30. felvonás - Reunion

Oké lányok! Mivel nagyon jólesik, hogy szépen, rendesen komiztok =) ezért most megeresztettem Nektek az eddigi (tőlem) legromantikusabb fejezetet.

Na nem mondom, hogy imádtam megírni  =P De Ti megérdemlitek.

Na mondjuk ez sem túl hosszú, de ennyire futja az időből =P

Jó olvasgatást!

XoXo

(komizni azért még mindig lehet =D)

Haza hajtottam, otthon le dobáltam a cuccaim, és befeküdtem az ágyamba. Legalább órákig hevertem ott.
Szégyelltem magam azért ahogy a Robbal való szakításom óta viselkedtem. Ki használtam az összes felém közeledő férfit. Még a rendeseket is.
Az ami pedig most történt... Basszus! Mi a fene volt ez? Ez az egész annyira kaotikus, szappanoperába illő... Unalmas. De valamiért mégsem bírom annyiban hagyni a dolgokat. Kell nekem. Őt akarom és most már biztos, hogy addig nem nyugszom, amíg az enyém nem lesz.
Nagyjából este tizenegy lehetett, mikor minden elszántságomat és bátorságomat összeszedve, be ültem az autómba, és Robhoz indultam. Most már tényleg elég volt.
Ha akar engem akar, ha nem nem, de tisztáznunk kell végre a dolgokat.
Megérkeztem, oké. És most be megyek.
Ki szálltam, de még jóformán el sem indultam az ajtaja felé, Ő ki lépett rajta, és mintha ott sem lennék, akart el menni mellettem.
Ezt viszont nem hagytam neki. A karjába kapaszkodtam, és gyakorlatilag, hisztis ötéveseket megszégyenítően toporogtam mellette, és csimpaszkodtam rajta.
-Beszélnünk kell, most!
-Nem érek rá. -fogta rövidre, majd bevágódott a kocsijába és a gázra lépett.
Én viszont makacs ember vagyok. Nem hagyom magam, így figyelmen kívül hagyva testi épségem, a kocsi elé léptem. Hatalmas fékcsikorgással állt meg, de az autó eleje így is elkapott. Finoman elvágódtam, eleresztettem egy "áu"-t, és a fejem dörzsölgettem. Kissé bevágtam az aszfaltba, de nem volt semmi bajom.
Rob feltépte a kocsiajtót, és oda szaladt hozzám. Végre láttam érzelmet a szemében. Kurva nagy haragot.
-Neked teljesen elmentek otthonról?! A kocsim elé lépsz mikor padlógázzal indítok?! -kiabált rám.
Kissé megszeppenve válaszoltam. -Beszélni akarok Veled. Kérlek... -suttogtam, mert már kissé fáradt voltam szellemileg, egyre kevésbé tudtam kontrollálni saját érzelmeim, minden erőmmel próbáltam visszafojtani a sírást.
-Nem bírom tovább... Nélküled. -nyögtem, félretéve méltóságom utolsó morzsáit. Idegesen vártam válaszát.
-Nem fáj valamid? Gyere, be kötjük a karod. -hangjában nyugodtság volt. A könyökömre néztem, ami vérzett, át nedvesítve a felsőm ujját. Rob felnyalábolt a földről, majd magához ölelve lépett be velem a házba. Le ültetett a konyhaasztalra, matatott valamit az egyik fiókban, aztán egy csomag kötszerrel tért vissza hozzám. Finoman feltűrte ruhám hosszú ujját, és gyengéden tisztogatni kezdte a sebet. Végig arcát figyeltem, néha Ő is rám pillantott, de arca kifejezéstelen volt. Egyik mozdulatánál kissé felszisszentem.
-Fájt? -kapta rám tekintetét, én csak megráztam a fejem, és felbátorodva, puszit leheltem homlokára.
-Köszönöm. -suttogtam, mire egy pillanatra megálltak kezei, de aztán ott folytatta ahol abbahagyta.
Miután végzett, el akart sétálni, nem tudom ugyan hová, de egy centivel sem akartam távolabb engedni. Megfogtam a kezét és visszahúztam magamhoz. Esdeklően néztem Rá, az ő pillantásában is volt némi keserűség. Kezem arcára simítottam, homlokomat az övének támasztottam.
-Rob...
-Hiányzol! -vágott közbe. Teljesen ledöbbentem. Borzongás futott végig minden porcikámon. Ismét éreztem a kis pillangókat a gyomromban.
-Te is hiányzol, bár tudnád mennyire... -már nem tudtam visszafogni könnyeim, azok folyamatosan záporoztak. Végig csókoltam homlokát, orrát majd ajkára vetettem magam.
-Annyira jó így. -mondtam csókunk befejeztével, és szorosan magamhoz öleltem. bizonytalanul ölelt vissza, de legalább vissza ölelt.
Rob ujjait végig futtatta arcom minden kis részletén, és kifürkészhetetlen pillantással követte végig ujjai útját szemével is.
Nagyon meghitt volt a pillanat, mégsem akartam tovább húzni az időt.
-Beszéljük meg.
Rob bólintott, aztán le segített az asztalról, és a nappaliba mentünk. Le ültünk a szőnyegre, és bele kezdünk.
-Nem akartam, hogy elhagyj. -kezdte Rob.
-Nem az volt a célom, elhiheted. De olyan ésszerűtlennek tűnt amit műveltünk kapcsolat címke alatt. Kicsit visszább akartam akartam venni a dolgokból, csak lassítani. De Te rögtön túlspiláztad a dolgot, azt hitted szakítani akarok, pedig egyáltalán nem.
-Majd bele pusztultam mikor itt hagytál. Szó szerint... -ezen a ponton elfogytak a szavaim. Csak néztem gyötrődő arcát, és az járt a fejemben, hogy legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy...
-Te... szeretsz engem? -kérdeztem halkan, de totál hihetetlennek tűnt.
-Ez nem szerelem Kristen. Ez valami egészen más, olyan... Olyan mintha... nem is tudom. Mintha belém lennél kódolva. Hiába próbálnálak nem szeretni, elüldözni, bántani... A saját szívem szakadna bele. A részem vagy. Ez túl nő a szerelem fogalmán. Egy furcsa, felsőbbrendű kapocs, olyasféle, ami a síron túl is kitart majd. Olyan ami, ha egyszer netán örökre meggyűlölnénk egymást, egész hátralévő életemben, savat csepegtetne megcsonkított lelkemre és szívemre. Nem tudlak elereszteni. És balszerencsédre nem is akarlak. -itt végre egy halvány mosoly kúszott arcára.
Annyira boldoggá tettek iménti szavai. Közelebb csúsztam hozzá, és úgy csókoltam, mintha belőle nyerném az éltető levegőt.
-Te hordozod a szívem, és a nélkül nem tudom túlélni... -suttogtam ajkaiba.
Erősen kapaszkodtam belé. Lassan testi vágyaink is feléledtek. Ölébe fészkeltem magam, és mocorogni kezdtem.
Nem volt kedvünk előjátékhoz. Amint megéreztem, Ő is kíván, nem fogtam vissza magam.
Le dobtam a nadrágomat, az övével együtt, elfeküdtem a puha szőnyegen, és vártam, hogy egyesítsen minket.
Ő fölém hajolt, és lágyan cirógatni kezdte széttárt combjaimat, amitől jóleső borzongás szántott végig sejtjeimen.
Finoman csókolgatott, simogatott ahol ért. Aztán arcomhoz hajolt, és az övét az enyémhez szorította. Éreztem egyenletes lélegzetét fülemnél, orrát többször végig húzta arcomon, utoljára még megpuszilt, aztán finoman belém csúszott.
Szavakkal nem lehetett leírni mennyire boldog voltam. Már tudtam, hogy tényleg, igazán szeretjük egymást. Hogy Ő majd vigyáz rám, hogy mindig ott leszünk egymásnak.
A tempónk lassú volt. Lassú és figyelmes, és minden gyengéd érzelem bele volt sűrítve mozdulatainkba.
Mikor beteljesült vágyaink netovábbja, Rob kicsúszott belőlem, mellém heveredett a földre, lerántotta a kanapéról a vékony és nem túl nagy takarót, magunkra terítette. Egymást ölelve, meztelenül szundítottunk el.
Tökéletes volt.

