Erre azért nem lehet azt mondani, hogy szar =) Hihi...
Ja, és nagyon szeretném ha azok az emberek akik a "nem tetszik"-et szokták jelölgetni, vennék a fáradtságot és leírnák, hogy miért nem. Néma gyereknek anyja sem érti a szavát, hogy csúnyábbat ne mondjak... Abból nem tudok okulni, amit nem közölnek velem...
A többieknek meg köszi a támogatást =)
Szeretlek Titeket Csajok!!!!!♥♥♥
És itt már kéretik a 15 komi =)
/Robert/
Gondolkodnom kell. Úgy érzem, hogy a dolgok súlya lassan kezd összenyomni. Alig két hónapig tartott az amúgy is viharos kapcsolatom Kristennel mikor ő teherbe esett. Most pedig együtt lakunk, van egy gyerekünk, miközben ő még csak most lesz húsz, én pedig huszonnégy éves. Lehet, hogy csak túl reagálom a helyzetet, de nem így terveztem a fiatalságom legjobb éveit.
Persze, hogy rajongásig imádom a lányom, és annak ellenére amilyen, Kristent ugyanúgy szeretem. De akkor is idő kellene... Viszont mikor erre gondolok szégyellem magam, hisz ott van Ő, aki nem teheti meg azt amit én, hogy csak úgy lelép, és hátrahagyja a kislányát. Mert Kristen az anyja. Ő a pótólhatatlanabbik fél, én meg itt sajnáltatom magam, a helyett, hogy a családomról gondoskodnék.
Anyuéknak még be sem mutattam őket. Égek mint a rongy, hisz nem hogy Krist, még Mollie-t, a tulajdon unokájukat sem látták. Ideje lenne be szervezni egy utat Londonba. Na persze, ha Kristen ezek után még hajlandó velem szóba állni. És én vajon képes leszek lenyelni, hogy lefeküdt Kellanel? Vajon elég mentség az, hogy abban a percben nem tudta, hogy a legjobb barátom? Vagy bosszúból lehet, hogy akkor is megteszi? Áh, nem is számít. Nem kéne ilyen piti dolgokon fennakadnom. Majdnem bántottam őt, pedig inkább vágnám le a saját karom!
Valahogy helyre kell hoznom. De nem tudom mit kéne tennem...
/Kristen/
Bármikor máskor szartam volna az egész hisztijére. De most van egy gyerekünk akinek szüksége van az apjára. Ezért döntöttem úgy, hogy elmegyek ahhoz a címeres marhához.
Vadul dübörgött a rock az autóban, Mollie a lányokkal van. Az elszántság forrt az ereimben, most akkor is beszélni fogunk ha szar potyog az égből. Végig trappoltam a vékony, bokrokkal szegélyezett járdán, majd fel a lépcsőn, és egy erős, határozott kopogás után csak vártam. És vártam... És... Nyisd már ki bazd meg!
-Rob, én vagyok. Nyisd ki kérlek. -szóltam be az ajtón, reméltem, hogy itthon van és semmi baromságot nem csinált.
Már hosszú percek óta álltam ott, és kezdtem magam nagyon idiótán érezni, mikor végre megmozdult a kilincs, és lassan kinyílt az ajtó.
Visszafojtott lélegzettel vártam, kissé féltem, hogy mi történik ha már bent leszek. Rob szélesre tárta előttem az ajtót, majd félreállt, hogy be mehessek.
Kissé feszengtem, nem tudtam hogyan kéne belekezdenem mondandómba, sőt, azt sem tudtam van -e egyáltalán konkrét mondandóm.
De nem kellett sokat mojolnom a dolgon, Rob megtörte a rövid, ám kellemetlen csendet.
-Kérsz kávét? -kérdezte, majd a konyhába ment. Nem tetszett, hogy úgy tesz mintha semmi nem történt volna.
-Nem kösz. -ahogy ezt kimondtam Rob megállt, majd lassan megfordult és várakozva nézett rám.
Most meg mi van? Mit akar, mit kéne mondanom vagy tennem? Karba font kézzel álltam a nappali közepén, mit sem törődve pillantásával.
-Kristen, minek jöttél ide? -ezt most komolyan megkérdezte?
