29. felvonás

Hát, nem lett valami összeszedett :S Bocsi.

Én sem vagyok most az =)

Azért remélem tetszik. Csóóók!

/Kristen/

Valamikor hajnali három körül, telefon csörgésre keltem. Farrah.
-Mondd. -szóltam bele álmosan.
-Oké, figyelj. Fogalmam sincs hol a jó francban vagy, de akadt egy kis probléma.
-Annyira fontos? Nem aludhatnék? -erre mérgesen fújtatott egyet.
-Nem! Most azonnal vonszold a segged a kórházba!
-Mi... miért? -kezdtem megijedni. Rossz érzésem támadt.
-Azért édes, mert Rob lezuhant a tetőről a klubban.
Az ereimben megfagyott a vér, rögtön ki tört belőlem a sírás.
-Rög... rögtön ott... vagyok... -nyögtem és már pattantam is ki az ágyból. Kellan nem ébredt fel, én pedig nem is akartam felkelteni.
Össze kaptam a ruháimat. Vagyis azt az egyet, és fejvesztve rohantam. De a ház előtt megtorpantam. A kocsim a klubnál maradt este. Azonnal fognom kell egy taxit.
Szerencsére sikerült egyet le intenem, és azonnal a kórház felé száguldottunk. Ígértem a sofőrnek még egy tízest, ha rendesen a gázra lép.
Öt perc alatt oda értem, ki fizettem a taxist, feltéptem az ajtót, és rohantam is befelé.
Szaggatottan szedtem a levegőt, és soha át nem élt félelem szorongatta torkomat.
A folyosón ott volt Farrah, James, Luke, Maya és Sandy,még Aubrey is.
-Hogy van...? -kérdeztem zihálva, cserébe csak egy lesujtó pillantást kaptam mindenkitől.
-Remekül, Kristen! Remekül! -vágta hozzám gúnyosan Farrah. Nagyon rosszulesett pont tőle.
-Mégis, hogy a francban kéne lennie? Két emeletet zuhant! -miután elmondta, rám sem nézett többet.
Mélységesen fájdalmas volt látnom, hogy ki rekesztenek. Csupán Aubrey és Sandy próbáltak egy kis lelket önteni belém. Nem sok sikerrel.
Ki jött egy orvos Rob szobájából, gondolkodás nélkül támadtuk le.
-Hogy van? -kezdtük kórusban.
-Az állapota stabil. A zuhanás mértékéhez képest, viszonylag kevés a sérülése. El tört a bal karja, és két bordája. Van egy közép erős agyrázkódása is, de rendbe jön. Viszont... -itt elhallgatott, és ez nem tetszett. Újfen sírni kezdtem, és imádkoztam, hogy ne rossz legyen, ne rossz...
-Azt hiszem rehabilitációra lesz szüksége. Súlyosan kábítószeres állapotban találtak rá. Attól tartok, miután elég jól lesz, át szállítjuk egy központba.
Nem hittem a fülemnek. A többiek teljesen le döbbentek, csak hápogtak és passogtak.
Én pedig nem tudtam elhinni, hogy hazudott.
Le ültem egy székre és emésztgettem az imént hallottakat.
Mikor be mehettünk hozzá, a többiek először engem engedtek be.
Kissé félve mentem be hozzá, láttam, hogy ébren van. Leültem az ágya mellé, de nem tudtam mit mondhatnék. Aztán mégis megtaláltam a hangom.
-Idióta! Azt mondtad már nem drogozol. Ez..
-Fogd be. -nyögte halkan. Azonnal el hallgattam, olyan kényelmetlen volt a helyzet.
Nem szólt semmit, csak bámulta a szemközti falat. Úgy gondoltam elég volt ebből, és inkább haza megyek ha nem kívánatos a társaságom.
-Akkor lelépek. Látom nem vagy rám kíváncsi. -mondtam egy kis keserűséggel, majd felálltam és otthagytam.
------
El telt két hét. Szinte minden éjjel vedeltem és ágyba bújtam idegenekkel, mindig mással... És kezdtem magam a legnagyobb ribancnak tartani ezen a bolygón. Sőt, a galaxisban.
Elméletileg jövő héten kéne Robnak bevonulni rehabra, nem tudtam biztosan tényleg megy-e, de már nem bírtam tovább.
Össze kaptam a cuccaimat a táskámba, és azonnal kocsiba ültem. Rob lakása felé hajtottam, és az sem érdekelt, ha kirúg a picsába. Látnom kellett.
Remegett a gyomrom ahogy leállítottam a motort, de erőt vettem magamon és ki szálltam az autóból.
Lépteim gyorsak voltak ahogy az ajtó felé tartottam.
Határozottan, mégis félve kopogtattam. Kisvártatva ajtót nyitott, de mikor meglátott kifejezéstelen arcal nézett rám. Az tuti, hogy legalább öt percig álltunk ott, egymást bámulva.
Aztán félreállt az ajtóból, ezt engedélynek vettem, úgyhogy beljebb léptem.
Ahogy Rá néztem, a sírás kegyetlenül fojtogatott. Hatalmas gombóc volt a torkomban, nem tudtam mit tehetnék.
-Hiányoztál... -suttogtam végül.
Ő erre megvetően felhorkant, majd egy hitetlenkedő, gúnyos mosollyal arcán a konyha felé ment.
Követtem.
-Rob,kérlek, ez... -csak nyögdécselni tudtam. Istenem, most mit csináljak...?

