34. felvonás

És kis késéssel megérkezett. Az eleje talán nem olyan izgi, na de a vége... =)

Olvasgassatok, és kommenteljetek.

Minimum 15-öt. *szépennéz* =Đ

Rob nagyjából hajnaltájt hagyott először elaludni. Ahogy le tettem a fejem a párnára, már aludtam is.
---
Másnap reggel fincsi palacsinta illatra ébredtem. Bár már inkább kora délután volt. Le csoszogtam a konyhába, és örömmel konstatáltam, hogy Brey megint gondoskodott az ebédről.
A konyhában volt mindenki. Aubrey, Ruthi, Rob és persze Ashley.
El ásítottam nekik egy "hello"-t, aztán felültem a pultra és két pofára tömtem a palacsintákat.
A mogyorókrémesből vagy ötöt bevágtam. A lányok érdeklődve bámultak, Rob pedig nemes egyszerűséggel odalépett hozzám, és ajkaival és nyelvével tisztogatta le számat és környékét.
-Rob... -dünnyögtem ajkaiba -Kiskorúak is vannak itt.
-Úgysem fog fel belőle semmit. -suttogta fülembe.
-Épp elég kárt tettél már ifjonti, zsenge elméjében. -mosolyogtam, majd leugrottam a pultról, és a hűtőből kivettem egy energiaitalt. Hmm, tutti frutti.
Elszopogattam =) aztán fel szökdeltem a szobámba. Rob szorosan jött mögöttem.
Az ajtón belépve édesem egyből a lényegre akart térni, de én még mindig fáradt voltam. Lágy csókokat lehelt nyakam bőrére, és cukormázas szavakat suttogott.
-Nem hat meg. -hangzott egyszerű válaszom. -Tegnap cirka öt órát feküdtem alattad egyhuzamban. Csoda, hogy tudok járni, arról nem is beszélve, hogy rohadt fáradt is vagyok.
-Nem számít édes. Eljössz velem ma az egyetemre? El kéne intéznem pár papírt.
-Veled bárhová! -még ki sem mondtam, már célzatosan sasolta az ágyat. -Kivéve oda... -tettem gyorsan hozzá. Kaptam cserébe egy csalódott sóhajt, és egy mindennél finomabb és részegítőbb csókot.
Le szálltam az öléből, átöltöztem aztán kocsiba ültünk és a lakása felé indultunk.
Ő is gyorsan át vedlette az előző napi ruháit, aztán az egyetem felé hajtottunk.
Mikor oda értünk, Rob az ajkamra nyomott egy gyors csókot, és a lelkemre kötötte, hogy ne kóboroljak el, hanem várjam meg az udvaron.
Le ültem az egyik szökőkúthoz, csendesen szívtam a cigim, mikor elhaladt előttem egy kisebb banda. Fogalmam sem volt róla mi a fenét csinálnak itt ennyien nyári szünetben, de nem is érdekelt volna, ha kettő közülük nem bámul meg feltűnően, sugdosva valamit egymásnak.
Csúnyán néztem rájuk. Nem volt kedvem jó pofizni az ilyeneknek.
Még egy darabig méregettek, de eldöntöttem, hogy nem fogom felhúzni magam rajtuk.
Inkább rágyújtottam még egy cigire.
Körülbelül tíz perc elteltével Rob is megérkezett végre. Gyorsan felpattantam és hozzá szaladtam. Bele kapaszkodtam az ingujjába, és indulásra ösztökéltem.
-Mi a baj kicsim? -kérdezte nyugodt hangon.
-Semmi, menjünk. -hadartam. Szerencsére engedett az unszolásnak, és hamarosan az autóban ültünk, és hazafelé száguldottunk.
-Szóval miért kellett annyira sietnünk? -fordította felém a fejét.
-Először is az utat nézd, nem akarok százhússzal a fának menni.
-Ne terelj.
-Azért mert néhány hülye gyerek folyton engem bámult, és sugdostak valamit a hátam mögött. Elég frusztráló volt. Ennyi.