-Megnyugodhatsz, nem azért mert szenvedtem a hiányod miatt. Azért mert apa vagy, és már nem teheted meg azt amit a lányod születése előtt. Mollie-nak szüksége van rád. -hangom végig nyugodt és monoton volt. Igyekeztem mindenféle érzelmet kizárni szavaimból. Nem vártam tőle, hogy a karjaiba zár, vagy esetleg megcsókol. De a gyerekével törődnie kell.
Rob a konyhapultnak támaszkodva figyelt, tetőtől talpig végigmért, majd vontatott hangon megszólalt.
-Tudom, hogy miért jöttél. -mondta féloldalas mosollyal arcán. Egy pillanatra megzavart hirtelen jött váltása, de aztán összekaptam magam.
-Akkor jó. -feleltem keményen, majd valami arra késztetett, hogy hátráljak egy lépést. Talán jól tettem...
-Ne hamukálj. Pontosan tudod te is, hogy nem Mollie miatt vagy itt. -mondta halkan, majd elrugaszkodott a pulttól. De egyenlőre csak lassan lézengett a konyhából a nappaliba, kibámulva az ablakon, miközben tovább beszélt.
-Azért jöttél mert nem bírod ha nem vagyok a közeledben. -mondta magabiztosan, s közben egyre közelebb ért.
-Túlságosan sokat képzelsz magadról. -feleltem, de ekkor már erőlködnöm kellett, hogy megőrizzem a nyugalmam.
-Nem gondolnám... -aztán már szorosan előttem állt, én pedig kezdtem meggyulladni a testéből áradó hő miatt. Az illata sem sokat javított szorongatott helyzetemen - Miért remeg a kezed Kristen? -kérdezte pofátlanul, én pedig villám gyorsan rejtettem kezeim hátam mögé. Kezét arcomról lassan tarkómra csúsztatta, majd közelebb hajolt arcomhoz. Forrt a vérem, ajkaim égtek és majd megvesztem egy csókjáért. Pedig alig egy napja ment el...
Aztán lassan ajkaimra csúsztatta sajátját, de csak finoman cirógatta őket. Majd számba suttogott.
-Na? Nedves vagy már? -hangja fojtott volt, keze lassan kúszott felfelé oldalamon. Én meg mint egy idióta, csak lihegni tudtam, de nem akartam elveszíteni azt a kevés önuralmam ami még maradt, ezért nem kaptam ajkai után.
-Ne is válaszolj, úgy is egyértelmű. Tudod bébi, vannak dolgok amik nem változnak... Ne tiltakozz, engedd el magad. Mi ebben vagyunk a legjobbak...
Gyűlöltem, hogy minden szava valóság volt. Már elviselhetetlen volt a közelsége. Lassan bebocsátást engedtem kutakodó nyelvének, éreztem ahogy mellbimbóim is bizseregni kezdenek. Rob a fenekembe markolva húzott közelebb vágyakozó ágyékához. Éreztem, hogy ugyanúgy kíván, mint az első alkalommal. És ezzel én is így voltam.
Hagytam, hogy ellenállásom a porba hulljon, és vad szenvedéllyel csókoltam vissza. Haraptuk és téptük egymás ajkait, miközben a másik ruháit próbáltuk lefejtegetni.
Olyan szorosan simultam estéhez ahogy csak tudtam, éreztem finom pulzálásait, testének forróságát. Imádtam erős, férfias karjaiban lenni, olyankor voltam igazán boldog és gondtalan.
Felkapott és a komódra ültetett.
-Eressz! -mondtam már a bútordarabon ülve, de ő csak vigyorogva megrázta a fejét.
-Nem mész sehová. Legalábbis addig nem, amíg nem végeztünk... -mondta szinte röhögve, majd tovább csókolt. Itt már én sem bírtam. De azért bosszúból, amiért ilyen könnyen elgyengít, cseppet sem voltam kegyes vele. Teljes erőmmel téptem hajába, hogy még közelebb húzzam arcát enyémhez. Felnyögött, majd miközben blúzom szaggatta, nyakamra hajolt, és jóízűen beleharapott. Fájt, mégis tovább tüzelt a dolog. Totál bepörögtem, a fájdalom olyan volt mint valami extra játékszer. Megvonaglottam, és kéjsóváran nyomtam fejét nyakam bőréhez, amiért cserébe újabb harapásokat kaptam. Halkan felsikkantottam, és Rob pólóját tépkedtem cafatokra.