-
Éjjel megébredtem arra, hogy szerelmem a hajammal játszadozik. Elmosolyodtam és jóleső sóhajom is szabadjára engedtem.
Kulcscsontomat borította be puszikkal, teljesen meghatódtam, pedig az nem szokásom.
Annyira szeretem, hogy azt elmondani sem lehet. Nem érdekel, hogy sokszor köcsög, és nem bír magával, ha hajtja a vére, az sem, hogy vannak kissé pszichopata hajlamai... Egy olyan őrült és hasonló vérmérsékletű csajnak mint én, Ő volt a tökéletes pasi.
Ki sem nyitottam a szemem, csak hajába túrtam, és felhúztam arcomhoz egy csókra.
Mosolyogva vette tudomásul, hogy nincs választása. Nem mintha nagyon tiltakozott volna.
-A következőkben... csak semmi gyengéd és lassú szex. Észvesztő menetet akarok. Azt akarom, hogy felfalj! -mosolyogtam, majd ki nyitottam szemem és fáradtan néztem Rá.
-Semmi akadálya, Királynőm! -mondta édes féloldalas mosolyával, majd úriemberhez méltóan kezet csókolt.
-Hmmm... Gyere ide! -rántottam magamhoz türelmetlenül, azon az éjjelen nem is aludtunk többet...

VÉGE

 HAHAHAAA!! Csak hülyülök XD Folytatom!