-Nem nyúltak hozzád ugye? -hangjából áradt az ideges feszültség.
-Nem, nyugi. -csitítottam.
-Szólj, ha bárki bánt. Azonnal megölöm. -hangja teljesen nyugodt, mégis erős és határozott volt. Úgy mondta ki mintha csak jó napot kívánna. Ettől volt igazán ijesztő ilyenkor.
-Rendben... -motyogtam, majd tekintetem a szélvédőre szegeztem. Hazáig nem beszélgettünk többet, én a fákat számolgattam, Ő pedig mélyen a gondolataiba temetkezett.
-Akkor megyünk ma este? -kérdezte hirtelen.
-Hova is? -nem tudtam róla, hogy lenne estére program.
-Egy házibuliba. Valami új gyerek költözött ide, és Kellan mondta, hogy "üdv itt" bulit tart.
-Saját magának? -forgattam a szemem, aztán fel kaptam a fejem valamire.
-Te ismered Kellant? -szemeim tágra nyíltak. Ha Rob megtudja, hogy Kellan hozzámért, minimum kasztrálja szerencsétlent...
-Ja, még a gimi utolsó éveiből... Miért? -nézett rám kíváncsian.
-Hát... csak... Mert múltkor mikor ránk nyitott a buliban, nem mondtad egy szóval sem, hogy a haverod. De mindegy is...
-Oké. -hagytuk ennyiben a dolgot.
Hozzánk mentünk először. Egy villámgyors átöltözést követően elbúcsúztam a csajoktól, aztán indultunk volna... De Ash benyögte, hogy ő is meg lett hívva, és ha nem nagy gond esetleg, jöhetne-e ő is velünk.
Most erre mit mondhattam volna? Hogy bocs szivi, de a pasim múltkor téged bámult ezért tabu téma vagy??? Á, dehogy.
-Persze, gyere... -mosolyogtam rá. Persze Aubrey fenyegető pillantásai is ösztönzőek voltak.
Már az autóban ültünk, Rob lakása felé tartva, mikor életem megszólalt.
-Farrah és James is ott lesz. -azt hiszem ezen a szinten egy kőkemény, atom hatalmas endorfin bomba robbant bennem.
-Wow, máris sokkal több kedvem van ott lenni. -örvendeztem. Tényleg nagyon vártam már, hogy lássam. Legutóbb a kórházban futottunk össze, de ott épp engem tartott felelősnek a világ pusztulásáért is... szóval, nem túl szép elválás volt...
Rob leparkolt, egy gyors csókot nyomott számra, majd közölte, hogy tíz perc és jön.
Remek. Egyedül maradtunk Ashley-vel, aki eddig csendben gubbasztott a hátsó ülésen.
-Mondd csak Kristen, te... Neked valami bajod van velem? -kérdezte. Hirtelen nem tudtam mit mondhatnék.
-Dehogy! Miért lenne? -vihogtam idiótán. Láttam rajta, hogy nem valami meggyőző az alakításom.
-Akkor jó. Ezek szerint nincs ellenedre holnap egy kis bevásárló túra. -vigyora olyan széles volt mint a grand kanyon.
-Hááát perszeee, hogy nincs. -szűrtem összeszorított fogaim közt, próbáltam én is valami mosoly félét erőltetni arcomra, de inkább fájdalmas grimasz lett belőle. Tényleg nem azzal volt bajom, hogy Ash-el kell lennem, hanem magával a bevásárló körűt fogalmával... Brrr...
Kisvártatva Rob is megérkezett végre. Be pattant a kocsiba, megdícsértem a szerkóját, és sajnálattal közöltem vele a fájó hírt, hogy holnap nincs szünet nélküli szex, mert shoppingolok Ashley-vel.
Erre elhúzta a száját, és egy rettentő édes, sírós grimaszt húzott arcára. Nem bírtam ki, hogy ne pusziljam meg.
Elég hamar oda értünk a házhoz. Már javában ment a buli, kint az udvaron is lehetett már fetrengő embereket látni.