Ő sem volt tétlen. Nadrágomat türelmetlenül rángatta le, majd újra megcsókolt, miközben melltartómmal hadakozott. Segítettem neki kikapcsolni, ő pedig rögvest, mint egy éhes vadállat, vetette magát melleimre. Harapta és szívogatta őket. Szinte már fájdalmasan felizgultam karjaiban, türelmetlenül vonaglottam, ujjaimmal pedig beletúrtam kócos hajába.
Derekát combjaim közé zárva húztam közelebb testét, mire ő elszakadt melleimtől, és végig ízlelte hasamat. Mikor nyelve már hasam alján kőrözött éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége az idegeimre nézve.
Aztán szájával elérte vékony bugyim csipkés peremét, és mint egy megvadult oroszlán, fogaival tépte le rólam az apró anyagot. Éhesen kapott lüktető nedvességem után, s szinte falta nőiességem. Teljes extázisba estem, csak saját zabolátlan nyögéseim és sikolyaim hallottam. Körmöm a komódba vájtam kínomban, és tehetetlenül vergődtem, mikor Rob végre felegyenesedett.
Lazán, fejét kissé oldalra döntve állt előttem, és féloldalasan vigyorogva bontotta nadrágját, ahonnan rögvest előbukkant ágaskodó farka.
Azonnal vérszemet kaptam, és ha megtudtam volna szólalni, könyörgök neki, hogy temesse magát lucskos nőiességembe.
De nem kellett szerencsére beszélnem. Oda lépett, majd derekamnál fogva megragadott, és végre magára húzott. Utána nem volt megállás. Levegőt is alig kaptam vad tempójától, pedig én csak széttárt lábakkal feküdtem előtte. Olykor-olykor megcsókolt, vagy nyelvét végighúzta testemen hasam aljáig, ezzel az őrület peremére sodorva engem.
A remegés aztán szét áramlott testemben, majd mikor elértem az élvezetek csúcsát, szám elé kaptam kezem, hogy elnyomjam hangos, átszellemült nyüszítésem.
De Rob még mindig hajtott, néhány extra lökés után aztán éreztem őt megremegni, majd kicsúszott belőlem, és kezeivel is rá segített az orgazmusra, miközben hasamra élvezett.
Kéjesen nyaltam meg szám sarkát, majd karjánál fogva húztam magamhoz egy jutalom csókra.
És már megint megadtam magam...
Azt miért nem tanítják a suliban, hogy hogyan álljunk ellen a szexisten Rob Pattinsonnak??
/Robert/
Győzelem!!
Gondolkodnom kell. Úgy érzem, hogy a dolgok súlya lassan kezd összenyomni. Alig két hónapig tartott az amúgy is viharos kapcsolatom Kristennel mikor ő teherbe esett. Most pedig együtt lakunk, van egy gyerekünk, miközben ő még csak most lesz húsz, én pedig huszonnégy éves. Lehet, hogy csak túl reagálom a helyzetet, de nem így terveztem a fiatalságom legjobb éveit.
Persze, hogy rajongásig imádom a lányom, és annak ellenére amilyen, Kristent ugyanúgy szeretem. De akkor is idő kellene... Viszont mikor erre gondolok szégyellem magam, hisz ott van Ő, aki nem teheti meg azt amit én, hogy csak úgy lelép, és hátrahagyja a kislányát. Mert Kristen az anyja. Ő a pótólhatatlanabbik fél, én meg itt sajnáltatom magam, a helyett, hogy a családomról gondoskodnék.
Anyuéknak még be sem mutattam őket. Égek mint a rongy, hisz nem hogy Krist, még Mollie-t, a tulajdon unokájukat sem látták. Ideje lenne be szervezni egy utat Londonba. Na persze, ha Kristen ezek után még hajlandó velem szóba állni. És én vajon képes leszek lenyelni, hogy lefeküdt Kellanel? Vajon elég mentség az, hogy abban a percben nem tudta, hogy a legjobb barátom? Vagy bosszúból lehet, hogy akkor is megteszi? Áh, nem is számít. Nem kéne ilyen piti dolgokon fennakadnom. Majdnem bántottam őt, pedig inkább vágnám le a saját karom!
Valahogy helyre kell hoznom. De nem tudom mit kéne tennem...
/Kristen/
Bármikor máskor szartam volna az egész hisztijére. De most van egy gyerekünk akinek szüksége van az apjára. Ezért döntöttem úgy, hogy elmegyek ahhoz a címeres marhához.