/Rob/

Most meg mi a fenét akar? Nem volt elég, hogy beengedtem, muszáj még beszélnie is?
-Nem, Kristen. Nem kell a púder. Tudom miért jöttél. Meg is kapod hamarosan. -jelen pillanatban semmi gyengédséget nem éreztem iránta.
Szakít velem, mert úgy gondolja nem megy együtt. De eljön hozzám... Vajon miért? Nem nehéz kitalálni.
Értetlenül meredt rám. Teszi a tudatlant. Undorító.
-Most mi van? Mi nem világos? -kérdeztem flegmán, miközben fel tettem főni a teát.
-Nem tudom... mire gondolsz, én azért jöttem mert...
-Fogd már be végre! -emeltem meg a hangom. -Ne legyél ilyen türelmetlen. Egy perc. -mondtam már jóval halkabban. Mikor végeztem kis konyhai teendőimmel, határozottan indultam el felé.
-Rob, mit csinálsz? -kérdezte tágra nyílt szemekkel.
-Ne nézz hülyének kérlek. Azt amiért jöttél, ribanc. -mondtam foghegyről, tele megvetéssel, egy másodperccel később már az asztalon feküdt, kis segítséggel...
-Én nem ezért...
-Ja, aham. Most már kuss legyen, mert pofázás közben nem lehet dugni szívem. -suttogtam a nyaka bőrébe. Csókokat leheltem rá, majd le szaggattam a felsőjét. Minek húzni az időt. Gondolom akad még más dolga is ma.
Miután megszabadítottam felesleges textiltől, a lába közé nyúltam, és ujjaimat mélyen el tűntettem benne, száját pedig ajkaimmal tapasztottam be, mielőtt rikácsolni kezdene.
Amennyire tőlem telt finom voltam vele. Akartam Őt. Nem siettem el semmit.

/Kristen/

Nem tudtam hova tenni a viselkedését, de egyre jobban ellazultam. Nem éreztem már durvának, sőt. Finom csókjaival egész testem beborította, Ő is ledobálta a ruháit, majd ölébe kapott és a nappaliba vitt.
Le ült velem a kanapéra, majd magára húzott. Miközben mozogtam rajta, szenvedélyes csókokkal ajándékoztuk meg egymást. Ő hajammal játszadozott közben, én pedig vállára hajtottam fejem.
Egyre közelebb kerültem a csúcshoz, főleg, hogy Rob kezével is rá segített. Egyikkel a mellem masszírozgatta, másik lentebbi tájakon kalandozott.
Végül mindketten elértük a fellegeket. Teljesen eláztattak minket gyönyöreink édes nedvei, a szobában pedig szintén élvezeteink illata terjengett.
Boldogan éreztem Őt magam mellett, de nem voltam felhőtlenül boldog, úgy éreztem nem érdemlem meg...
Aztán Rob leemelt magáról, megtörölte magát az egyik földön heverő pólójával, aztán rám nézett.
-Most pedig tűnj el innen! -tekintete rideg és üres volt. Teljesen ledöbbentem. Ki száradt a szám és elfelejtettem levegőt venni.
-Úgy értettem most! -dobálta felém ruháimat. Lassan tudatomba kúszott mit jelentenek ezek a szavak.
-Meg volt amiért jöttél, végre én is üríthettem, innentől pedig nincs miről beszélnünk. Húzd el a csíkot!
Annyira megalázottnak éreztem magam. Ő ki ment, én pedig sírva öltöztem fel. Utána mentem, megint a konyhában volt, a pultnak támaszkodva.
Közelebb léptem hozzá. Meg akartam érinteni.
-Mi az? Szopni is szeretnél? -köpte felém szavait. Ez pedig már sok volt. Ezt még Tőle sem fogom eltűrni.
Egy hatalmas pofont adtam neki, körmeim végig szántottak arcán, négy csinos kis csíkot hagyva ott.
Megpróbáltam összeszedni maradék méltóságom, és amennyire a helyzet megengedte, emelt fővel távozni.
-Kösz a dugást. Igazán jólesett, de azt hiszem jobb dolog is akad amit a számba vegyek. -mondtam fennhangon, majd minden félelmemet elsöpörve léptem hozzá, egy hatalmas, szenvedélyes smárolásra. Mert az nem csók volt...
Miután végeztem, ellöktem a fejét, és egy hatalmas beintéssel az ajtóban távoztam.
A kocsiban elő törtek a vissza fojtott érzések, nem fogtam vissza őket többé. Gyorsan ki bőgtem magam, majd rá adtam a gyújtást, és tudván, hogy ezzel még bizony nincs vége, elhajtottam.

Jössz Te még az én utcámba, Pattinson! Nem is olyan sokára.