Ashley kirontott a kocsiból, é bele vetette magát a partiba. Én inkább szerelmembe kapaszkodva sétáltam beljebb. Legszívesebben otthon tévéztem vagy szexeltem volna vele. Fél szemmel olykor Farrah-t kerestem. De egyenlőre sehol nem találtam.
-Figyelj rám Kristen. El megyek, hozok valami piát, te addig el ne mozdulj innen, világos? -nézett rám nagyon komolyan. De most frankón, tényleg ötévesnek nézek ki?
-Vettem főnök... -motyogtam unottan, majd néztem egyre távolodó alakját.
Nem szerettem, ha bulikban egyedül, vagyis inkább nélkülem, császkál. Féltem, hogy betép... Csak remélni mertem, hogy szeret annyira, hogy a kedvemért nem teszi meg...
Már legalább öt perce elment, idegesen doboltam a lábammal, karba fontam kezeim...
Egyszer csak egy magas srác állt meg előttem. Először Kellanre tippeltem, még halványan el is mosolyodtam, de amikor felemeltem a fejem az a kretén állt előttem, aki ma délután az egyetemnél olyan furcsán méregetett.
-Nem jössz táncolni? -kérdezte.
-Kösz nem... -mondtam, majd ki kerülve az erkély felé indultam. Ostoba tyúk! A lehető legrosszabb irányba... Utánam jött.
-Na, gyere már! -megragadta a karomat, én pedig ijedten kaptam rá tekintetem.
-Azt mondtam nem! Engedj el! -hangom kezdett hisztérikus lenni. Az a barom pedig egyre erőszakosabb. Ahogy megpróbált magához szorítani, szinte megfulladtam a belőle áradó tömény pia szagtól.
Nagy volt. Sokkal nagyobb mint én. Hiába próbáltam szabadulni, nem ment. Éreztem durva, száraz ujjait a combomon felfelé siklani a szoknyám alá. Éreztem ahogy a fülembe szuszog, és ahogy megpróbált szájon csókolni...
-Rob... -suttogtam elkeseredetten. Nem hittem el, hogy senkinek sem tűnik fel mit művel ez a rohadék.
És mintegy végszóra, éreztem ahogy a szorítás enyhül a testem körül. De a fejem kavargott... Nem láttam tisztán. Le csúsztam a földre, és csak Rob arcát láttam, ahogy szemei vérben forognak a gyilkos dühtől.
És aztán láttam azt a senkiházit a földön fetrengve. Bizonyára kiesett egy-két perc, mert mire újra oda néztem már több sebből vérzett.
Robot négyen fogták le. Tajtékzott a dühtől, teljesen elvesztette a józan eszét. Öklében lüktetett az ér ahogy összeszorította.
-Hé... nyugi haver! Nem akarsz börtönbe kerülni ugye? -hallottam ahogy nyugtatják szerelmemet.
-Megdöglesz féreg! -fröcsögte a földön fekvő szemétláda felé.
Feltápászkodtam ülő helyzetemből, és kissé tisztább látásom segítségével, Robhoz sétáltam.
-Rob... kérlek, nézz rám. -arcára simítottam tenyerem. Tekintete egyből megváltozott. Szorosan magához húzott, és összecsókolta arcomat.
-Ne haragudj, hogy egyedül hagytalak.
-Ne viccelj már... -bújtam hozzá szorosan. Végül is a kisebb sokkhatást leszámítva az égvilágon semmi bajom nem volt.
-Gyere menjünk haza. -fogtam meg kezét, és a kijárat felé húztam.
-Igen, menjetek. Majd kitalálunk valamit, ha esetleg zsaru lenne a dologból.
-Kösz haver! Sokkal lógok neked. -lépett oda Rob egy férfias ölelésre, majd kifelé indultunk.
A kissé rémült Ashley az udvaron csatlakozott hozzánk. Be ültünk az autóba, de Robnak le kellett nyugodnia, így Ash vezetett, mi ketten pedig a hátsó ülésen utaztunk. Végig én nyugtattam Robot... Le döbbentem micsoda indulatok bújnak meg benne...