Vadul dübörgött a rock az autóban, Mollie a lányokkal van. Az elszántság forrt az ereimben, most akkor is beszélni fogunk ha szar potyog az égből. Végig trappoltam a vékony, bokrokkal szegélyezett járdán, majd fel a lépcsőn, és egy erős, határozott kopogás után csak vártam. És vártam... És... Nyisd már ki bazd meg!
-Rob, én vagyok. Nyisd ki kérlek. -szóltam be az ajtón, reméltem, hogy itthon van és semmi baromságot nem csinált.
Már hosszú percek óta álltam ott, és kezdtem magam nagyon idiótán érezni, mikor végre megmozdult a kilincs, és lassan kinyílt az ajtó.
Visszafojtott lélegzettel vártam, kissé féltem, hogy mi történik ha már bent leszek. Rob szélesre tárta előttem az ajtót, majd félreállt, hogy be mehessek.
Kissé feszengtem, nem tudtam hogyan kéne belekezdenem mondandómba, sőt, azt sem tudtam van -e egyáltalán konkrét mondandóm.
De nem kellett sokat mojolnom a dolgon, Rob megtörte a rövid, ám kellemetlen csendet.
-Kérsz kávét? -kérdezte, majd a konyhába ment. Nem tetszett, hogy úgy tesz mintha semmi nem történt volna.
-Nem kösz. -ahogy ezt kimondtam Rob megállt, majd lassan megfordult és várakozva nézett rám.
Most meg mi van? Mit akar, mit kéne mondanom vagy tennem? Karba font kézzel álltam a nappali közepén, mit sem törődve pillantásával.
-Kristen, minek jöttél ide? -ezt most komolyan megkérdezte?
-Megnyugodhatsz, nem azért mert szenvedtem a hiányod miatt. Azért mert apa vagy, és már nem teheted meg azt amit a lányod születése előtt. Mollie-nak szüksége van rád. -hangom végig nyugodt és monoton volt. Igyekeztem mindenféle érzelmet kizárni szavaimból. Nem vártam tőle, hogy a karjaiba zár, vagy esetleg megcsókol. De a gyerekével törődnie kell.
Rob a konyhapultnak támaszkodva figyelt, tetőtől talpig végigmért, majd vontatott hangon megszólalt.
-Tudom, hogy miért jöttél. -mondta féloldalas mosollyal arcán. Egy pillanatra megzavart hirtelen jött váltása, de aztán összekaptam magam.
-Akkor jó. -feleltem keményen, majd valami arra késztetett, hogy hátráljak egy lépést. Talán jól tettem...
-Ne hamukálj. Pontosan tudod te is, hogy nem Mollie miatt vagy itt. -mondta halkan, majd elrugaszkodott a pulttól. De egyenlőre csak lassan lézengett a konyhából a nappaliba, kibámulva az ablakon, miközben tovább beszélt.
-Azért jöttél mert nem bírod ha nem vagyok a közeledben. -mondta magabiztosan, s közben egyre közelebb ért.
-Túlságosan sokat képzelsz magadról. -feleltem, de ekkor már erőlködnöm kellett, hogy megőrizzem a nyugalmam.
-Nem gondolnám... -aztán már szorosan előttem állt, én pedig kezdtem meggyulladni a testéből áradó hő miatt. Az illata sem sokat javított szorongatott helyzetemen - Miért remeg a kezed Kristen? -kérdezte pofátlanul, én pedig villám gyorsan rejtettem kezeim hátam mögé. Kezét arcomról lassan tarkómra csúsztatta, majd közelebb hajolt arcomhoz. Forrt a vérem, ajkaim égtek és majd megvesztem egy csókjáért. Pedig alig egy napja ment el...
Aztán lassan ajkaimra csúsztatta sajátját, de csak finoman cirógatta őket. Majd számba suttogott.
-Na? Nedves vagy már? -hangja fojtott volt, keze lassan kúszott felfelé oldalamon. Én meg mint egy idióta, csak lihegni tudtam, de nem akartam elveszíteni azt a kevés önuralmam ami még maradt, ezért nem kaptam ajkai után.
-Ne is válaszolj, úgy is egyértelmű. Tudod bébi, vannak dolgok amik nem változnak... Ne tiltakozz, engedd el magad. Mi ebben vagyunk a legjobbak...
