan erősen nyomtam amennyire csak bírtam. Robnak is az alsó területeket kellet bámulnia, hát persze!
-Nagyon jó volt Kristen. Most pihenjen pár másodpercet, aztán ha tud akkor nyomjon. -magyarázott az orvos, de én csak a tolófájásokra figyeltem.
És jöttek is. Azonnal nyomni kezdtem.
-Istenem! Kicsim, mindjárt kint van... -mondta boldogan szerelmem.
-Valóban, még tartson ki egy kicsit Kristen. Nyomjunk még hármat, és kint a baba.
Még, hogy nyomjunk. Itt csak én nyomok köcsög!
Újabb fájás, és ezzel együtt újabb nyomás következett. Úgy éreztem szétszakadok alul.
Már tényleg ideje lenne kibújnod!
-Mindjárt... -hallottam Rob meghatott suttogását. A sírás lassan kezdett kitörni rajtam.
Na még egy kicsit. Nyomtam ahogy tudtam, minél előbb a karjaimban akartam őt tartani.
-És még egy kicsit! -biztatott az orvos, én pedig felbátorodva, minden maradék erőm összeszedtem, hogy egy végső nyomásba sűrítsem.
-Kint van. Szép kislány! Gratulálok! -hallottam meg dokim hangját.
-Gyönyörű Kristen... -Rob továbbra is csak suttogni bírt.
De még az ő suttogásának hangját is tisztán hallottam, azonban a kislányomét nem...
-Miért... miért nem sír?! -bepánikoltam. Miért nem sírt fel a kislányom. -Mi a baj?! Miért nem hallom?! -emeltem fel remegő hangom.
-Semmi baj kicsim. Nyugodj meg. -próbált Rob nyugtatni, de a kurva életbe is! Hogy kéne megnyugodnom?
-Semmi gond Kristen. A baba lélegzik és jól van. -ahogy ezt kimondta a nővér, már a kezembe is adták letisztogatott kislányom.
Olyan apó és túlságosan csendes volt. Viszont tökéletes, gyönyörű! Ennek ellenére hiába próbáltak nyugtatni, teljesen elvesztem.
Ahogy karjaimban tartottam aprócska, forró testét, éreztem, hogy belepusztulnék ha valami baja lenne.
-Most el kell vinnünk. A légzéshez még kell neki egy kis segítség, de higgye el Kisasszony, hogy egészséges. -én próbáltam elhinni, de amint icipici kisbabámat be tették az inkubátorba és kitolták, előtört belőlem a hangos zokogás.
Senkit sem akartam a közelemben tudni, amíg a kislányomról nem tudom, hogy tényleg tökéletesen egészséges.
A szívem összefacsarodott. Véreztem belül.
Mindenkit sikerült kiküldenem. Addig hisztiztem míg Rob is kiment végül.
Én pedig ott maradtam egyedül, és egész éjjel zokogva imádkoztam a kicsi lányomért.

