11. felvonás

A sapi XP

Na jó, ez tényleg kicsit iszonyúan nagyon rövid lett, de most értem haza. Egy órám volt megírni, de a következő természetesen a megszokott mennyiségben jön majd.

Viszont azért remélem tetszik majd.

Itt is van Rob szemszög ;)

Snooki

/Kristen/

Ki léptem a csehóból, és mindenki eltűnt. Nem estem kétségbe mert pontosan tudtam honnan indultunk. El kezdtem visszafelé lépkedni, de útközben megpillantottam egy ki világított sétányt. De ami abszolút döbbenet volt, az, hogy mekkora pörgés volt ott. Gyakorlatilag a mólón és környékén buliztak. Tele volt a hely boltokkal, éttermekkel, klubokkal.
Úgy döntöttem körül nézek kicsit. Be mentem néhány üzletbe, és az egyikben találtam egy tök állat sapkát. Imádtam. Abban mászkáltam a továbbiakban. Az órámra pillantottam és láttam, hogy huszonöt percem maradt egyig, tehát ideje visszaindulni, mert a végén rám küldik az FBI-t...
Éppen a bulizó tömegben verekedtem át magam a mólón, mikor kb. másfél méterre tőlem egy ismerős arcot pillantottam meg.
-Hát ez meg mi a frászt csinál itt? -kérdeztem saját magamtól.
Rob volt az, és épp rettentő idegesnek tűnt valamiért. Gondoltam nem megyek oda hozzá, egyrészt mert a végén megdug majd az ötszáz fős közönség előtt. Másrészt meg mert nem voltam rá kíváncsi.
Vagyis dehogy nem. De kit érdekel... ez... á mindegy.
Aztán annyit agyaltam, hogy egyszer csak a talajt láttam közeledni a képem felé.
Sikeresen taknyoltam egy nagyot. Be vertem a fejem, és megharaptam a szám.
-Nagyszerű! Köszönöm Istenem! A kurva élet...!! -mérgelődtem, majd továbbra is idegbajosan indultam vissza a hajóhoz a vérző számmal és fejemmel.
Szerencsére rövid időn belül odaértem. Néhányan megbámultak, nyilván, mivel úgy festhettem mint akit jól helyben hagytak.
De le szartam. A szobám felé indultam, majd kissé szerencsétlenül be nyitottam az ajtón.
Egy rakat ideges, ijedt, döbbent és mérges tekintettel találtam szembe magam.
-Itt meg mi a jó élet van? -kérdeztem kissé érdektelenül a fáradtság miatt.


/Robert/


Ki vágódtam a hajóról, és néhányan el indultunk az ostoba liba után, aki mobilt sem visz magával mikor egy ismeretlen szigeten eszébe jut le szakadni a tömegtől, és aranyórát játszani...
Még egyszer megnéztem a kocsmánál, de semmi. El indultam körbe pásztázni a környéket, a mólóra is ki mentem. Hatalmas volt a tömeg. Szinte lehetetlen lett volna bárkit is megtalálni itt.
Vagy fél órán keresztül rohangáltam a sétányon, amikor megcsörrent a mobilom.
Farrah volt. Azonnal fel vettem.
-Rob, gyere vissza. Kristen itt van.
Meg sem vártam akar- e még mondani valamit, már rohantam is vissza a hajóhoz.
Rekord idő, mindössze tíz perc alatt értem vissza. Rendesen ki fulladtam. Célegyenesen Kristen szobájához indultam, ahol nyitott ajtó, és egy vérző Kristen fogadott.
Végig futott arcomon a hideg. Rögtön hozzá léptem, majd le guggoltam a szék elé amin ült, és vártam a magyarázatát. Közben nem bírtam ki, hogy ne simítsak végig arcán, csak, hogy érezzem tényleg itt van, ne csak lássam.
-Na jó. -kezdte, és én kíváncsian hallgattam. -Szóval akkor neked is el mondom, nem tűntem el! Egy pillanatig sem voltam el veszve. Szóltam Majának hol vagyok. Azt hittem megvárnak a többiek, de mire kiértem eltűntek. -itt egy szúrós pillantást lövellt feléjük. -Úgyhogy elindultam visszafelé, de közben kedvem támadt szét nézni a sétányon.
Ez minden. Remélem kielégítő a válasz. -mondta a szemét forgatva. Látszott rajta, hogy már vagy ezerszer el ismételhette a sztorit.
-És a seb a fejeden és az ajkadon? -hajoltam közelebb aggódva arcához, mire ő csak legyintett.
-Elestem. -mondta egyszerűen, megrántva vállát.
Nem bírtam el hinni, hogy én itt ki aggódom a lelkem, ő meg csavarog az éjszakában tök egyedül.
A kezdeti megkönnyebbülést Kristen épsége miatt lassan kezdte felváltani az ideg.
-A telefont miért hagytad itt? -kérdeztem nyugodtságot erőltetve hangomba.
-Mittudomén? Fáradt vagyok Rob, szeretnék aludni. Nincs most kedvem veled társalogni. Elmennél? Kérlek.
Erre fel ment bennem a pumpa.
-Hogy képzeled?! Én is fáradt vagyok Kristen! Kurvára ki vagyok mert téged kerestelek egész eddig! Ki aggódtam a belemet is érted, már azon gondolkodtam, hogy ki hívom a rendőröket! Minden létező szörnyűség eszembe jutott. Hogy össze verve, megerőszakolva fekszel egy árokban... Vagy, hogy esetleg már... nem is élsz! Tudod te mennyire kínzott a gondolat?! Neeem... Fel sem fogod. De még te hisztizel nekem mennyire fáradt vagy... -teljesen ki fulladtam, ahogy utat engedtem a feszültségnek.
-Sajnálom... -suttogta, könnyes szemét elfordította. Oda mentem volna megvigasztalni, de túlságosan haragudtam rá.
Viszont végtelenül örültem, hogy egyben visszakaptam. Megfordultam, és vissza mentem a saját szobámba.
Azonnal a zuhany alá álltam, és folyamatosan folyattam magamra a forró vizet. Nem hittem el ami történt... mármint azt a részét, ami az én idegbeteg aggódásomat illeti. Teljesen be pánikoltam valami olyasmiért amit le kellett volna szarnom.
Végülis ki ő nekem? Egy lány akit megdugok. Akivel azon kívül viszont, csak veszekszem.
Mégis...
Idő közben befeküdtem az ágyamba, majd elszenderültem.
-
Éjjel arra ébredtem, hogy mozgást érzek magam mellett. Ahogy megéreztem finom bőrét, és hajának gyümölcsös illatát, rögtön tudtam, hogy Ő az.
Annak ellenére, hogy továbbra is utáltam a tudatot, hogy elő került a gyengédebb romantikus énem, és persze annak ellenére amiket lefekvés előtt gondoltam Róla, hogy ki is Ő...
Mégsem tudtam elküldeni vagy ki lökni az ágyamból.
Inkább felemeltem a takarót, és hagytam, hogy szorosan mellém, be fészkelje magát.
Apró csókot nyomtam homlokára, majd a csodálatosan megnyugtató érzéssel, hogy itt van, aludtam el vele a karjaimban.