Gyűlöltem, hogy minden szava valóság volt. Már elviselhetetlen volt a közelsége. Lassan bebocsátást engedtem kutakodó nyelvének, éreztem ahogy mellbimbóim is bizseregni kezdenek. Rob a fenekembe markolva húzott közelebb vágyakozó ágyékához. Éreztem, hogy ugyanúgy kíván, mint az első alkalommal. És ezzel én is így voltam.
Hagytam, hogy ellenállásom a porba hulljon, és vad szenvedéllyel csókoltam vissza. Haraptuk és téptük egymás ajkait, miközben a másik ruháit próbáltuk lefejtegetni.
Olyan szorosan simultam estéhez ahogy csak tudtam, éreztem finom pulzálásait, testének forróságát. Imádtam erős, férfias karjaiban lenni, olyankor voltam igazán boldog és gondtalan.
Felkapott és a komódra ültetett.
-Eressz! -mondtam már a bútordarabon ülve, de ő csak vigyorogva megrázta a fejét.
-Nem mész sehová. Legalábbis addig nem, amíg nem végeztünk... -mondta szinte röhögve, majd tovább csókolt. Itt már én sem bírtam. De azért bosszúból, amiért ilyen könnyen elgyengít, cseppet sem voltam kegyes vele. Teljes erőmmel téptem hajába, hogy még közelebb húzzam arcát enyémhez. Felnyögött, majd miközben blúzom szaggatta, nyakamra hajolt, és jóízűen beleharapott. Fájt, mégis tovább tüzelt a dolog. Totál bepörögtem, a fájdalom olyan volt mint valami extra játékszer. Megvonaglottam, és kéjsóváran nyomtam fejét nyakam bőréhez, amiért cserébe újabb harapásokat kaptam. Halkan felsikkantottam, és Rob pólóját tépkedtem cafatokra.
Ő sem volt tétlen. Nadrágomat türelmetlenül rángatta le, majd újra megcsókolt, miközben melltartómmal hadakozott. Segítettem neki kikapcsolni, ő pedig rögvest, mint egy éhes vadállat, vetette magát melleimre. Harapta és szívogatta őket. Szinte már fájdalmasan felizgultam karjaiban, türelmetlenül vonaglottam, ujjaimmal pedig beletúrtam kócos hajába.
Derekát combjaim közé zárva húztam közelebb testét, mire ő elszakadt melleimtől, és végig ízlelte hasamat. Mikor nyelve már hasam alján kőrözött éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége az idegeimre nézve.
Aztán szájával elérte vékony bugyim csipkés peremét, és mint egy megvadult oroszlán, fogaival tépte le rólam az apró anyagot. Éhesen kapott lüktető nedvességem után, s szinte falta nőiességem. Teljes extázisba estem, csak saját zabolátlan nyögéseim és sikolyaim hallottam. Körmöm a komódba vájtam kínomban, és tehetetlenül vergődtem, mikor Rob végre felegyenesedett.
Lazán, fejét kissé oldalra döntve állt előttem, és féloldalasan vigyorogva bontotta nadrágját, ahonnan rögvest előbukkant ágaskodó farka.
Azonnal vérszemet kaptam, és ha megtudtam volna szólalni, könyörgök neki, hogy temesse magát lucskos nőiességembe.
De nem kellett szerencsére beszélnem. Oda lépett, majd derekamnál fogva megragadott, és végre magára húzott. Utána nem volt megállás. Levegőt is alig kaptam vad tempójától, pedig én csak széttárt lábakkal feküdtem előtte. Olykor-olykor megcsókolt, vagy nyelvét végighúzta testemen hasam aljáig, ezzel az őrület peremére sodorva engem.
A remegés aztán szét áramlott testemben, majd mikor elértem az élvezetek csúcsát, szám elé kaptam kezem, hogy elnyomjam hangos, átszellemült nyüszítésem.
De Rob még mindig hajtott, néhány extra lökés után aztán éreztem őt megremegni, majd kicsúszott belőlem, és kezeivel is rá segített az orgazmusra, miközben hasamra élvezett.
Kéjesen nyaltam meg szám sarkát, majd karjánál fogva húztam magamhoz egy jutalom csókra.
És már megint megadtam magam...
Azt miért nem tanítják a suliban, hogy hogyan álljunk ellen a szexisten Rob Pattinsonnak??
/Robert/
Győzelem!!