---

Alig aludtam az éjjel. Talán két órát hajnalban. Korán felkeltem, de addig semmire sem voltam hajlandó, amíg nem láthattam a babámat.
-Jó reggelt! -jött be egy nővér. Nem válaszoltam. Nem volt kedvem jópofizni senkinek.
-Mikor láthatom a kislányom? -szegeztem neki a kérdést.
-Ó, máris betolom. A reggelit ide tettem. -leszarom a reggelidet! A kisbabámat akarom.
Ki ment, majd öt perccel később már tolta is befelé az inkubátort.
Rögtön felültem az ágyban, amit talán nem ilyen hirtelen kellett volna. Minden mozdulat fájdalmas volt, hol kicsit, hol nagyon.
-Szia kicsim... -kösözntem neki elcsukló hangon. És gyűlöltem, hogy a szemembe szökő könnyek miatt, nem láthatom tisztán angyalarcát.
-Édes pici lányom... -remegő kezekkel nyúltam arcocskájához, hogy megsimogassam egy kicsit.
Nem bírtam abbahagyni a sírást. Olyan hihetetlen volt ez a kis tünemény.
-Hogy van? -kérdeztem az ajtóban álló nővért.
-Nagyon jól Kisasszony. Nagyon erős baba, éjjel még lélegeztetőn volt, de úgy tűnik elég erős ahhoz, hogy már arra se legyen szükség.
-Láza van?
-Nem. Nincs láza, rendben van a szíve is. Még bent tartjuk kb. egy hétig, megfigyelésre. De aztán valószínűleg hazavihetik.
-Értem. -feleltem már jóval boldogabban.
Annyira picike volt. Lassan hajoltam hozzá közelebb, hogy leheletnyi puszit adjak fejecskéjére.
Annyira tökéletes.
Valaki halkan kopogtatott. Felnéztem és Rob állt az ajtoban mosolyogva. Bátorítólag visszamosolyogtam, közben letörölgettem könnyeim. Igaz, teljesen hiába, hisz folyamatosan bugyogtak elő.
-Nézd. Gyönyörű ugye? -kérdeztem, majd felnéztem Rob csodálattal és áhítattal teli arcára.
-Kifogástalan! A leggyönyörűbb dolog amit valaha láttam...
-Igen... -helyeseltem. Majd Robhoz hajoltam egy gyengéd csókért.
-Jó reggelt! -állt meg mellettünk az orvos. -Nos minden rendben ugye? -kérdezte biztatóan mosolyogva.
-Eddig úgy tűnik. -válaszoltam boldogan.
-Na és, nevet választottak már. Meg kell írni az anyakönyvet.
-Igen. Van már nevünk. Mollie Sky... Pattinson. -néztem fel mosolyogva Robra, aki hálásan csókolt meg.
-Olyan büszke vagyok rátok. -suttogta, miközben apró lányunk kezecskéjét simogatta.
Lehet, hogy tegnap mindent eltúloztam egy kicsit, de ezt senki nem vetheti a szememre!
-Azt mondták a nővérek, hogy holnap után haza jöhetsz, de Mollie-nak még maradnia kell pár napot.
-Igen, tudom. Mindennap be kell jönnünk hozzá. -néztem Robra nagy szemekkel. Erre csak elmosolyodott.
-Természetesen. Én is így gondoltam.
-Annyira szeretlek! -öleltem meg szorosan.
-Nem jobban mint én TITEKET! -imádtam ezt a többesszámot. Most, hogy úgy tűnik Mollie is teljesen egészséges, valamivel nyugodtabban hajtottam álomra a fejem, hogy végre pihenjek is kicsit.
---
Mikor felébredtem a szoba tele volt rózsaszín és piros lufikkal, virágcsokrokkal, és édességekkel.
-Hé, jó reggelt! -szaladtak be a csajok. De ami meglepett, hogy Luke és a húga is ott volt. Sandy is bejött, és még James is. Ezen tényleg meglepődtem.
-Sziasztok. -mosolyogtam bágyadtan.
-Láttuk a kislányod Kristen. És gyönyörű. -újságolta vidáman Ruthi. Majd az arcomhoz hajolt, hogy puszit adjon rá.
-Valóban Kris. Nagyon büszke lehetsz a kiscsajra! -tette hozzá helyeslően Sandy.
-Mi is a neve? -kérdezte Farrah.
-Mollie. És Sky, mint égbolt. Hisz ő is ugyanolyan tündöklő és tiszta...
-Na várj csak amíg megkörnyékezik a fiúk... -röhögött Luke, de mikor csúnyán néztem rá, gyorsan abbahagyta.
Rob is belépett az ajtón, majd üdvözölve mindenkit, az ágyam mellé ült, és megfogta a kezem.
-Nem sokára behozzák őt, hogy megszoptathasd.
-Oh... -el is feledkeztem a szoptatásról. De már nagyon vártam.
Lassan mindenkitől el kellett búcsúzni, hisz azt csak nem akarják végig nézni ahogy szoptatok...
Rob természetesen maradhatott.
Be hozták majd bensőséges pillanatok közepette, először etethettem őt.
Csodálatos volt.
Rob is meghatódott ahogy nézte. Annyira tökéletesnek éreztem mindent. És majd meg őrültem, hogy nem vihetem haza Mollie-t is holnapután.
De türelmesnek kellett lennem. Az ő érdekében...

Egyebek =)

A születésnapja így: 2009(legyen ez mondjuk). Február, 23.
És elemeztettük a nevet (mert Snooki nagyon ráér XD)
A numerológia szerint a kicsi Mollie igazi művészlélek lesz, vonzó külsővel, kedvességgel, kifinomult ízléssel. Frankó! Nem én találom ki =)